Sziasztok! Azért is írok ide, h. olyan emberekkel tudjak beszélgetni akik szintén ebben szenvednek. Mert beszélni kell róla, hisz sem a barátok, családtagok nem értik ezt meg, csak az, aki szintén átéli.
Nálam mikor is kezdődött? Fogalmam sincs. De már tinédzserkoromban is éreztem h. vmi nincs rendben, h. mindentől félek (iskolai felelés, buszra felszállás,boltba eljárás stb….) és nem csak szorongtam szociális helyzetekben, hanem intenzív fizikai tüneteim is voltak szinte napi szinten ( elpirulás, izzadás, zavartság stb…).
Ezt sosem tudtam feldolgozni, zárkózott lettem, úgy éreztem nem vok normális. Hosszú éveket éltem így le, de már kezdek belefáradni a félelem elleni küzdelembe, nem lehet így élni. Szinte csak ez irányítja az életem és ami a legfájobb, nem tudok senkinek sem beszélni róla, mert azt vélik csak beképzelem magamnak. Hát nem!
Nehéz így az élet és kegyetlen is az egész! Aki átéli, jól tudja miről beszélek. Én is tele vok álmokkal, vágyakkal, de egyre távolabb kerülnek mert a legtöbb szociális helyzettől menekülök. Nem fogom feladni, de tudom, nehéz lesz ezt legyőzni!
KÉRLEK VALAKI BESZÉLJEN VELEM AKI SZOCIOFOBIÁS
a regina19970101@citromail.hu imél cimre irjatok. én is meghallgatok bárkit:( tényleg kikészit ez a betegség:(
Érdekes infók
Sokan vannak így kegyetlen és undok hely lett a világ, Az elvráások amit ez az élet diktál. Munakehyek csökkenek, ha van akkor meg azért nem jó ha nincs akkor meg azért. A mai párkapcsooatokról nbem is beszéljünk, a társekeresés is már megváltoozoztt. Egyre több a magányos ember de sok esetben akkor is ha kapcsolatban van(társas magány).Letojjuk egymást nagy ívbe:S Katasztrófális a mai társadalom nem csodálom h annyi a lelkibeteg ember már meg az öngyilkos.(tény ez a szám is nőtt)
Ah képest h ~130 mijjóan vannak azona kis ari szigetecskén, az még n is oian sok…
Am a japcsik naddon lökött (& prvz:) népség – mindamellett h ojjan cukke picik, talán éppen ezé bírom őket!
Ti döntitek el, hogy melyik oldalt használjátok, a félelem, szorongás ajtaját nyitjátok ki vagy a szeretet, félelmek nélküli élet ajtaját, ahol az igazság rejtőzik, hogy nincsen miért szégyenkeznetek.Ha Önmagatok szeretetét megtanuljátok, ehhez néha elég a tudatalatti Önmagunk általi áthangolása akkor megnyílik magától a kijárat mások befogadásához.
Tegnap olvastam egy cikket az ori… oldalon, hogy 1 millió japán él a szobájába bezárkózva..
ÁÁÁÁ nem csak nekünk van ilyen problémánk hanem sokan másoknak is csak keveset beszélnek róla. pedig komoly dolog. Én is változtam de az életem sosem lesz olyan amilyennek szeretném de már engem sem érdekel a dolog, ha pirulok pirulok ez van:S De azért zavaró nagyon.
Nahát, én meg azt hittem csak nekem volt ilyenem, vagy ilyesmim mert már eléggé elmúlt, Szerintem tök normális dolog, ösztönös lehet, csak van akinél ilyen extrémen áll fenn. :/
? ” Iskolában úgy éreztem nem tudok olyat mondani ami információval szolgálhatna, és nem értettem, hogy tudnak teljesen lényegtelen dolgokról beszélgetni az osztálytársaim. Csak akkor szólaltam meg órán is ha már senki nem tudta a feltett kérdésre a választ, ovódában is így szólaltam meg először. De pár hónapja már meg is jegyezte Mutterom, hogy milyen sokat beszélek. A szorongás akkoriban múlt el amikor úgy döntöttem minden mindegy azóta nem igazán tud érdekelni semmi. Pozitív és negatív hatása is lett :) 
Nekem mintha 2 énem lett volna az otthoni a családdal és a szorongós amikor idegenekkel találkoztam, óvoda suli… busz bolt.
Én egész óvodás koromtól alig beszéltem, még a volt középiskolás osztálytársaim is ugrattak, hogy “még mindig olyan szófosó vagy
Én a beszédre a chat-et használtam, mostmár tudok információt nem tartalmazó beszélgetéseket folytatni idegenekkel is.
És a barátok is sokat segítettek, mindig 1-1 legjobb barátom volt. Sikerült engem is feloldaniuk.
Szerintem lehet kezelni, hozzászokni, elmúlik, legalábbis nálam így volt.
Nekem az is segített amikor brutális sérót csináltattam magamnak, valamiért megnyugtatott
Azért még mindig imádok a barlangomban lenni egyedül, vagy kint a vízparton.
Sziasztok, azért írok én is mert beteg vagyok régebben mindig azt hittem hogy azért vagyok amilyen mert túl szégyenlős , gátlásos vagyok de ez már nem élet 19 éves vagyok és nem szeretek eljárni itthonról vannak barátnőim de néha még velük is rosszul bánok pedig ők csak jót akarnak szórakozni és igazuk is van .Próbáltam magam belekényszeríteni szituációkba de nagyon félénk voltam nem nagyon barátkoztam és ez így már nem mehet tovább mert barátokat akarok a volt osztályomban is a barátnőim mentek bulizni és engem is hívtak de nem mentem és szép lassacskán lehet el is veszítettem őket plusz ott van az is hogy nincs senki a krnyéken akivel esetleg még találkozhatnék az egyik bnőm kik ment külföldre a másik nagyon mesze lakik elköltözött úgy érzem az emberek folytam elmennek , vagy csak én üldözöm el őket. Nagyon szeretnék olyanokkal beszélgetni vagy találkozni akik szintén ezt élik át még nem mondtam el senkinek a környezetemben.
Kedves Monorka!
A kérdés, hogy az útvesztőt választod -e avagy félelmeidet,szorongásaidat elengedve szembe nézve Önmagaddal elfogadod, hogy nincs mitől félned senkitől, semmitől.Ha a lelki okokat feltárjuk és elengedjük egy magasabb rezgésszinten a probléma eltűnik,megoldódik.Az Önszereteten,Önelfogadáson mindig lehet változtatni,ha még nem szoktál hozzá a gyógyszeres kezeléshez még könnyebben helyettesíthető ez meditációs gyakorlattal.A tudatalatti átprogramozásával a régóta futó rossz programodat(ami a félelmeidet táplálja),kicserélve egy félelmet nem ismerő,Önbizalomra épülő programmal.Ha segítségre van szükséged ahhoz, hogy szorongásaidtól gyorsan megszabadulj számíthatsz rám.
Nem legyőzni,elengedni kell a problémákat.
Elérhetőségeim:
mail:laszlo.thot@gmail.com
skype: toth.aron8
mobil:70-238-2089
Szeretettel:Tóth László lelki segítő (met.pszichoterapeuta speciális tanácsadó)
Szia csillag21!
Örülök h leírtad és megosztottad velem.:) Említetted h felkeresnél egy pszichiátert. Én voltam és sajnos nem jó tapasztalatokkal,gyógyszert kaptam aminek a hosszútávú szedése nem szerencsés nem oldja meg a problémát sajnos, bárcsak ilyen könnyű lenne:) Sokat szenvedtem sok mindent ki is próbáltam pld: a kinezeologust is, semmi nem ér semmit. Egy vmit lehet tenni elfogadni és megtanulni ezzel 1ütt élni. De vmilyen szinten szerencsés vagy mert tudsz dolgozni, sok fóbiás képtelen rá. Nekem is mindig nagy nehézséget okozott egy munkát elfogadni. Fizikai tüneteid vannak?
Bármikor szívesen várom a hozzászolásodat jobb ezt kibeszélni
Szia monorka26!
Együttérzek Veled én is a szoc iális fóbiától szenvedek.kb 15 16 éves lehettem régen volt.most 32 vok.Szörnyű …Most rászántam magam hogy keresek egy pszichiátert aki tudna segíteni mert nem bírom tovább.Utálok felkelni és így élni az életem mindig rettegni ha ki kell mennem az utcára vagy ha jön hozzánk valaki mindentől állandó feszültség félelem van bennem.Márpedig mindennap el kell hagynom az otthonom .viszem oviba a kisfiam dolgozni boltba járni stb..Nehéz nagyon.Bocsi de most mennem kell.még írok ha lesz egy kis időm