Egy 22 éves lány vagyok, akinek az apukája már elhunyt 14 éves korában, anyukám pedig súlyos depresszióban szenved. Van egy öcsém, ő 15 éves. Nem egy háztartásban lakunk, ő apum anyujánál lakik, ahonnan én eljöttem, nem bírtam ott lenni. Így most decemberbe ide költöztem anyumhoz a mamámhoz, aki 84 éves, de kikészít. Itt se jobb, borzalmasak a körülmények. Nagyanyám minden álló nap 7-kor felkelt, felhúzza a redőnyöm hogy ne aludjak (esti suliba járok), 10kor fekvés van, ne internetezzek meg semmi, ne menjen az áram. A kapukat lakattal zárja és az ajtókat eltorlaszolja, ha már sötétedik innen kiutam nincs. Max az ablakon. Akkor ha 8 után jövök haza kiabálás van, ha elmegyek valahová hova megyek?minek?kihez?mikor jövök? … hogy mit eszek se mind1 beleszól hogy főtt kaját vagy nem. Barátom van 1éve, ö 17 éves, a mamám utálja, fiatal, nem illik hozzám meg ilyenek. Állandóan csesztet hogy semmirevaló vagyok, csak kurva lesz belőlem és csak csavarogni fogok és pottyantani agyerekeket, meg hülye fejem van ahogy anyámnak (lányának). Anyám hogy beteg elveszi a pénzét. Ő adagolja neki a cigit hogy mikor cigizhet, mikor kávézhat és had ne soroljam még. És már anyum 45. Őt is korlátozza. Terrorizálva érzem magam, a szabadságom korlátozza. Probáltam vele beszélni, de nem érdekli, azt várja hogy már elmenjek innen, de még nincs miből, nincs hova… Tanulok. És mondta azt is pont ma: “ha nem nézel rám majd, idővel az se érdekel majd, pénzért rám néznek és sz*rt se örökölsz”. Mindene neki a pénz. Senki sem érdekli.
Mindennaposak a veszekedései, mindenbe beleköt, nem bírom már, lelkileg kikészültem. Mindennaposak nálam a sírások, idegemben remegek is már, egy csepp szeretetet sem kapok itthonról. Nem érzem hogy lenne családom, sőt. Van, hogy azt mondom, hogy szinte nincs…!
Kérem segitsenek valahogy !!!