Sziasztok
Én most írok ide először, néhanéha feljárok ide és olvasgatom a történeteket, de most regisztráltam csak be.
Először is kezdeném a depressziómmal, vagyis gondolom én, hogy ez a betegségem alapja. 6 éve kezdődött, gondok voltak a suliban ,otthon, nem voltak barátaim sem. Sose jártam orvoshoz, bezárkóztam inkább, és vagdostam magam, mert megnyugtatott.Öngyilkossági kisérleteim is voltak.Aztán néhanéha enyhült, és elmentem otthonról, elköltöztem, minden happynek tünt és úgy éreztem minden megjavult… Lett egy párom is.De mostanában megint rám jönnek a halálérzések, a szomorúság, az elzárkózottság, a depresszió. Tudom, hogy egyáltalán nincs minden rendben velem, érzem is. Mindig hangulatváltozásaim vannak, de egyik pillanatról a másikra, egyik percben vidám vagyok, aztán befordult:S Nemtudom, valamiért nem tudok sírni, pedig ha legalább kiadnám magamból….Néha egybe jön ki, de az nagyon ritka, akkro elviselhetetlen fájdalmat érzek a lelkemben… Már régóta sírtam, félek attól a naptól mikor fogok.
Most az a problémám, hogy egyre többet gondolok arra, hogy ez az életesdi nem nekem való, már 6 éve tart ez az állapot, és nem tudok kiszabadulni belőle. Gyógyszereket nem szedek, nem tudnám mit kéne, honnan beszerezni és örököltség alapon nehezen nyelem le őket… De egyik nap odáig jutottam megint, hogy basszus itt ez a kés, mikor lépek már, és haverom is kicsit felidegesített és hirtelen elkezdett fájni belül valami, nem tudtam rájönni mi, olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy mikor hagyja abba a kérdezősködést, miértt nem hagyja abba, miért ilyen sz*r az életem, miért nem teszem már meg, ugyanakkor halálfélelmem is volt, remegtem, alig kaptam levegőt, gyorsan vert a szívem, nekem még sose votl pánikrohamom és igazából, nem tudom, hogy ez az volt-e , de olyan egy óra múlva lenyugodtam, de nem hagy nyugodni azaz érzés amit akkor éreztem, a félelem mindentől, a magány, ráadásul nem tudtam mi bajom, aztán rájöttem a szívem fáj olyan gyorsan ver, legalábbis ezzel tudtam csak megmagyarázni. Arra tippelnék, hogy kezd a szervezetemnek is elege lenni belőlem, vagy inkább a lelkemnek, igazából a szervezetem erős, mert sose volt semmi bajom, holott mások már egy kis stressztől tönkremennek. Nem tudom mit tehetnék, és hogy ez rosszabb lessze, még mindig bennem van kicsit aza rossz érzés:S Néha arra gondolok, hogy mindjárt megölök valakit enyhítene rajtam, de nyílván csak rosszabb lenne, és sose tudnék bántani senkit, gondolom:Smeghát őszintén mit oldana meg??? semmit…
Elnézést a hosszú sorokért, csak nem tudtam kivel megosztani a gondolataim, és hátha itt kapok megoldást, gyógyszer és orvos helyett, vagy nemtudom, nem igazán van pénzem rájuk:(, de lehet megérné.
Egyébként 21 éves lány vagyok.
Mizori! Nem kiszállni kell, hanem új életet kezdeni: lépni a saját érdekedben. A baráti környezetedben nem érdemes beszélned a problémádról, mert ezek szerint úgyse értik, viccet csinálnak belőle. Én mondom neked: ez nem vicc! Ezt ők nem tudják, de neked tudnod kell: az öngyilkosok óriási hányada a depressziósokból tevődik ki. Te hál’Istennek rájöttél, hogy depressziós vagy, de vannak, akik ezt magukon nem ismerik fel, nem tudják, hogy segítséget kell kérniük, nem tudják, hogy EZ MAGÁTÓL NEM FOG MEGGYÓGYULNI, csak szenvednek, szenvednek, kiborítják a környezetüket is esetleg, vagy csak némán titkolva elviselhetetlen bajukat végül öngyilkosok lesznek./Van olyan, aki nem tudja mi baja, de ösztönösen “gyógyítani” kezdi magát alkohollal, vagy droggal .Teljesen fölöslegesen.Nem kell ecseteljem, mivé válik egy alkoholista, vagy kábszeres. Örülj, hogy te felismerted a bajodat. Hát elsőnek akkor ne a háziorvoshoz menj, hanem nézd meg, hogy hol van a környékeden pszichiátriai szakrendelés. Ez SZTK alapon van, tehát ingyenes.Oda menj egyenesen. Ott bátran elmondhatod azt, amitől szenvedsz, ami aggaszt. Az alvásproblémád is a depresszió jellegzetes tünete!!! Feltétlenül említsd meg. És mindent!.Szorongsz-e valamitől, stb. Nem kell senkinek mondanod, hogy hova mész, legyen ez a te privát ügyed. Csak olyannak mondd el, akiről tudod, hogy nem röhög ki, hanem megértő. Ez betegség, nem röhögnivaló. És rosszabb, mint a szervi betegség. Tudom.
Nem tudom, anyukáddal milyen viszonyban vagy, de ha jó a viszonyod vele, megértő, akkor elmondhatnád neki is. Jó, ha az ember egy közeli személlyel megoszthatja ezt.
Nem engednek visszaesni, ha betartod az orvos utasításait, és vedd komolyan a dolgot. Depresszióval tanulni, vizsgázni,vagy dolgozni, megfelelni egy munkahelyen, versenyezni stb. nem lehet. Tehát az interneten böngészd ki, hol van a pszichiátriai szakrendelés, mikor, és menj oda. Láttak már ilyet többezret, nem fognak csodálkozni, tudják, mi a teendő.Nagyon sajnálom, hogy 6 éve szenvedsz ettől, mikor meg is szabadulhattál volna már tőle. Minél tovább halogatod, annál rosszabb lesz. Jobb nem! Mitől is lenne jobb?
Kérlek szépen, fogadd meg a tanácsom! Az én lányom is volt helyzetben, és helyrejött! Kért segítséget, megkapta. Ingyen!
Most már ne kéresd magad, hanem lépj! Szeretettel: nora51
köszönöm a jó tanácsokat, kedves szavakat. talán lépnem kéne de nem merek, néha kicsit vicces hanglejtésbe(mert félek mit szólnának) elmondom a körülöttem lévőknek, hogy mi bánt és hogy lehet depressziós vahyok, de csak kiröhögnek és lecsittegnek, hogy hagyjam abba. nemtudtam, hogy ingyenes orvosok is vannak, ha találnék iylet lehet élnék vele, viszont az orvosommal nem vagyok jóba, rühel engem és ha bemegyek hozzá injekciókkal tömköd, hátha nem megyek hozzá legközelebb, d emikor megfáztam és bementem hozzá megint, kijelentette, hogy nem mehetek hozzá, mert elege van hogy az igazgató mindig hitelesítést kér err eneki nincs ideje.(jó tény, hogy sokszor nem azért mentem mert beteg vagyok…)
Én elhiszem, hogy vannak komolyabb bajok is, és sajnálom azokat akik szervi problémákkal küszködnek, egyik jó barátom is emiatt lett lelkigondba és mondta is, hogy a mellékhatások nem valami kellemesek, lehet kicsit önző vagyok, viszont sokszor magamba mélyedek. Sose vagyok bunkó az idősekkel, a betegekkel, vagy épp a fogyatékosokkal(lehet így durva megfogalmazás ez, nemtudom), nem nézem le őket inkább felnézek rájuk mennyire erősek, milyen bátrak, de én túl gyenge vagyok ehez.
már a második iskolámból rugtak ki, nem azért mertdohányoztam..(egyébként nem dohányzom) vagy mert rongáltam, csak egyszerűen reggel nem tudok felkelni képtelenség, és nem merek szólni senkinek, nem merem mégegyszer átélni a tekintetükből azt a lemondó fájdalmas érzést, hogy csaldótak bennem és semminek tartanak.
Én albérletben lakom barátokkal, szóvaé szüleimtől is távol, azthittem ha új életet kezdek minden jó lesz, félévig jó is volt, tán kicsit több, de így is visszaestem… Ha mindig visszaesek mi értelme? lehet nemis lehet ebből meggyógyulni soha. lehet ha járnék orvoshoz kicsit jobb lenne, de egy idő után visszaesnék. lehet, hogy ha gyerekeim lennének, és szerető férjem, én tönkretenném őket a depressziómmal, kiborulásaimmal…kitudja mit tennék.most még megmenthetem őket, mert még nincsenek, de ha lesznek, hogy nőnének így fel??? tudom nem gondolkozhatnék így, és az életben mindig lesznek buktatók, de inkább most szálok ki, nem mikor már késő lenne, és nem áltatom magam szép jövőért, holott 6 éve ezt csinálom.
Elnézést a megint szomorú é shosszú szövegért
Szia Kedves Mizori!
Én is csak véletlenül keveredtem ide, miközben közösségemben (Hepatitisz) olvasgattam a régi bejegyzéseket. Gondold csak el, a mi alapbetegségünkre kapott gyógyszerek egyik súlyos mellékhatása a tiédhez hasonló pszichés változás. Nem elég a saját bajunk, a vírusok elleni harc, a máj károsodása, még a tiédhez hasonló lelki gondok is gyötörnek bennünket. Szerencsés lehetsz abban a tekintetben, hogy “csak” ezzel a lelki bajjal kell megküzdened, nincs mellette még szervi bajod is. Tudom, a lelki bajok is kegyetlenek tudnak lenni, nekem édesanyám került apám halálát követően ebbe az állapotba. 25 évig hordtam kórházból kórházba, de hosszabb-rövidebb szünetekkel mindíg állapotromlás következett be szegénynél, mert nem tudta magát túltenni apám halálán, hiába voltak unokák, csak saját magával volt elfoglalva. Hát azt kérem tőled, határozd el magad és vállad fel a kezelést, hisz nagyon fiatal vagy és egy 21 éves lány alapban szép is ráadásul, tehát ha rendbe jössz, ki tudsz alakítani jó kapcsolatokat. Én is Nóra korosztálya vagyok, ezért nagyon elszomorít, ha ilyen fiatal vergődését látom. Döntésed meghozalatában és gyógyulásában sokat segítene egy közösség, a mi köszösségünk nagyon aktív és komoly kapaszkodó a kétkedők, elkeseredők számára. Tudjuk, hogy a Hepatitiszes betegeket igazából csak saját sorstársai értik meg. Van egy VIMOR nevű szervezetünk is, aminek védjegye alatt vannak rendezvények, előadások és ezeken sok információt kapunk a kezelésekkel kapcsolatban, gyógyszerekről, stb. Neves klinikusok is tagjai csoportunknak és így közvetlenül élőben kapjuk tőlük a legújabb aktuális információkat. Az már jó, ha az itteni közösségen belül kommunikáltok egymással, hidd el ez már felér egy fél gyógyulással!
Museto
Kedves Mizori! Bocs, hogy csak úgy beleütöm az orrom a lelkedbe, mikor én tulajdonképpen a hepatitis-fórumhoz tartozom, de véletlenül idetévedtem kicsit, és olvastam történetedet. Én 62 éves vagyok, láttam már ezt azt, higyj nekem: SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED!!! Amit leírtál, az kezelhető, javítható, gyógyítható. Miért gondolod, hogy az, hogy ha kiírod magadból, az mindent megold? Legfeljebb könnyít! Körzeti orvosodnak, ha megbízol benne, röviden elmondhatnád, mi zavar leginkább. Ő majd megmondja, hova fordulj. Szerintem pszichiátriai megsegítésre van szükséged, lehet hogy csak beszélgetésre, pszichoterápiára, de lehet, hogy egy jó darabig bizonyos gyógyszerre is. Ne szégyellj szakemberhez fordulni, mert ez magától nem lesz jobb, inkább rosszabb. Rokonom, fiatal asszony hasonló “cipőben” járt. A pszichiátriai szakrendelésen segítséget kapott, és már jól van.Mi, rokonai küldtük el a szakrendelésre, mely egyébként ingyen van, mert ilyen állapotban már féltettük a gyerekeit, a családi életét is. A gyógyszert felírták neki, így az is olcsóbb volt. Nem kell ettől félni, se restellni, rengeteg embernek van ilyen problémája! 6 évet elvesztegettél már, most már lépned kell! Kérlek szépen, fogadd meg a tanácsomat, mielőtt baj lesz!
Szeretettel kíván Neked mielőbbi elhatározást és gyógyulást:
nora51, egy tapasztalt öreg róka(néni)
Én is sokáig vergődöm, mielőtt elalszom, de olyan is van, hogy nem is alszom el és másnap estig, vagy éjszakáig ébren vagyok. Aztán persze ez megbosszulja magát, mert utána alszom egy csomót. Én sem tudok reggel felkelni, ha suliba kéne mennem, az necces lenne. …de járok orvoshoz, meg ide-oda és ezért néha időben fel kell kelnem, az elég nehéz.
Ismerős, hogy az emberek úgy néznek rád, mint egy idiótára. Velem mindig is azt éreztették mindenhol, hogy nem vagyok normális. Nem csoda, hogy az önbecsülésem, meg az önbizalmam elég gyér. Maszkot én is próbáltam felvenni és nekem sikerül is valamennyire elbújni mögé, de aki jól ismer, az tudja, hogy csak álca…
Igen, nekem segít, hogy tudok ide írni. Mikor leírtam a történetem, még akkor senki sem állt mellettem és nagyon sokat segített, hogy ide le tudtam írni! Azóta már sikerült Apuval beszélnem és mellettem áll, de mondom, mikor először írtam ide, már az őrület határán voltam és nagyon megkönnyebbített, hogy leírhattam a dolgokat.
Végülis akkor, ez olyan mint egy napló:) csak őszintébb, talán. Az alvászavar nálam is játszik, ugyanis nagyonagyon nehezem alszom el, van hogy 3 órát vergődök az ágbyan mire elalszom, d eutána esélytelen, hogy felkeltsenek, és 12 órákat alszom, hanem többet, reggel például nem tudok felkelni sehogyse. Elvesztem az érdeklődésem midnen iránt hamar, ugyanis nem nagyon értek semmihez, legalábbis ez köszönt vissza.
Én próbálok talpon maradni, csakhogy ennyi idő után már nehéz…Főleg ahogy az emberek rád néznek és látod rajtuk, hogy idiótának tartanak, probáltam “maszkot” húzni, de nehéz, nekem ez nem is megy. Ha szomorú vagyok szomorú vagyok, ha vidám akkor meg vidám.
Ti is megéltetek pár dolgot, de őszintén, valamennyit segít, hogy ide írtok? nemtudom lehet csak áltatom magam és önsajnálatozom itt:C
De hiszek nektek, majd írok még:)
Eleinte én is problémáztam az íráson a beszélgetésen míg rá nem jöttem hogy tudat alatt nem akartam újra és újra átélni a kellemetlen helyzeteket. Később tudatosodott bennem hogy ez egy járható út és “kifolyatás” néven egyfajta terápia lehet. Mondok egy példát: hazavergődtem melóból mert csak vergődtem a buszon ha becsukták az ajtót,ha bejelzett a fénysorompó de nem részletezem. Hazaérve nyitva hagytam a kaput,a lakásajtót és felőltözve végigdőltem a heverőn hogy ha rosszúl leszek a mentősök be tudjanak jönni….pokol volt. Azon filózok hogy úsztam meg ép elmével és sok ilyen szituim voltak amit ki kellett “folyatnom” hogy valami féle önbecsülésem legyen önmagam előtt. Bárhol jópofizhatsz,adhatod a szépet vagy okosat de önmagadat becsapni nem tudod.
Amit írsz, megintcsak ismerős. Sokszor én sem tudom kifejezni magam, vagy azért, mert úgy érzem, hogy kong az agyam, vagy pedig azért, mert az elmondandók bőségzavarával küzdök és összekuszálódnak a gondolataim. A memóriád könnyen lehet, hogy a depressziótól romlott meg, ugyanis ez is tünete.
Tényleg ki kéne adnod Magadból, de tudom, hogy ez nem könnyű. Úgy főleg nem, ha nem tudod hol. …de ha van is lehetősége az embernek, akkor is nehéz, mert nehéz megnyílni. :S
A bipoláris zavart én csak “hullámvasút”-nak hívom, mert kb. olyan. Egyszer fent, aztán lent van az ember. Nincs köztes állapot, csak vagy teljes letargia, vagy totál pörgés. A teljes letargia az nálam olyan, hogy szuicid gondolatok, érdektelenség, közöny, borzalmas emlékek ismétlődése, agresszivitás, teljes fásultság, amikor már érzelmekre sem vagyok képes, akár 16 órát is alszom egyhuzamban, stb. A pörgés pedig olyan, hogy úgy érzem, bármit és bárkit le tudok győzni, motivált leszek, tele leszek céllal – és akármilyen őrültség is legyen az, elhiszem, hogy meg bírom valósítani, mindenen tudok nevetni, be nem áll a szám, van, hogy akár 2 napig sem alszom és nem vagyok fáradt, stb. Szóval tényleg a két véglet között van az ember. Vagy nagyon rosszul érzi magát, vagy nagyon eleven.
A pánikroham tényleg kellemetlen, főleg, ha egyedül van az ember. Én olyankor tudatosan próbálok ellazulni, de nem mondom, hogy sikerül. Szóval erre sajnos nem ismerem a megoldást, de remélhetőleg majd lesz, aki tud valami okosat írni Neked.
Elhiszem, hogy vonakodsz attól, hogy itt írj az életedről, de mindig csak az első lépés a nehéz! Ha le tudod küzdeni, utána már könnyebb. Persze semmi sem kötelező, mindig annyit írj, amennyiről úgy gondolod, hogy nem feszélyez annyira. Én is kiírtam ide magamból a dolgokat és nagyon megkönnyebbültem, szóval remélem, hogy Neked is fog sikerülni!
Köszönöm a kedves szavatokat, hogy segíteni szeretnétek. Igazából, valahogy mindent nem tudok kiadni/leírni magamból, egyre jobban romlik a memóriám, ami szerintme ilyen fiatalon nem valami normális, bár lehet azért, hogy elfelejtsem a sok rosszat, nem tudom, és kifejezni se tudom mindig magam. áá mintha valami gátolna. Lehet tényleg az lenne a jó, hogy kiadnám magamból, de hol? eddig azt éreztem csak idegesítem az embereket a dolgaimmal, mármint most ide leírtam, bár vonakodva, de örülök, hogy írtatpk^^,
Arnold, most érdekességeket írtál, bipoláris zavar.. eszembe se jutott volna, elég ilyesztőnek hangzik, no meg, hogy ezekszerint tényleg pánikrohamom volt, mit fogok csinálni ha egyedül leszek és akkor jön rám? és mennyi idő után miért pont mos tjött elő? Olyan furcsa nekem, hogy az egész életemről meséljek itt, vagyeztkéne tennem? nemis tudom:S végülis azért regisztráltam ide vagy mi:S
Szia Mizori!
Nagyon ismerős több dolog is, amiket leírtál. A problémák, a suli gondok – bár én most nem járok, a barátok hiánya, stb. Ezek tényleg ki tudják készíteni az embert. Nekem is olyan a hangulatom, hogy egyik percben ilyen, következőben olyan. Bipoláris zavar. Szerintem azért nem tudsz sírni, mert túlságosan bántanak ezek a dolgok. Legalábbis én akkor nem tudok sírni, amikor már totál kivagyok. Van, hogy hónapokig nem megy, hiába vagyok magam alatt. Aztán robban. :/
Amit írsz, az pánikroham. Nekem is szokott lenni. Én már az utcára is utálok kilépni, mindig úgy érzem, hogy elájulok, leizzadok, gyomrom görcsben, stb. Szóval amit éreztél, az az volt. Az lenne a legjobb, ha ki tudnád beszélni Magadból ezeket a dolgokat valakinek. Persze attól még a gondok nem oldódnak meg, de könnyít egy kicsit az ember lelkén. Én is 21 éves vagyok.
Ha gondolod, beszélgethetünk. Nem tolakodni szeretnék, csak segíteni, ha elfogadod.
Üdv,
Arnold
Kedves mizori lehet hogy talán ha kibeszélnéd magadból akkor könnyebb lenne? Csak tippelek. Szívesen meghallgatlak s talán valami hasznosat kitalálunk de ezt te döntöd el. szia. elektor.