Nemrég mondta nekem valaki, hogy egyik ismerőse borderline személyiségzavarral szenved, és úgy véli nekem is ez lehet a bajom. Igazából fogalmam sincs, én már mindenre nyitott vagyok, csak lennék jobban. Utána néztem amúgy és valóban majdnem mindenhol magamra ismertem. Az alaptörténetem, hogy 12-13 éves korom óta anorexiával kűzdök, ami hol jobb, hol rosszabb. Nagyjából 13-14 éves koromban kezdődtek a durvább depressziós időszakok, de a pokol 15-16 éves koromban kezdődött. Megtaláltam az éjszakát, minden nap buliztam, rengeteget ittam, aztán jöttek a drogok is, egyéjszakás kalandok. Annyira üresnek éreztem magam, néha szétkarmoltam a testem dühömben, aztán elkezdtem vagdosni magam. Muszáj volt, tudom kell valahonnan, hogy élek. Néha, amikor pánikrohamok jöttek rám, az nyugtatott meg, hogy megvágtam magam, valahogy visszarántott a valóságba. Na és a jelenben, semmi sem változott, ugyan ezek történnek velem. Néha pánikroham, gyakran vágás, éjszaka, stb. Úgy érzem, egyre távolodnak tőlem az emlékek, az emberek, önmagam.. mintha nem is léteznék…
A párommal a kapcsolatunk eleinte fantasztikus volt, én úgy éreztem bármelyik pillanatban meghalok érte, imádtam, a lényem volt, mindennél többet jelentett számomra, de aztán elromlott…(folyamatosan a lelkembe gázolt, kihasználva, hogy nekem ő az életem) most úgy vagyok, hogy nagyon szükségem van, rá de közben meg el is taszítom, néha gyűlölöm néha szeretem, néha egyszerre a kettő. Most meg én kellenék neki… Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, azt tudom, hogyha sokáig így maradok, öngyilkos leszek. Minden nap gondolkodok róla, minden nap óriási a kísértés, hogy megtegyem, egyre erőteljesebb az érzés.
A kérdésem az, hogy godnoljátok, hogy lehet, hogy borderline-os vagyok? Ha igen, akkor kihez tudnék fordulni segítségért? Nagyon elveszett vagyok, írjatok kérlek! Köszönöm előre is!
stardust, a te hozzászólásodat csak e-mailben kaptam meg, de pontosan úgy van ahogy leírtad. Nem vagyok boldog a párommal, de rettegek tőle, hogy mihez kezdenék nélküle… Esetleg nem tudsz Budapesten olyan orvosokat, akik ezzel foglalkoznak? Vagy hogy hová fordulhatnék?:
Kedves Borderline!! Én depressziós vagyok. az én tanácsom az,hogy feküdj be a kórházba, és csinád végig, mert szerintem másképp nem fogsz rendbejönni!!!Üdvözlettel rozsa632
Ja, persze értem.
Ha nem baj az előző hozzászólást letöröltem, elég ha csak te tudod a címemet
Szia! Köszönöm, hogy írtál!:) Hogy érted, hogy én kényszerítem magam szélsőséges lelkiállapotokba? Pszichiéternél voltam már egyszer, nem mentem el többet, ott súlyos depresziót és szorongást állapított meg. Bár nem hizsem, hogy a borderline olyasféle betegség, amit egy találkozó alapján diagnosztizálni lehetne. Főleg, olyan adatfelvételszerű találkozón, mint az volt. Nem akarom én, hogy hivatalosnak vegyék ezt az állapotot, csak jobban akarok lenni… de nem érzem úgy, hogy ezt le tudom gyűrni magam. Sokszor próbáltam az évek alatt, de sose sikerült, mindig ugyanott kötök ki, hogy meg akarok halni, nem bírok élni…
Szia. Szerintem a borderline szindrómát mindenkire rálehet fogni aki hasonló tüneteket produkál. Régebben még nekem is mondták, hogy borderes volnék, ezt mára teljesen megtudnám cáfolni.
Ahogy olvastam, te kényszeríted magad a szélsőséges lelki állapotokra, és a vagdosás is egy pont ami talán nyugtat, függsz tőle. 1,5 évig rendszeresen csináltam én is, míg egy nap rá nem döbbentettek, hogy mit csinálok magammal. Azóta szégyenfoltnak érzem ezt a részét az életemnek, de viszont tudom, hogy honnan indultam és hogy képes voltam felhagyni ezzel az érzéssel.
A szerelem, jegyezd meg: Soha nem lesz egy stabil pont az életedben addig, amíg a másik befolyásolja a kapcsolatotok egyensúlyát! Ami elromlik és próbálják megjavítani, nincs garancia rá, hogy nem fog többet elromlani.
Az viszont nehéz feladat lesz számodra, hogy elfogadd önmagadat, és az emberek is képesek legyenek bevenni ezt az új változást. Na de semmire sincs késő. Szerintem te sem így akarod leélni az életedet….
A kérdésedre pedig azt a választ tudom adni, hogy ha fontosnak tartod hogy ezt az állapotot hivatalosnak vegyék akkor keress fel egy pszichológust, mond el neki részletesen a dolgokat, ő felállít egy diagnózist, és remélhetőleg könnyen kezelhető a problémád. Sok sikert kívánok neked