- Nem – makacskodott. – A szerelem nem háború. Én úgyis tudnék szeretni valakit, hogy az soha nem tudja meg.
- És akkor mi értelme lenne? – vigyorogtam. Ártatlansága szédítően hatott rám.
- Maga az érzés – leplezetlenül nézett rám, őszintén, minden aljas, vagy ravasz húzás nélkül. – Ha szeretnék valakit, örülnék neki. Örülnék neki, hogy képes vagyok ilyen hatalmas érzésre és lehet, hogy soha nem mondanám el neki.
- Elmondanád – bólintottam komolyan, de még mindig jókedvűen. – Mert kívánni kezded. A testiség mindent megront, ez van, a szerelem csak hormonok játéka, mégis kegyetlen gyilkos tud lenni.
- Szerinted mi a szerelem?
- A szerelem a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb dolog, amit a lét értelmetlenségéért kaptunk, hogy azt elviselhessük.
Hosszan nézett rám, kék szemei tengerként hullámoztak, aztán felkeltünk és az ajtóhoz mentünk. Leszálltunk, s néma csendben haladtunk a házukig. Mindketten saját gondolatainkba merültünk. Tudtam, hogy nem szabad többet a közelébe mennem. Tábortűz voltam, ő pedig egy pillangó, aki a szárnyait próbálgatja. Ha túl közel merészkedik hozzám, meg fogom perzselni, talán el is égettem. S akkor nem lesz több reményem, ami hitet adhatna.
Részlet 1
Téma címkék:
Borderline Depresszió
Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!
Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez, vagy keressen megbízható forrásokból.Legfrissebb hozzászólások
- Gyogyultnak Minősitve! - Vadnefelejcs 2024.08.12.
- Gyogyultnak Minősitve! - Kiskiraly 2024.04.06.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.03.04.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.27.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.20.
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - tengerzugas 2024.02.18.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
Legfrissebb történetek
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - 2024.02.17.
- Kérdés Makara Doktor Úrhoz - 2024.02.10.
- "Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. " - 2024.02.02.
- Gyogyultnak Minősitve! - 2024.01.16.
- Ünnepre meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éve az új kezelés! - 2023.11.18.
- MEGHÍVÓ a VIMOR Egyesület 20 éves születésnapjára - 2023.10.26.
- A nagy "sárkányfű"-átverés, avagy hogyan ne dőljünk be a csalóknak! - 2023.07.14.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - 2023.06.15.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.02.05.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.01.31.
Legfrissebb cikkek
- Januárban is vár a VIMOR Klub! - 2020.01.20.
- November 29. VIMOR Klub! - 2019.11.27.
- Augusztus utolsó péntekén várunk benneteket szeretettel! - 2019.08.27.
- Ha június, akkor Vimor Klub! - 2019.06.11.
- Vimor klub meghívó - 2019.04.02.
- Hepa B-s és C-s betegek figyelmébe ajánljuk – Meghívó - 2019.03.05.
- A február a VIMORRAl indul - 2019.01.24.
- Ünnepi hangolódás a VIMORRAL - 2018.12.04.
- Most kaptuk! Meghívó: 15 éves a VIMOR! - 2018.11.15.
- Ráérsz október 19-én? Várunk! - 2018.10.10.
Legfrissebb aktuális
- Ne felejtsetek el rendelkezni adótok 1%-ról! - 2020.05.11.
- A veszedelmes Hepatitis-C már gyógyítható! Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! - 2019.09.25.
- Egy ritka betegség, amely testünk kötőszöveteit érinti - június 29., a Scleroderma Világnapja - 2019.06.27.
- Figyeljünk a kullancsokra! - 2019.05.14.
- Kellemes Húsvétot Kívánunk! - 2019.04.17.
- Az orvostudomány sikertörténete - szeretne többet tudni a krónikus mieloid leukémiáról (CML)? - 2018.09.20.
- Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! A veszedelmes hepatitis C már gyógyítható! - 2018.09.13.
- Szeretne többet tudni a limfómákról? Kíváncsi a legújabb kezelési lehetőségekre? Szívesen találkozna betegtársakkal? - 2018.09.13.
- Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája - 2018.03.05.
- INR mérés otthon - készülék javaslat - 2018.03.01.
Hívja meg ismerősét a várószobába!
Legaktívabb felhasználók
Népszerű témák, közösségek
+int pánik
1edül..
a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban.
Alkoholizmus
Allergia
Alvászavar
Anorexia
Asztma
Bipoláris depresszió
Borderline
borderline személyiségzavar
Bppv
bulímia
Csontritkulás
Cukorbetegség
daganatos betegségek
Depresszió
Epilepszia
fejfájás
forgó jellegű szédülés
Fülzúgás
Ganglion
Hepatitis
hepatitis c
Lisztérzékenység
Magas vérnyomás
Mellrák
Meniere's szindróma
Méhnyakrák
ongyilkossag
parkinson-kor
Pikkelysömör
Pánikbetegség
Reflux
Ritka betegségek
rák
Sclerosis Multiplex
Skizofrénia
Stressz
stressz/szorongás
szemelyisegzavar
szorongas
Szédülés
Szülés
Zsibongó
RSS 2.0 Kommentek
Neked is szép álmokat!
Az Ördög n alszik (de ÉN most má’ igen:)
Na éppen szerver karbantartás lehet, mer eléggé +pusztult az egész oldim :/ próbálkozz kicsit később! HA visszajön nyugodtan használjátok a csetet, biztos n örülnek itt se a túlsok magán jellegű bájcsevegésnek;) (ami n vág ide + a témába)
Jóéccakát:)
Na és persze csetelni sem szeretek, pusztán kényelmi szempontból. Ilyenkor már vízszintes helyzetben vagyok a lapos topommal. A skype-ról is leszoktam, mert akkor az összes ismerősöm velem akar beszélgetni, egyszerre. Nincs hozzá türelmem. :S
Sziasztok! :)))
Érzéseim szerint Én-ek fiúból van én pedig lányból. A korkülönbségről nem is beszélve. A várószoba fent éppen kérte az e-mail hitelesítést. Megkapták.
Nálam nem ritkaság, hogy éjjeli pillangó vagyok. Nem kell korán kelnem, akkor a párom az ügyeletes. Mindig is bagoly voltam.
N bonyolult, csak renccer visszapakoláskor mindig újra be kell lépnem (ÉN + éggé lusta vok:S) –> próbáljátokki most :) (mingyá mek csicsilni)
N vok 1és ua. a szeméj, h mondhacc má ekkora MARHAságot?? :O hihi
Sziasztok!
Mennyire egyszerre írtatok, éjjeli baglyok vagytok? A végén azt hiszem, egy és ugyanaz a személy vagytok, ÉN-nek tudathasadást kapott vagy nem is tudom: )
Ajaj, hát e téren én is pesszimista lennék, én sem hiszek már benne, hogy meg lesz a táskám..
ÉN-nek: haj, de bonyolult dolog egy cset: )
Samuka: az előbb megkaptam: )
Szia Emma!
Már ott válaszoltam.
Semmi hír? Postaláda üres?
Ma hogy jártam! A postásnak ma kellett volna anyukám nyugdíját kihoznia. Mire ideért, rájött, hogy kevés a pénze. Valahol elszámolta magát. Nagyon sajnáltam szegényt. Megpróbált visszamenni, hátha megtalálja azt, aki többet kapott. Majd holnap kiderül, szerencsével járt-e. Sajnos e téren pesszimista vagyok.
EW: +baXtattam a csetet Lvileg most má tucc firkálni rá
Sziasztok!
Ne is mondd ÉN-ek, megverdesném magam, ha tudnám…
Samuka: Írtam neked blogspotot, de lehet ide írom inkább, megadod az e-mail címed?: ) Persze, csak ha nem titkos: ) Ernyőt soha nem használtam, egyszer vettem egyet, de egy óra múlva már nem volt meg…
Eddig azt hittem, hogy az ernyő inkább a nőkre jellemző.
Bár egyszer kölcsönadtam a bátyámnak egy focimeccsre és ő is elhagyta.
Hehe:P a gáz… (merHA pl. 1 retekcziggány lopja L, az is bosszantó; de HA a mber a sajáthüjesége miatt, az duplán az!;) (ÉN régebben pl. az ernyőket hagyogattam L sok szeretettel a ratyi BKV legkülönbözőbb hejein:D) – am h v?? melóz v tanulsz? stb..
Szia! Remélem az lesz… elég fontos dolgok voltak benne, ami másnak semmit nem jelent, nekem viszont az életemet (nem csak tb kártyáról és személyiről van szó), de mindegy, próbálok megnyugodni, ha idegeskedem, attól nem lesz jó, holnap meg vagy meg lesz, vagy mehetek rendőrségre. Szuper programok.
Ajaj, az tényleg nem volt egy túl jó ötlet, de jó ha már megjavították: )
Az engem is letaglózna. Ennél már csak az a rosszabb, amikor ellopják. Kívánom, hogy legyen egy becsületes megtalálód.
Helyrejött a kapcsolatom a világgal. Nem kellett volna resetelnem a routert.
Sziasztok!
Én is inkább a múltba mennék vissza: ) Úgy az 1800-as évek meg is felelne nekem: )
Ahhh, nem alkotok, próbálom összekaparni magam és az öngyűlöletem elfelejteni (tegnap elhagytam a táskám, minden iratommal együtt…) de lehet, írok mindjárt ide valamit, úgyis megbolondulok perceken belül.
Én inkább mindig a múltban szerettem volna élni. A jövő eszembe sem jut a magam részéről.
Lesz még élet akkor is, egészen biztos csak azt nem tudjuk, hogy saját utódaink lesznek-e még akkor is. Én hagyok nekik egy fényképes családi naplót, útravalóul. Érzésekkel, helyzetekkel, gondolatokkal.
Napjainkban nagyon sok család hal ki.
(T-home, és egy vez.nélk.kapcs., de már itt a segítség. Keresztfiam dolgozik rajta.)
Emma szerintem alkot.
a HA. sztem így is túl korán születtem!): Yobb lett volna pl. a XXX. sz-ban:D (akkorra má vszeg nincs human life e szartekén…)
mijen net?
EW: te direkt tünté L v csak sziwacc?? :D:P;)
Sziasztok!
Azért volt különleges élmény a film, mert a közös jeleneteknél ugyanaz a képkocka pereg és párbeszéd zajlik mindkét részben, míg először a nő gondolatai mentén ismerjük meg a történetet, majd a második részben a férfién. (Ahogyan a te regényedben is megjelenik ez a kettősség.)
Az első rész végén kizárólag a nővel vagyunk szolidárisak, a második végén már a férfival is.
(Tegnap is, ma is döcög az internetem. Állandóan ledob.)
Én-ek: Ha korábban születtél volna, sokkal jobb filmeket ismerhetnél. ;) Azért ebben a filmben volt spanyol-olasz koprodukció is, – talán enyhít az utálatodon.
Sziasztok!
Néztem én is a Port.hu-n, de csak az ismertetőt találtam meg, a színészek nevei alapján. Marie-José Nat és Jacques Charrier főszereplésével, Házasélet I-II. Nálunk nem adták még le a tv-ben, se dvd-n. Fekete-fehér film, 1963-as.
Én-ek: Én sem szerettem a francia filmeket, de azért 1-2 kivétel akadt, és ez a film az volt. A másik talán a Cherbourgi esernyők, Legrand zenéjével.
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1030
Yaja. ÉS mivel sajn. módon mki hűje minta segg, SZARni belea egészbe!!:@):
A Franci filmektől ált. agyFAszt kapok, (majdnem) rosszabbak még a madzsar hulladékoknál is:D (a mútkó pl. N tuttam végignézni 1et, pd igen türelmes mber vok!:xD)
(vmi ofélia csodálatos élete v mia *som volt a czíme..:D)
Szia!
Megkeresem ezt a filmet, mert kíváncsivá tettél: ))) Házasélet a címe?
Meglep, hogy megtaláltad: D pedig még a címét se adtam meg, pont emiatt, egyébként nincs is fent végig, azért történnek benne “szép” dolgok: )
Jól megleptél!
Megtaláltam a regényt, és gratulálok. :O
Persze megint előhoztál egy jó régi katartikus filmélményt. Sajnos nem látható ma már.
Házasélet I.rész
Boldoggá tenni a férfit, a legszebb női feladatok egyike. Vajon miért nem sikerül? Amióta világ a világ keressük rá a választ…
A film első részében a férfi érveit ismerjük meg: a nő hiába vágyakozik megváltó férfikapcsolatra, ha egyszer fogalma sincs szeretetről, tudatos feladatvállalásról, érzelmi, gondolati hűségről. A nő azt hiszi, hogy a szexualitás az egyetlen önmegvalósítási lehetőség az életben. A nő mérhetetlenül önző és semmi felelősséget nem érez a vele kapcsolatba került emberek iránt (így a gyereke iránt sem). A nővel nem lehet együtt élni.
Házasélet II.rész
Boldoggá tenni a nőt a legszebb férfi feladatok egyike. Vajon miért nem sikerül? Amióta világ a világ keressük rá a választ…
A film második részben a nő érveit ismerjük meg: a férfi hiába vágyakozik megváltó nő-kapcsolatra, ha egyszer fogalma sincs szeretetről, tudatos feladatvállalásról, érzelmi, gondolati hűségről. A férfi azt hiszi, hogy a szexualitás az egyetlen önmegvalósítási lehetőség az életben. A férfi mérhetetlenül önző és semmi felelősséget nem érez a vele kapcsolatba került emberek iránt (így a gyereke iránt sem). A férfivel nem lehet együtt élni.
Francia film volt,1963-ban készült. Igen rövid ideig vetítette a Filmmúzeum, mely előtt hosszú sorok álltak a jegyekért.
Szia! Vagy a két személyiség egymásra hatása… csalóka voltam megint, ez egy regényből van, aztán ott két kamasz a főszereplő, és kellenének hozzá a karakterek, hogy érteni lehessen ezt a pár sort is akár: )
Tetszik.
Szerintem nem a testiség rontja meg a szerelmet, inkább a két egyéniség különbözősége. Mondhatnám inkább, hogy a lélek. Ezért tudunk átesni szerelemből a gyűlöletbe.
És persze ne feledjük, sokszor csak az egyik fél szerelmes és itt a baj forrása.
A plátói a legszebb. Nincs káros utóhatása.