Tudom, hosszú lett, de nagy része vers, szóval:
A szeretet a fájdalomban nyilvánul meg. A mértékegysége= könnyek. Boldogságunk nem más, mint könnyek és fájdalom. Az életünk találkozások és búcsúk sora.
Nagyon nehéz szeretni, nagyon nehéz valakit közel engedni magadhoz – a felszínt tisztán látják, amit mutatni akarsz magadból, de ez mindig más, mindig változik, de te sem vagy benne biztos. A szerepeket felveszed, aztán leadod, ennyi csupán az egész, te sem vagy több, szerep-szerepről és mikor igazán önmagadnak érzed magad és mikor igazán azt érzed, ez vagy te, akkor megtörsz a szerepek által.
- Három nap múlva utazom – szólalt meg a lakótársam.
- Oké – feleltem és közben saját gondolataimba merültem.
Igazság szerint nehéz volt felfogni, elfogadni, avagy értékelni a saját maga egységében a dolgot. Nem tudtam sem elfogadni, sem értékelni, sem elfogadni. Nem is akartam, vagy nem is tudtam volna. A lényeg; a valóság messze ált tőlem, mint minden más. Semmisé vált, valamikor a pillanatban vagy az egységben, a megszokás megszokott fertőjében. Elképzelni sem tudtam, hogy az a lány, aki hónapok óta itt élt mellettem, egyszer csak így elmegy. Három nap múlva. Tudtam pontosan mikor, az időt is érzékeltem, de egyszerűen nem jutott el a tudatomig, hogy hamarosan mindennek vége van.
Szeretem a magam módján, ezt talán ő is tudja – vigasztaltam, mikor nem volt más, simogattam a karját, mikor tudtam, hogy meg kéne ölelnem. Ott voltam vele, minden elfelejtett szar pillanatban, minden együttérzés és empátia nélkül.
Legalábbis ezt hittem.
Ebben a tudatban voltam.
Éreztem, ahogy elszorul a torkom a fürdőkádban. Eszembe jutott az a három hét, amit tíztől-kilencig együtt dolgoztunk. Felrémlettek hülyeségeink, amikkel az időt próbáltuk elszúrni, hogy gyorsabban teljen, vagy éppen sikításom, hogy merre is van.
A búcsú pillanata volt a nap, a sírásé, ami elmondja az utolsó boldogságokat.
Éreztem, hogy bármikor, mikor az elutazására gondolok, elszorul a torkom és könnyek fojtogatnak. Éreztem, hogy többet jelentett nekem, mint amennyit eddig érzékeltem belőle. Éreztem, hogy belefogok roppanni a fájdalomban.
Az utolsó órák, az utolsó percek. Nem tudom, mit mondhatnék neki, a gépet nyomkodom, verseket írok, mennyire sokat jelentett nekem és úgy érzem, nem tudom kifejezni neki – még megölelni sem tudom. Könnyek fojtogatnak, a torkom elszorul, a fájdalom szörnyé válik bennem, aki mindent felzabál. Itt virrasztok a gépére várva, mikor kell fel. Utoljára még látni akarom és meg fogom ölelni döntöm el magamban – bármennyire is nem tudom, hogyan kell ezt.
Ki jön egy cigire.
Berakom a mostani kedvenc számom, amit ezerszer hallott, amit ezerszer utált és szeretet, de ami pont az alkalomhoz illik. Viszlát hollywood hills, hiányozni fogsz, bárhova is mész… – elnevettem magam, ő nem tud nevetni. Újabb számmal próbálkozom, egy nap bébi, meg fogunk öregedni – éneklem neki halkan, csendesen. Nevet és nevetek én is, de könnyek vegyülnek a nevetésünkben.
Soha nem értékeltem a barátságot – önzőségnek tartottam, feleslegesnek, olyannak, aminek semmi értelme nincs – de ez a csaj felkúszott a tudatomban és megszerettem. Ezzel pedig nem tudtam mit kezdeni, ahogy az elutazásával sem.
Nem szóltunk egymáshoz.
- Tudod, bazd meg – szólaltam meg én először – részegen mindig azt hiszem, tudok verset írni. Pedig nem. De hetek óta részegen az elutazásod jár a fejemben és írtam párat. Le fogom írni egy lapra és elküldöm veled. Csak a repülőn nyithatod ki.
Nem válaszolt semmit, látott és mintha érzett is volna a saját egészemben. Tudta, hogy nem a szavak és a tettek embere vagyok, hanem a leírtaké. Furcsán bámult rám, tökös lány volt, igazán kemény, bár napok óta láttam, hogy könnyezik azért, mert el kell mennie.
- Csináld – mondta megerősítve engem az elhatározásomban.
Kézzel leírtam őket, aztán borítékba zártam a másik ajándék mellé – ami egy album volt az elmulatott hónapokról összegyűjtött képek emléke, aminek a végére oda írtam, hogy hozza vissza, hogy augusztusban folytathassuk.
Mert folytatni fogjuk.
Mert folytatódnia kell.
Mert nem lehet ennyivel vége.
Másfél éve egy szobában nem tudtunk megmaradni, most meg… most meg nem akartam elengedni.
Olyannak tűnt, mint egy cseppnyi halál.
Nem engedek senkit közel magamhoz, tagadom, ami van és menekülök. Ő mégis, valahogy bekúszott szépen lassan a velőmbe és szeretet, ami furcsa volt, közönséges.
Csigaházam volt a lelkem körül, ő mégis belemászott, mert annyira hasonlítottuk és annyira , akartunk, hogy szeressenek.
Néztem, néztem és nem bírtam elképzelni, hogy elmegy pár óra múlva. Elmegy és fél év múlva látom újra. A megszokások egyben tartanak, de az élet folyamatosan változik. El kell fogadnunk a változást, ahogy az életet is.
- Pakolok – szólalt meg az utolsó nap.
- Oké – beraktam a kedvenc számom, amit ő mutatott, és amit ő is szeretett.
Csendben pakolt, folyamatosan pörgött, hogy lefoglalja az agyát, én pedig bámultam a klipekre, mert úgy éreztem nem tudom az egészet felfogni. Nem mehet el. Ez képtelenség.
- Tudod, azt szeretem a leginkább, hogy tartod bennem az erőt – szólalt meg, véreres szemekkel, keményen tartva még magát.
- Milyen erőt? – néztem rá.
- Hát, ha most könnyeznél, akkor valószínűleg összeroppannék – válaszolta félvállról.
- Nem szoktam sírni – ásítottam.
A szart nem, ma anyámnak elmondtam mennyire kikészít, hogy elmegy, most mégis erős voltam, beton és kő, csak egyszerűen nem ment, hogy kifejezem mennyit jelent nekem. Napok óta elszorult a torkom, ha arra gondoltam elmegy és könnyek fojtogattak, de erős voltam. Csak könnyeztem kicsit, ha eszembe jutott.
De minek?
Érzések nélkül mégis miért élünk?
Elfelejt, ahogy te is elfelejted, elmúlik. De jól esett fürdőzni a fájdalomban.
Minden elmúlik egyszer.
Elküldtem neki az egyik versem facebookon, ami nem tudom, hogy neki szólt –e vagy másnak:
megtanuljuk szeretni egymást,
megtanuljuk elfogadni egymást,
s egyszer talán
megértjük, hogy az élet nem más,
mese és csodavilág,
vadregény,
hegy, tenger, s vidék,
egyszer talán,
megértjük egymást.
rájövök, hogy az életem,
puszta köd és látomás,
rájössz egyszer, hogy az életed,
sivatag, sivár pusztaság,
felfedezünk mindent magunknak,
végül a kezünkben semmi nem marad,
ne ítéld el, mert ő az,
ne szeresd jobban a másikat,
érték, értékrend,
mondd el nekem, minek kell?
csalódás, kiábrándultság,
ennyit tartogat csupán,
ne lásd, ami nincs
és ne várd, ami nem lesz,
te vagy az erő,
te vagy az ember.
Nem tudom, hogy neki írtam –e pontosan. Csak azt tudtam, nem jó versem, született ennél jobb is neki is, de azt kézzel írtam le neki egy levélben, a barátai üzeneteivel és fotóival egy albumban. Soha nem hittem, hogy képes vagyok ilyen üzenetekre. Soha nem hittem, hogy valaki ennyi lehet nekem.
Virrasztok, mindjárt kell, megy a gépe. Hajnal van, az alkoholmámor még hat.
mert egyesek elvesznek az út során,
de nincs aggodalom, jön más,
és az utat szépnek lásd,
ne dönts mindig jól,
szubjektív az a “jó”,
ne fájjon, ami fáj,
jön majd ezerszer más.
barátnak lenni úgy lehet,
hogy ismered az életet,
és vele érzel, ha érzel,
vele vagy, ha kell,
megérted, gondoskodsz róla,
ahogy tennéd, kivert kutyával.
a sors változik, hidd el nekem,
a barátságok elmúlnak, ahogy az életek,
itt volt, hol nem volt,
kérlek, te maradj meg nekem.
nem fogadok senkit szívembe,
azonban veled megtettem.
soha, de soha ne felejtsd el,
az élet változás, s nem maradás,
amit hozz, bőkezűen fogd tenyeredbe,
emeld fel, büszkélkedj benne,
s ha nem maradt másod, csak ez,
akkor gondolj arra a pillanatra,
mikor egy sorsnak alkatrésze lettél.
nem sok az egész,
egy kicsi kéj,
dráma csupán,
de emlékezz a jóra,
minden egyes pillanatra.
nem lesz másod az út során,
egy elbaszott, szerencsétlen lélek,
sorstalan öröktörvény,
klisé, és még több vágy,
ne felejtsd el, ezek űznek tovább.
nincs, amiért megállj,
ne aggódj, lesz aki vár rád,
közöny arca fedi most el,
de mindig itt lesz neked,
bár barátságotok,
csillagéjjelen született,
öröké is tarthat olykor,
ha szereted az életet,
mit ő annyira nagyon szeret!
(és téged, megszeretett.)
Ne várj tőle megbocsátást,
nem ítél el, bármit tegyél,
csak azt várja, hogy vele légy.
Lesz más, jő ezeregy éjszakán,
de soha ne felejtsd el,
hogy embernek sorsa lettél,
bárhogy döntöttél.
elmentél, messze hív a döntés,
de egy embernek fontos lettél.
jobb vagy ezer szónál,
el nem mondott sorsoknál,
meg nem írt embereknél,
kérlek, életemnek alkatrésze légy,
utánzok másokat, ne tégy mássá,
ennyi, amire emberszív képes,
s te hatottál erre az elbaszott lélekre.
nem vágyok nagy szókra,
jövőbe vesző csodákra,
csak kérlek, emlékezz rá,
hogy egy embernek számítottál.
Megmutattad másképp is lehet,
leélni ezt a szörnyű életet,
te vagy az erő, a jó, a lélek,
nagyon kérlek, ne vessz el,
mert én itt leszek, várni fogok rád,
ahogy várt Aladin, ezeregy éjszakán.
Egy nap megöregszünk
nagyon is holtak leszünk
meghalunk ezerszer
ahogy haltak már sok ezren
és milliárd életen át
csodának tekintjük, ami ránk vár.
E-mailt választottam. Nem akarom, hogy ezt ma még lássa. Még nem szabad. Húsz perc és kell, hogy hívja őket, véletlen nem kell – e maradnia a hóvihar miatt. Megöleltem. Olyan volt, mint egy hosszú perc, amit nem akarsz megállítani, mert tudod, a másik a zokog. Te nem érzel a felszínen, de a szíved kettéhasad – fogod még látni, jön vissza, de a búcsúzás szörnyű élmény.
„Hogyan búcsúz el attól, aki nélkül nem tudod elképzelni az életed?
Nem búcsúztam el. Egyszerűen elmentem.”
Ez a legigazabb. Nem lehet búcsúzni. Csak ölelni és szeretni.
Az életünk találkozások és búcsúzok sorozata. Élvezzük a fájdalmat, élvezzük a kínt és a boldogságot valahol a felszín mélyén, amivel nem tudunk mit kezdeni és mások sem. Bágyadtan tekintünk körbe, keressünk valamit, amit soha nem találunk meg, és vágyunk valamire, amit soha nem kaphatunk meg.
Holnap felhívom az orvost, akinek megadták a számát, ha még nem dobtam ki.
Szia!
Tonic én valóban sajnállak téged, nem lehet könnyű egy ilyen nő mellett – ez a te életszínvonalad is lerontja. Én sem vagyok komplet, de velem még úgy, ahogy lehet beszélni (bár hidd, a közeli ismerőseimnek/családnak nem annyira megy, mint pl itt veled). Az új “élmények” néha nekem is kellenek, bár nekem nem túl gyakran, mert mint mondottam, valahol elvesztem a saját kis világaimban, és tudom, hogy ez nem jó, de valahol megakadályozza, hogy tomboljak; biztonságot nyújt.
Nagyon sok ember van, aki nem tud leállni és nem bír magával “kettesben” maradni, mert ahogy ez megtörténik, egyszerűen beleőrül. “Aki nem bírja elviselni magát, barátokkal van, folyamatosan pörög, aki nem szeret egyedül lenni, az olvas, aki pedig igen, az ír”. Nagyon nehezen kezelem az érzéseimet, még most is; a dühöt, a bűntudatot és ha a saját értékrendem szerint én rosszat műveltem, akkor egyszerűen képtelen vagyok meglenni magammal, és nem is tudok – mert egyszerűen félek tőle, hogy újra megvágom magam/ vagy annyira dühös leszek, hogy szétverem a kezemet a falon. Ezért is zárkoztam nagyon el, alapvetően szerintem nem normális az értékítéletem.
Mindenkinek vannak problémái, a fontos, hogyan kezeli őket. Felőrölhet egy probléma, tönkretehet, ugyanakkor az elme segítségével semmisé is lehet tenni. Ezért mondom, hogy az agynál szebb dolog nincs a világon, felejthet – de bánthat is.
Most olvasom a Dorian Gray arcképét Oscar Wildetól – mindenkinek nagyon nagyon ajánlom – benne Lord Herry szeretnék lenni, valamelyik mondatodról jutott eszembe, (meg mert itt van a fejemben maga a könyv). Meg van ” A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka…” – de kb kedves lordom, bármelyik mondatát ide másholhatnám, elég hedonista és elégé oda van azért, hogy az életben az erkölcstelenség a szellem szabadsága – valahol azonban én igazat adok neki.
Az anyaságot én csupán őnzésnek és biológiának fogom fel, köztudott, hogy a hormonok termelődése valahol 30 környékén megváltozik, és biztos nagyon jó kis játék, de én nem akarok ilyet játszani. Nem tudom mennyire fogod érteni; nem bírnék elviselni egy gyereket, túlságosan kötne engem a valósághoz – és egyszerűen az életet se akarom megismételni vele.
Arról nem beszélve, hogy én erre az egyre elcseszetebb világra nem szeretnék senkit szülni. Egyre több a borderlineos, és szerintem ez sem a véletlen műve, bűntudatunk van attól is, ha nem a legjobb gépet vesszük meg magunknak, a tévében nézzük a valóságmüsorokat, mások életén szánakozunk és nevetünk, míg a sajátunkéra próbálunk nem is gondolni, facebookon ismerkedünk, azon tartjuk fent a kapcsolatainkat, míg kommunikálni egyre jobban elfelejtünk és úgy beszélünk el egymás mellett, mint Csehov szereplői…
egyébként kedvet adtatok hozzá, hogy elmenjek a terápiára, írnék róla egy naplót, csak hogy lássák a bordüsök, hogy mi van ott, meg a “normális” emberek: ) (Egyébként bár lassan hét éve mondják nekem, hogy mi bajom van, akkor láttam be teljesen, amikor megnéztem, hogy a két hónapos terápia alatt mit csinálnak veled)
(LÁJKolnámis csak N találoma gombot!:D)
HAhhaHA!:D látom yaól Lvattok e szép VERŐfényes 7végén..:P
tudod az sztem úgy van , hogy az ember a múltjából való kellemetlenebb részeket mélyebben “beraktározza” – mármint az elméje … Védekezésül , mert ha mindennap ezzel kellene felkelnünk akkor mindenki -vagy a legtöbbje — ilyen “izékkel” élne ami lehetetlenség ..
Igazad van , A betegségetek az inkább állapot mint betegség ..csak nekem így egyszerűbb feketén-fehéren – figyelni fogok rá , mert ez valóban érzékenyen érinthet olyanokat akik átélik nap mint nap ezt és hallják is esetleg ..
barátnőmnél egytlen egyszer került ez szóba , amikor elmondtam neki hogy elmentem a pszicho dokihoz miatta.. Azóta soha nem került vissza és nem is kerítettem szóba , de nem is engedte , de ugyanakkor tudom hogy ott van az agyában és rágja /de nem tudok segíteni ha ő nem akarja .. most már hobbifütyülőnek degradált le / lettem . Neki /mint a nagykönyvben/ állandóan valamilyen “élmény” kell -szükséges .. Mivel jól ismerem most már így is, berzenkedik tőlem , hiszen a bajával állandóan szembesül ha velem találkozik , mert tudja hogy tudom …. és mit /kell/csinál/ja/ : menekül .. keres mindig és mindig valami mást új élményt ami majd leköti , feledteti , hogy csak egy pillanatra se kelljen “leállni” gondolkodni .Az is egy élmény hogy ott a két el..szott gyereke , és azzal lehet foglalatoskodni .. De sajna semmi nem pótolja , helyettesíti a szembenézést magával és legalább anyira, hogy felfedezze azt, külső segítségre van szüksége . Minden minden csak ideig óráig jó, foglalja le .. aztán megint újból kezdődik a körforgás és egy így megy …gyanítom : vagy harminc éve már – és beleszokott “ilyen vagyok! nem tudok megváltozni !” … ha hagyom , semmit nem segítek vele.. ha szembesítem a döntéseivel és annak a hátterével akkor legalább lerövidithetem azt az időt ami a szembenézést hozná magával -az igényt arra, hogy belássa azt hogy képtelen segíteni magán , kell a külső szakvalamivalaki- talán röviden ennyi , vagyis így látom a több éves tapasztalatom alapján .. Nehéz dolog ám “kiszolgálni” egy borderline-os nő állandóan változó igényeit és hidegségét -melegségét..
hogy gyereket vállalt? Hát persze hogy vállalt , hiszen a fajfenntartás ösztöne szarik az ő elméje állapotára – közük nincs egymáshoz .. csak tudod mit nem értek ? Miért két gyerekre hajtotta az ösztön ? Miért nem 1 -re vagy húszra -akár… hogy jön össze a fajfenntartás ösztöne azzal, hogy 7 milliárdan vagyunk a földön, és ezen a földrészen pont és promt ennyi elég/kell itt 2 és kész .. :o)) az ösztönt baromira nem érdekli hogy borderline vagy depressziós vagy éppen .. van az öt napod és megfogansz .. slussz .. de át is verhet az elméd.. összekapcsolja az ösztönöddel és azt mondja: jó lesz, mert van/lesz kit “szeretni” a magad igényére és elfoglalod magad a babaposiillat felhőben, kis szoknyácska kis gatyácska jaj de édi ..imádni fogom naaa ..meg ilyesmik .. bizonyítva ezt: tudod hány anya élvez el/van orgazmusa szoptatás közben ? sok…de közben messzire kerüli a férjét/ vagy éppen vagy 3x jobban ostromolja .. de ezek nem szeretkezések ..ááááá …dehogy ..csak simán szex ..hormonkielégülés .. a női feltüremkedő bonusz /az orgazmus megmaradásának / kiszolgálása .. ugyanaz mint a szomszéd csajszira fantáziáló recskázó pasiknak /férjnek a fürdőben .. és van a másik véglet.. van zsé a takarékban és minden megvan és minden nagyon szép minden nagyon jó és azt mi csináltuk saját magunk – imádlak és te vagy az aki.. alegjobban .. holott mivel is kezdtem a mondatot ? Mert ha nincs valami kielégítve a külső körülmények miatt akár és emiatt állandó a hiányérzet ezért kevés/kevesebb a jó is ..érdekes módon a gyerek is nyűgös állandóan .. milyen bonusz fog itt érvényesülni ? az elme úgy elhajítja mint a pinty .. eszébe nem jut bonuszkodni – na ezért van annyi válás és félelem a házassági levéltől a szerződéskötés az együttlétre /lassan erre egy menedzsment vállalkozás is fog alakulni előbb utóbb/
aztán jön a szülés utáni depi , meg a franc tudja még mi .. akár borderline
hogy ki vállal ki nem .. az attól függ mennyire és mikor éled fel az ödztöne erre.. Itt van a nagyobbik lányom … kiment floridába mert ő komoly scientológus /a fene a gusztusát , de az ő élete :o)) .. járja a világot és a 4 fős csapatával rendezvényket szervez és ő az ötödik fő mint a csapat főmuftija .. barcelonától kezdve ázsián át , most éppen torinóban van vagy bécsbe -nem is tudom ..hoppá . dehogy is! tel avivban van.. gyerek család olyan távol van tőle mint makó telavivtól .. Uyanakkor meg a fiam /testvére/ meló angliában/nagyon baró állása volt/ ..mégis hazajött és leköltöztek a párjával balmádiba és van egy kislányuk – és mint hal a vízben .. Két személyiség – mindkettőt elfogadom .. akisebbik fiam sír hogy gimiben “csak” 4,6 eredményt produkált /maximalista/ A középső lányomat berángatta a volt nejem 8 évvel ezelőtt a bírógra ellenem /még a bírónő is hápogott majd kiderült:teljesen hiábavalóan ment be a lányom /, ezért kerül több éve már sztem /bár soha nem érezettem vele hogy ez megrendített volna ..de jól nem esett az tuti -sztem ezt a lépését nem tudja feldolgozni holott beszélünk és így normál a kapcsolatunk .. Én tuti nem tudom feldolgoztatni vele .. neki kell ezt megoldania ..
mindezt csak azért írtam le ,, hogy mindenkinek van problémája baja …
***
véleményem szerint is az ember mindig jobbá válhat ..csak kinek mi az a “jobb”.. Inkább azt mondhatnám hogy élhetőbb életet élhet magának ..az már jobb/v.több .. A társadalmi elvárások jó-ja az nem egyénre szabott, hanem egy nagy katyvasz amiből étékrendarányosan súlyozva levezethetsz /akár matekalapon is /egy ideális embert és annak az életét elejétől a végéig – de név és nem nélkül .. brrrrr
de bizony .. az összes tévúttal , hazugsággal mindent cipelve magunkkal megyünk tovább, és mindig onnan éppen ahonnan bármi iylesmi vagy kellemesebb ér bennünket.. Éppen erről is írtam vagy kettővel lejjebb a határvonalról .. Ha sok a szar , akkor 1x csak beszól az elme – hogy na! nekem ebből elegem van .. , és elforgat/vagy lekapcsol egy gombot amire jó esetben egy hó alatt ,de rosszabban több hó esetleg év-évek múlva jövünk rá , hogy valakihez fordulnunk kell , mert nem bírunk magunkkal .. , és nincs ember aki csontra vissza tudna emlékezni arra a pillanatra amikor a gombot lekapcsolta /a genya .. a másik része vagy elmegy a templomba és letudja, vagy nincs neki ilyen kapcsolója , vagy az elméje nagy ívben kerüli a kapcsoló környékét is – többet bír, egyszerűen .. de ez nem azt jelenti hogy érzéketlenek , hanem azt hogy ez a terület nem annyira fogékony arra a cuccra/cuccokra -nem tehet róla… így született és így működik .. ennyi – én így gondolom ezt a folyamatot.
Szia!
Van egy film, az a címe, hogy Egy különc srác feljegyzései – csakis ajánlani tudom, abban van, hogy mindegy honnan jöttünk az a fontos, hová tartunk – szerintem így érdemes élni. Mindenkit értek sérelmek gyermekkorában, akit nem, az hazudik, mindenkit értek sérelmek az élete során, csalások, bántások (kapcsolatok, barátok, élet által), ha folyamatosan sérelmeinket cipeljük, nem hiszem, hogy tovább haladhatunk az életben. Persze, hatással van a gyerekkor az emberre, a nevelés, az erkölcsi példa, értékrend, de… de hiszem, hogy az ember feladhatja a rossz dolgokat és jóbbá válhat.
Lsdvel gyógyítottak régebben (nagyon-nagyon régen) gyerekeket, tizenkettőből tíz iskolába járt a kezelés végén, olyanok, akiket előtte lekötözve tartottak. Soha nem ítéltem meg a drogokat, szerintem a pszichiátriában igenis lehetne hasznuk, ha szakemberek használják, felelőségteljesen.
A barátnődnél már az furcsa, hogy gyereket vállalt. Jó magam elképzelni sem tudom, hogy ilyen felelőséget vállaljak – teljesen lehetetlen és távol áll tőlem. A gyerekvállalás ma már nem arról szól, hogy utódot hagyjunk magunk után, hanem a gondoskodásról. Képzeld el, beleölsz rengeteg időt egy bútorba, szépen kifaragod, lecsiszolod, lefested, néha ráülsz – nem fogod elcserélni egy ugyanolyanra, csak azért mert az jobban megy a nappaliba. (Jó ez most nagyon le van egyszerűsítve és nagyon ridegen, meg kegyetlenül hangzik – de ez van).
És újra mondom, próbálom nem betegségként, hanem “személyiségi alkatként” felfogni, ahogy szépen fogalmazott az orvosom. Mindig szét vagyok esve, de próbálom magam egyben tartani, ehhez viszont első lépés az elfogadás.
Az evéssel nekem is problémáim vannak, de ez egy külön történet: )
ja.. volt a sprektumon egy órás adás /hogy miről is írtam itt alant ../
arról szólt hogy a korházban megszülte két anya a gxerekét .. igen ám , de összecserélték /mindkettő jány volt/ és úgy is küldték haza őket … eltelt 12 év , és dns vizsgálat / hogy miért – arra nem emlékszem/ és kiderült hogy nem az ő gyereke .. felkutatták hogy hol lakik az igazi .. A két család összejött ..
mi történt ?
mindkét gyerek maradt a nem original echte szülőnél , mert így vésődött be náluk hogy a nem igazi anya az az anya , hanem az aki betólta a szájába a mekit kicsi korától kezdve , és megvette neki az iphone-t . .. és az anyában is ugyanez játszodott le , csak ellenkezőleg : nem tolhatta az arcába ennek az idegennek picin a mogyoróvajat és a juharszrupos palacsintát ..
konklúzió: a szülő egyszerűen lehúzta a klozeton az igazi “vér” /jaj! anyám! /szerinti gyermekét azaz , agyilag elküldte a meleg picsába /már bocs/ és a gyerek is ugyanúgy tett – a mai szokást közerkölcsöt szigorúan véve .. holott ez így barom igazságtalan /lenne ..
az ” anyád…” féle ciklusomat félreértetted .. az összefüggés ott a templomba járó “hárítók”-nak szólt .., akik istenben/allahban. buddha meditációban -mindegy .., látják minden gondjuknak a megoldását – abba a “templompatikában” azaz, onnan ki – és már vidámak is és önfeledtek , mert minden meg van oldva !! :o))
na próbáld ezt meg te megcsinálni ..
én 7 éve értedgetem a bordűrt , de vili hogy igazából sosem tudom/tudtam megfejteni azt (és nem is fogom) de viszonyulni – megtanultam hozzá .. 3 éve dolgozik és én három éve megyek érte a munkahelyére .. ma is így volt .. be se szállt még a kocsiba , de már közölte hogy megy holnap a fia edzésére v. versenyére mert ő “szereti” a fiát és a gyerekeit – már csak azért is mert ,vagy ugyanazon három éve ha egyszer volt a fia versenyén / birkozik/ .. én csak köszöntem helyette is hogy .. szia .. és a csönd után közöltem , hogy ez így tévút megint .. hagyjuk abba – mondja .. jó.. ne jöjjek érted ..? ne .. haza és ott hidegen amúgy igazi bordűr tekintettel a szemében – elváltunk vagyis elment .
ez ugyebár már megint egy nagyon jó alkalom lenne nekem /már vagy 1000x/ hogy hagyjam a fenébe ezt a kapcsolatot .. és 100 férfiból tuti 98 így tenne ha a “normális” nő ezt tenné vele ..
de most az 1x megemberelem magam a bordűrtől is függetlenedem , és tényleg nem megyek érte és nem is jelentkezem .. csakhogy tudom hogy az a renyhe pszichopata is dolgozik benne , mert az is egy kelléke ennek a cuccnak .. lássuk mi lesz és mi nem lesz belőle /ma már szó se volt arról hogy én nőzök -ma a fia versenyével rukkolt elő .. mindennap másféle zagyva /ahogy a pszicho bibliában az böcsülettel meg van írva …
“Teljesen mindegy honnan jöttünk, a múlt az csak múlt, teljesen felesleges szenvednünk rajta, az a fontos, hová tartunk”
ez sztem azé így durva az okfejtésed .. nem tudod magad függetleníteni attól ami a múlt .. itt nem te írányítasz , hanem az elméd és annak akár a legsötétebb zuga is szerepet kap/kaphat .. na nehogymá így szülessél , és mindennap csak a jővő van .Hogy is híjják azokat – amnéziásak ..vagy mi
azt gondolom , hogy akik mentesülnek az agybajtól , azoknak pillanatnyi szerencséjük van/volt és leélhették az életüket úgy, hogy nem lettek azzá ami te vagy és az itt levő szenvedők .. igen vékony határvonal az , amin akárki átlandülhet úgy , hogy csak már akkor eszmél / ha ugyan../ amikor mélyen a bokájáig van x ideje már .. ő is addig ment le , hiszen öntudatlanul nevelve két pici gyerekét lesoványodott annyira ,hogy rá kellett hívni az orvost .. az orvos mikor meglátta a felrepedezett szájpadlását a hiányoktól/ásványi-vitamin/ , megkérdezte .. maga még él ?nem tudta megmondani hogy mikor evett utoljára ..
és bizony ott a múltja is … nem írom le /nincs felhatalmazásom rá/ de ott szörnyűségek történtek vele .. méghogy csak a jővő van … de jó is lenne kiakadni -legalább 1x .. Feldmár mondta egy előadban , hogy az lsd ezt teszi .. kitöröl hátulról mindent .. és ujraépíthetjük magunkat / hát ő tudja ..
nem tudom mennyire felelős vagy sem egy vagy két szülő ezért vagy azért .. de hogy befolyással bírnak a gyerekeikre ilyen vagy olyan irányban -az ezer%
kutyát ,macskát ,barátot ,társat , kurvát , hobbifütyit -megválogathat és le is válthat az ember .. testvért ,szülőt, gyereket azt nem .. ott múszájból kell mindent .. nagy duma a szeretet meg hogy anyatigris .. az csak sima fajfenntartás és ösztön -és így összeségében =elsődleges elmeszülemény , szokásból megszokásból fajult fenntartásból adódó felelősség ..és semmi más .. há má akkor miért ne azt mondjuk hogy iádjuk -még is csak kellemesebb így , mint bevallani hogy . múszáj
/de így is van hogy “kidobja”valaki a gyerekét, anyját apját, testvérét , vagy elteszi láb alól – akáér elfekvőbe szoc.otthonba stb stb ..hagyjuk mert csak a pumpa megy fel a sok majom ordenáréságtól meg aztán – ma már lerövidithető minden a legújabb iphone reklámra és a mekire -szarság úgy ahogy van az egész -buddhástúl lámástúl :o)) kamu kamu és még ezerszer is kamu ..
arannyá válunk ugyis valamelyik szupernovában csilliárd év múlva :o))
Ez az anyád felelős dolog, nem te – ettől másztam sírba egyszer és küldtem el a fenébe az egyik pszichiáterem. Anyámat okolta, szerencsétlent, aki kb idegösszeroppanást kapott emiatt – mondtam a pszichiáternek, hogy: “Teljesen mindegy honnan jöttünk, a múlt az csak múlt, teljesen felesleges szenvednünk rajta, az a fontos, hová tartunk”
Én bánom, hogy nem vagyok vallásos, valószínűleg ezerszer könnyebb életem lenne: )
“mást mondasz és mást érzel – nagyon érzékletesen/érzékien illetve frappáns sensitíven te magad írtad ” – na igen, de én fel se fogom, hogy ez baj lenne, vagy ezzel gond lenne – itt kezdődik talán a gond, nekem ez teljesen természetes.
Nem akartam sem közönyös, sem lekezelő lenni, mint mondottam, azért kezdtem el itt írni, hogy miérteket keressek – és mert egy ideje nincs kedvem felvágni az ereimet -.
Amúgy nem tudod mennyi idős vagyok és mióta küzdök a borderlineal: ) A legfontosabb lépés az elfogadás, én próbálom egy “személyiségi” alkatnak felfogni, amivel születtem és amire “figyelnem” kell (na látod nekem se megy, hogy betegségként kezeljem!). A barátnőd is rá kéne ébresztened, bár ez a legnehezebb… engem a vizsgálatokra az hajtott el, hogy imádom, ha az iq-m és a műveltségem mérik, ráadásul szeretem a teszteket, mert izgalmasak, meg anyukám kikényszerítette, amikor még megtudta tenni – egyébként szórakoztatónak találtam, hogy egér vagyok.
Nálam az intenzív szakasz az egyik legrosszabb dolog – némileg tudom kezelni magam – de olyankor nehéz velem megmaradni egy szobába, bármennyire próbálok uralkodni magamon.
Annyi mindent elmondanék neked, a dührohamaimon át (annak okát keresve, végül hogyan kezeltem), a gyógyszerfüggésem, a kisebb fajta alkoholizmusom – de majd írok róluk, ha lesz időm, hátha ez segít benne, hogy megértsd mennyire elbaszottul működünk. (És hátha így a barátnőd is megtudod kicsit érteni)
Én mindig normálisnak gondoltam magam és mindenki mást bolondnak magam körül:)
Egyébként miből adódik a borderlinosok bája, hogy mindig szerelmesek lesznek beléjük az emberek és nem tudnak szakítani velük?
templompatika…
:o)))
de azé gondolj csak bele… mennyi mindentől megszabadulnak azaz, kívülre helyezik az összes problémájukat .. hussss – volt nincs..
nincs az a gyógyszer vagy terápia amire ennyire hatna , bár tény / -innen nézve/ ez is kész elmebaj – viszont ügyes… mert utána még ráadásul aktív marad – semmi kizakkant idő és agymenéses laca-fasza .. , de úgy is fogalmazhatnám -amúgy ateistán és 8keresen egyszerűn:
” anyád a felelős ..de nem én !” :o)
ÉN + megvetem őket!;) (kollektív elmebaj) Valójában ők az igazi őrültek, n pl. a skizók..:D
irigylem az agyonvallásosokat ..” allah így akarta ..” ennyi
én meg itt szarozok
:o)
ok emma értelek is – meg mondják is a barátaim / le se írom hogy ők miket ..
de mond már meg nekem : mi a sok és mi a kevés egy borderline-sal “szemben” .. ő nem fog fel millió olyan cuccot /ill. teljesen másképpen , mint mi akik a másik parton állunk / ezt a pszicho doki is mondta – persze más vetületben került ez szóba , de szerintem ide és majd mindenre is vonatkozik ..
“erőszakkal” semmi nem megy .. pláne azzal akinek önhibáján kívül nincs igazi értékitélete /mert mint írtad valahol – kényszeresen játssza a szerepét ..mást mondasz és mást érzel – nagyon érzékletesen/érzékien illetve frappáns sensitíven te magad írtad le-hosszan taglalva ezt ..
nem ilyen egyszerű dolgok ezek .. volt időm utánajárva és tépelődni mindezeken.. és ne feljtsd el : én nem 1- 1,5 éve vagyok vele/ félre ne értsd -nem lebecsülve a helyzetedet ! / , hanem 7 !!!! éve – a lélegzet vételének csapásszámát is tudom .. félig meddig tudok már/megkelletttanulnom! borderlinosan “gondolkodni”
elektor … én annyi bántást és dühöt kaptam tőle ,és lesajnálót baromozót jobbról balról miatta / barátok, hogy ezek a szavaid mindezekkel szemben – méz :o))))
…és szeretem ha leírják az igazakat – amit tartanak igaznak- bármiről /úgy van csak benne értelem /attól zavarsz csak el ha hazudsz vagy közöny van vagy nincs reaga :o))
elektor
: ebben hót igazad van, DE azé n zavarjuk má’ L szegényt; úis KEVÉS itt a zértelmes arcz… :D;)
Szia!
Én szoktam másokra is figyelni, de én jelenleg nem vagyok olyan “intenzív” részben, mint a barátnőd. Ezek változnak, nekem is van, amikor egy szóval úgy feldühítenek, hogy szétverem a falat, vagy merő kedvességből otthagyok valakit – valahol. Bár én mióta elfogadtam a betegségemet, próbálom kezelni is a magam módján. Nem szeretem az önsajnálatot – ezért is vagyok álnéven fent egy ilyen oldalon – és próbálom másokkal is megosztani a saját miértjeimet.
Nekem is van barátom, nehezen, de talán sikerült megértetnem vele, hogy mi is ez, annak ellenére, hogy én sem értem és soha nem is fogom.
Fontos az elfogadás – csak ezt kértem tőle, de azt kell mondanom, te túl sokat engedsz meg a barátnődnek. Igenis el kell mennie, ha ilyen szakaszban van, rá kell parancsolnod/ vagy megzsarolnod (különös, de a zsarolás nagyon hatásos tud lenni).
A vásárlás meg furcsa dolog, néha én kényszeresen veszek meg dolgokat, mert úgy érzem attól jobb lesz az életem, boldogá tesznek…. de erről írok majd egy külön kis történetet: )
Sok szerencsét és kitartást!
szóval ../hadd már én is így kezdjem …
nekem semmi bajom , na de a párom ..párom? élettársam? semmiképpen holott a 7. éve “együtt” vagyunk … együtt vagyunk ? ááá ez nem együttlét , hanem olyan lét amiben az derülne ki hogy részemről azon igyekezek hogy hegyre homokot .. mondok egy tegnapi esetet – sőt tegnapelőttivel kezdem .. boldog együttlét ahogy nem is illik már a hetedik évben :o)) .. jő a másnap : és ott kezdődik hogy du 5 felé találkozzunk az ollében /jó ..allée vagy mi, de mi így hívjuk ../ és császka ott egy picit .. ok! ollé tali, és ott ajánlat az , hogy szétnézne a zarában .. ok.. zarába be és ott végigtapi minden régiség-újdonság .. én tébláb előtte mögötte oldalt .. darabig ez megy , oszt 1x csak :vegyem már meg ezt … mondom -no cica , no megvenni mert minden zsét befordítottam e hóban a befektetéseimre , így is fizetem majd a szemvizsgálatodat .. látom hogy szép lassan befelé fordul.. mondombelém majd ki hogy a vihart megelőzzem .. nézgelődj nyugiban én kint megvárlak a bejáratnál .. ok .. ki és a szembe levő padra leülve kabát le és olvasom az odahányt reklám füzetet mit is kellene itt vennem deizibe -egy rakást a melódráma napra azaz a nagy jueszéjes echte barom nemzeti valentinapra .. fél óra tán , mire ocsúdtam .. hol ez a jány ? be zara és a szönyeg alatt is .. emelet /bár baby és férfi oszt .. de ott sem .. felhív őt… 3x.-ra felveszi .. hát te ? én … ? itthon vagyok .. - na neeeee ! -kijöttem , te nem voltál sehol hazajöttem .. csönd … majd én : telefon? hogy mégis holabánatban ? azt nem csináltam –rezignáltan ő… na jó cicám nekem ebből shopping dologból elegem van .. te azért pipa és nowaitnofind , mert hanyatt homlok nem vettem meg azt az izét helyből két hátraszaltó között … – nem akarok erről beszéni ..de ezt már elhalóan hallottam , mert már tettem is le a telt .. tehát : úgy nézne ki hogy kihasznál .. de tudom hogy nem , mert semmit nem enged fizetni , inkább agyonküszködi a 100ezer forint fizetését a két léhűtő gyerekére és lakás suvickokra , aki egyik 21 éves és otthon nyomatja a számítógépet hülyegyerek játékon majd egésznap – és naná! hogy nomeló, a másik 16 and fél éves , de aktív nemi életet él már cirka 1és fél éve legálisan és elbattyog a suli után minden hétvégén a 22 éves pasijához akinek az anyja szintén eltűri ezt és persze olyant is mond az anyjának hogy „basz ki” meg hogy „leütöm” .. anya 48 kiló, a gyerekasszonyjány? vagy tuti 75-t nyom – úgyhogy teljes a káosz , hiszen rossz mentalitással nemhogy gyereket hanem kutyát sem lehetne tartani /de van mindből .. még csak gyerektartást sem kért /és azóta sem / mert ő a fenetudjakicsoda … tudnék még mesélni .. de hogy mondjam meg egy olyannak aki egyik napokon keresztül utál , a másik napokon meg mintha egészen más nő/ember tud lenni … az arányok változnak attól függően hogy süt e a nap avagy sem … én mentem el a pszichiáterhez és ott tudtam meg a felsoroltak és az intermezzókkal együtt hogy ez borderline .. hogy győzzek meg egy “beteget” hogy ő beteg … riposz csipőből: menjek el én , mert én vagyok a hülye .. oszt szépen látom x éve hogy megy egyre lejjebb és lejjebb .. ja .. a kutyája most itt van nálam ..azaz, hol itt van , hol nincs attól függően ez a dolog is, hogy esik e vagy fúj .. “szeretek egyedül lenni” és ábrándfilmeket nézve elvonul a másik szobába .. ki van akadva a világból ha halálra sértődik a maga kitalálta pitin -látom a szemén ..az a tipikus zavart baromelutasító ugyanakkor az a nemtudomhovarakni segélykérő is egyben .. ja .. és mindenre -nem- a válasz .. azt csinál amit akar .. ki tud ellent mondani ennek ..? akkor se lát se hall , hanem menekül.. szó sincs itt szeretetről vagy anyaságról .. vannak dolgok amit elvégez , de alapból fingja sincs az egészről .. nincs terv még a délután történhetőről sem , nemhogy a holnapról , mert mint mondja – “majd délután felhívlak ,nem tudom mi lesz ..” és “honnan tudjam ?” tipikus válaszok .. mondom ..immár 7 éve .. első időkben ugyan nem tudtam,tudhattam , de tutira éreztem hogy nincs rendben valami nála, a cucc nem 100 -as sehogysem amit előad , ezek nem a tipikus nőcis dolgok amit előad , hanem valami mást ,valami elemi a tudatában levő szarságot ami a száján jött ki -amivel sehogysem tudtam mit kezdeni és azzal a mindent fülönfogó iszonytató érzékenységével .. azt se tudtam mitől , egy bővített mondat közötti vesszőtől változott meg a hangulata ? .. nem volt ok rá hogy ne szeressem , és az se hogy igen -ezért … és mindez független volt az érzelmeimtől .. ma se tennék másként mint akkor .. nagyon hosszú idő telt el , míg eljutottam oda hogy el kell mennem a pszicho dokihoz helyette hogy mi is ez .. és aztán itt olvasgattam róla , erről a bordűrös dologról .. nagyon sok minden lényeges cuccot találtam itt is ami stimmelt .. közben vigyáznom is kellett hogy nehogy belevigyem azt is ami ilyenkor nagyon is szokásos .. azaz, belemagyarázom magamat abba amit olvasok erről , és olyant tulajdonítok annak és neki ami nincs is .. most itt állok , a se vele se nélkülében nyakig -kötésig .. nem tudom otthagyni , de nem is akarom , illetve szabad is szeretnék lenni -de nem tőle .. hanem az állandó bizonytalanság, dükkitörés , kötözködés , fél mondatok “elkapása” kifordítása és ok nélküli rágódása majd megsértődése miatt .. aztán jön végre az az öt max. hat boldog nap/napok és nini! egy másik egy igazi mosolygós emberi és szexis nő lett belőle ..
végül is.. nemcsak nektek bordűrösöknek nehéz, hanem azoknak is , akiknek pokollá teszitek az életüket .. ez nem szemrehányás akar lenni , hanem tény/tények – amiről azé nem annyira beszéltek .. és én azt vettem észre , hogy ez a jelenség azzal is jár , hogy nincs senki a világon neki csak sajátmaga és attól aztán jaj de szenved -és mindennap .. ha jó a “kedve” /azaz nem “beteg” azért ne , ha meg olyanszenyómintállat akkor meg azért – nem lehet megbeszélni semmit erről /sem/ . Előttem mindkét férje megcsalta -otthagyta , a harmadik „élete párja” meg majd halálra itta magát de annyira ,hogy kilyukadt a gyomra élet és halál között volt vagy hétig az intenzíven , mert keverte a piát a gyógyszerekkel és nagy mennyiségekben .. én sem vagyok egy piskóta .. de hát azé ezt és ennyire nem megyek le gammába .. ja .. s most manapság az a “divat” , hogy én nőkkel ismerkedem , speciel most ez a harag és a gyűlölet tárgya – pár napig /teszem hozzá..
Anyám!! de hosszú lett ..sztem én is gyagya lettem időközben -vagy függő -vagy csak simán egy nagy farok :o))
zizikének fogom hívni és nem cicának
de nem merem … :o(
Szia! Sajnos, nem tudom, hogy pozitívként vagy negatívként fogjam fel, amit írtál. A dicséret jól esik (kinek ne esne jól? amúgy se hallok gyakran), de az első történetben leírtam, hogy az orvos és a teszt is borderlinet állapított meg nálam – valamiért, – fogalmam sincs miért -, jól esik ezeket leírnom és megosztani másokkal, olyan, mintha a bennem lévő fájdalmat és zavartságot “kiüvöltve” jobban el tudnám viselni/feldolgozni. Regényeknek külön blogot tartok fent, verseket máshol teszek közé – ez inkább egy személyes napló, ami által próbálom magam megérteni és remélem, hogy másoknak is segíthetek benne, hogy jobban értsék magukat. Ráadásul én is olvastam már olyan történetet itt, ami segített. Nagyon remélem, hogy nem elküldeni akarsz: ) nem beszélve arról, hogy bárki, aki ide téved és már a betegségét ennyire beismeri, titkon, biztosan arra vágyik, hogy segítsenek neki, ha már magán nem tud…
Szerintem is eltévesztetted ezt a depiseknek s egyebeknek létrehozott fórumot. Javaslom keress egy irodalmi portált ott talán a hozzáértők értékítéletet is mondanak az alkotásodról.
baaaa meg …te nem beteg vagy .., hanem költő vagy inkább egy science fikció .
Írószert írjon fel neked a doki ..
ne merd abbahagyni !!!