Az én történetem kb. 10 éve kezdődött. Vezetni tanultam, ültem az oktató mellett és nem kaptam levegőt. Az ujjaim görcsberándultak, a mellkasom beszűkült. 23 éves voltam. Gondoltam itt a vég, de jó kislány lévén viselkedtem, nem engedtem, hogy látszon rajtam bármi is. Közben tényleg azt hittem meghalok. Valahogy végig vezettem az órát, amikor megállt az autó, kiugrottam és elgyalogoltam a sürgősségire. Azt, hogy hogyan értem oda, fogalmam sincs. Gyors vizsgálatok, nem részletezem. Negatív leletek. Frontin és Cataflam.
Azt hittem, ha hazaérek minden okés lesz. Hát nem így történt. Heteken át tartó rosszullétek. Ha arra gondoltam, hogy milyen jó napom van ma, mert még nem voltam rosszul, egyből jött a roham. Ez odáig fajult, hogy nem mentem sehova. Folyamatos szédülés, fejfájás, mellkasi pánik, görcsök, halálfélelem.
Kb. fél éves kórházi kivizsgálások, sürgösségi látogatások után, ügyelet 120 km/h-ás sebességgel, piros lámpán áthajtással, házi orvosi hümmögéssel tarkítva, kimondták, hogy pánikbeteg vagyok.
Xanax, Rivotril, Paroxát. És egy nagyon jó pszichiáter. Hogy lesz ebből kényszergondolatokkal tarkított szorongás és hipochondria. Ha érdekel benneteket elmesélem egy másik történetben
Tejesen hihető! Nekem is volt 1x vmi hasonló kis storym…
Régesrégen, év100adokkal ezelőtt (más idő, más galaxis) – még HAmvas szende xűzkisfiú koromban – 1x épp 1 yo hosszú vállalati tanfojamon voltam túl, (term. tiszta jelessel végeztem L mint mindig!
) és addig minden OK is volt. Aztán mikor a leg1. napon kora hajjajban munkába kellett volna állnom élesbe, szépen rám is tört vmi HAsonló beszarás-féle xarság! 
(akk még perxe n tudtam h hivják őtet) Szóval kerestem gyorsan 1 uccai telót, és ajjasul beteget jelentettem. Ojan yol sikerült a dolog, h pár 7 múlva aztán ott is hagytam a egész munkakört (góré őrjöngött) bepereléssel & főbelövéssel fenyegetett, stb. Mondomneki: sajnálom My Boss, n direkt csinálom (minta gonoszok), v mert épp nincs yobb dolgom! 
(n igazán 6otta meg… 
)
Szal a lényeg a béjeg, finom lelkületű mbrióknál, főleg zsenge korba sajn előferdül néha a ijesmi…
És végül azért sikerült a jogsid?
Nekem is vannak olyan gondolataim, hogy ártok azoknak akiket szeretek stb., de esténként rém képek is szoktak kísérteni, elképzelt, vagy valamikori horror filmnézésből előjövő rémképek. Tudatosan probálok olyankor szépre gondolni, többé kevésbé sikerül is, de még negyed órát kínoznak a gondolatok. Rengetek spirituális könyvet olvasok, próbálom megváltoztatni a felfogásom, és ezt ajánlom mindenkinek…
Amikor terhes lettem kislányommal a gyógyszereket 2 hét alatt tettem le. Ez kb. 3 éve volt. Előtte már a pánik mellett megjelentek a kényszergondolatok, ha van rosszabb, mint a pánik, akkor ez az. Ugyanúgy tör rád, mint a pánik, de ez sokkal félelmetesebb. Félsz a saját gondolataidtól, amelyek bárhol és bármikor lecsaphatnak rád. Olyan szorongással jár, amit nem lehet elmesélni. Ez kb. 1 évig tartott. Szörnyű volt, az amikor betolakodtak olyan gondolatok, amik saját magammal összeegyezthetetlenek. Pl., hogy ártok másoknak vagy a születendő gyerekemnek. Úgy éreztem magam biztonságban, hogy úgy alakítottam, hogy mindig vagy a nap nagyrészében legyen valaki mellettem, ne hogy egyedül maradjak a gyerekkel. Elképesztő. Aztán találtam magamnak egy kézműves elfoglaltságot, és azzal tereltem az agyament gondolataimat. Eközben a pánikbetegségem az a fajta, amiről írtam megszünt. Gyógyszert nem szedtem. Ezt követően volt 2 jó évem, egy kis mellkas szűkülés, egy kis nem kapok levegőt, de nem okozott gondot, hiszen tisztában voltam azzal, hogy mi a bajom. Egészen a múlt nyárig.
Folytatom, de hív az anyaság.
Szia ditke80
Engem is érdekelne a történeted folytatása!
Én is szenvedek a rohadék pániktól és érdekel mmások története, kinek hogy jelentkezik van e seély a gyógyulásra???
Minden jót!
Laci.
Szia ditke80!
Engem érdekelne, és az is hogy hogy tudtál kijönni belőle?
T