Több,  mint 5 éven át volt egy visszatérő álmom. Dühöngő bestia voltam benne, és puszta kézzel ezernyi embert marcangoltam halálra, fejüket  és/vagy végtagjaikat letépve. Az első hónapokban még verejtékben úszva ébredtem, de lassan megszoktam, hisz ébren is erre vágytam. A legrosszabb, hogy besoroztak a katonaságra (2001-ben engem 9 hónapra soroztak be, a következő állományt már csak 6 hónapra, utána pedig megszűnt a sorozás). Nem értem, hogy nem vették észre a pszichó teszten, hogy nem vagyok fegyver közelébe való, mellesleg ott hizlalták fel igazán csak a dühömet.

Sajnos az ütegszinten csak nekem volt érettségim, az átlag IQ szint pedig kb 60 lehetett. Az idióta barbárok közé beeresztettek engem, az időzített bombát, majd jól kiképeztek több fegyver használatára, az agyamba vésték a teljes katonai szabályzatot és az Őr kötelmeit….én többször kértem a közvetlen felettesemet, hogy nem kéne és nem szeretnék fegyveres szolgálatot teljesítenem. De ugyanakkor sóvárogtam a fegyverek által nyújtott hatalomra. Minden céltábla helyett azokat képzeltem oda, akik ártottak nekem. Elmondhatatlan élmény volt többször megölni a szemeteket. Így lettem kiváló lövész, ami avval járt, hogy mehettem minden másnap a toronyba, őrizni a fegyverraktárat. Lazán fejbe lőhettem volna magam, de az apám spártai szigora miatt jól tudtam parancsot teljesíteni és végrehajtani.

A lényeg: egy éjszaka a részeg alezredes engedély és őrparancsnok nélkül kijött engem ellenőrizni, (alszom-e, cigizem-e,..stb ezek tilosak voltam a toronyban), de pechére jó katona voltam. Amikor észrevettem, hogy jön, ráirányítottam a reflektort, és felszólítottam megállásra, ahogy kell….egy részeg alezredes totál leszar egy sorállományú katonát, ezért káromkodva közeledett és fenyegetőzött, hogy hadbíróság elé állíttat stb. Nem volt más választásom, tűzparancsom volt, ezért leadtam rá egy figyelmeztető lövést jó közel a fejéhez, hogy hallja a lövedék süvítését….meg is hallotta de megverekedett és hiába szólítottam fel a hasra fekvésre, nem tette csak állt ott a toronytól kb 50 méterre és engem bámult…..akkor célba vettem a fejét……és orifonon kihívtam az őrparancsnokomat. Jött a hercehurca, 7 nap katonai korház pszichiátria osztály, majd hadbírósági tárgyalás, ahol az a szemét alkoholista alezredes azt állította, hogy célzott fejlövést adtam le rá, de szerencséjére éjszaka volt és eltévesztettem. És azért nem feküdt hasra, mert szó szerint beszart és halálra rémült……………….végeredmény: Borderline, hivatásos jogsi elvétel, civilként kötelező terápia, de azért tartalékos őrmesteri rangot megkaptam, mert jól végeztem a dolgom. És még én vagyok beteg.

Na igen, a figyelmeztető lövés után valóban fejbe akartam lőni azt az alkoholistát, de nem akartam katonai börtönbe kerülni. Viszont azt a lőszert, ami akkor bent volt a csőben, amivel kiolthattam volna egy ember életét, azt a mai napig magammal hordom, persze teljesen hatástalanítva. Minden nap, ha magamat vagy mást akarnék megölni, az a lőszer emlékeztet arra, ha egy utolsó állat is vagyok, figyelmeztetni mindig kell a másikat, mert lehet hogy elfut, és lehet hogy meggondolod magad. Mindig legyen 5 másodperc, mert az ha nincs, nem te irányítasz.