nagyika66 vagyok. Kedves levélírók! Direkt nem írok betegeket, mert pot ez az a dolog, amit még a gondolatunkból is el kell űzni. Na persze, akinek sok a problémája, azt mondja, könnyen beszél, nem ő érzi, min megyek keresztül. Pedig higgyétek el, nekem is van sajnos sok problémám.  A csúcs a  CLL, ami tudva levően nem gyógyítható, csak kezelhető. 13 évvel ezelőtt azt mondta a szervezetem, hogy elég! Túlhajtottam magam, csak a család, csak a munka, minden fontosabb volt nálam. Összeroppantam teljesen. Soha nem voltam  fontos magamnak, és ez nagyon nagy baj. Minden fontosabb volt nálam. Mikor egy komoly műtét után otthon feküdtem,  a munka akkor is ott volt kiterítve az ágyamon, és félig fekve csináltam . Megérte? NEM! Megtanultam, nagyon kell magunkra vigyázni, mert belőlünk csak egy van! Mindig azt mondtam, hogy én nem lehetek beteg. Meg is lett a következménye. Az idegösszeroppanásból valahogy kilábaltam, de azóta jön egyik betegség a másik után.  3 és fél évig hánykolódtam orvostól orvosig, mondtam hogy nem érzem jól magam, nagyon fáradékony vagyok, naponta hőemelkedésem volt. Nem találták az okot. .Azt mondták semmi bajom, Akkor hallottam egy rádióműsort, ahol egy orvos beszélt, és tudtam abban a pillanatban hogy hozzá kell fordulnom. Megtettem. Azóta áldom azt az orvost, mert Ő 4 nap alatt megtalálta a bajom: CLL  Kaptam kemót, gyógyszert, most 7 év után tünetmentes vagyok, és jól érzem magam. Pedig közben kicsit cukros lettem, elment a hallásom, majd az egyik fülemre valamennyire visszajött, az egyik szemem már négyszer operálták és nem látok vele,  és valószínű ez vár a másik szememre is. De nem adom fel, küzdök amíg lehet, és  azt mondom jól vagyok, egyre jobban, mert még élni akarok., és nem mindegy hogyan. A lényeg, bízni kell, nem szabad feladni, ezt üzenem mindenkinek, ne haragudjatok hogy ilyen hosszan írtam,  várom leveleiteket.   Üdvözlettel  nagyika66