Lehet, hogy hiba, de lassan elkezdtem tudatosítani magamban. Nem vagyok egyedül. De ki van egyedül? Fejben, lélekben belül. Neveket adtam nekik, amiket itt most az anonimitásom megőrzése érdekében nem írnék le. Simán bajba sodorhatnak lelkem elfedett, de élő részei, bár egyelőre nem félek. MIndenféle szituációt megoldok, vagy megoldja valaki más helyettem. Ez állapot számomra, de szeretem – újonnan – kiírni magamból, gondolkozni, egyeztetni. Az élő környezetemben egy embernek vagyok olyan fontos, hogy észre vegye, hogy néha “mássá leszek”, ezen kívül egy ember van akinek nyiltan meséltem erről a dologról. A titokról, amit most már tudok, és mindig is jelen volt. Találkoztam ezzel az emberrel. Úgy történt, hogy nem én kezdeményeztem a találkozást, hanem egy “másik”, de mindkettőnket ismeri… Én kb a felénél bukkantam elő, egy büféstandnál álltunk, és (találok ki nevet) Virginia belesuttogta a fülembe, hogy miért is vagyok ott tulajdonképpen. Körülnéztem és elmosolyodtam, roppant vicces volt, figyeltem mikor fog neki leesni a tantusz. Leültünk valahol, egymásra néztünk, és azt mondtam: “Helló!” A dolgok tisztázása érdekében megmondtam a nevem, közben cigarettát kerestem a táskámban, ő meg annyit mondott “Tudom. Mikor jöttél elő?” Nem szeretem, hogy Virginia olyan puccos ruhákban járkál, én farmert vettem volna valami laza pólóval, de ő mindig szeretett elegánsabban öltözni, és nem cigarettázik… A nap többi részében vele (Gábor) voltam, és próbáltam elmagyarázni neki, hogy a szabadságtól szebb lenne a világ, és a társadalom, a politika, a gazdaság  betegítő problémák, amivel az emberiség már nem tud megbírkózni. Számomra kielégítő lenne ha egész életemben egy szál farmergatyában, jegy és iratok nélkül az egész világot átutaznám, és sokkal több életet szívnék magamba, mint 100 ember együttvéve. Vannak szorongásaim, de ezek mind azon alapulnak, hogy nem vagyok egészen szabad ahogyan azt szeretném. nem szeretem az elvárásokat. Azt sem szeretem, hogy engedélyem nélkül másvalaki/másvalakik, használják a testemet, és azt sem, hogy Virginia eloltja a cigarettámat amit éppen szívnék. Nem szeretem az általános bizonytalanságot önmagamban amit állandóan érzek. Nem szeretem, hogy egyesek például ezt a testet szexre használják, miközben én nem fekszek le senkivel. Virginia szerint, akit a pszichológián kívül még sok egyéb tudomány érdekel, Bonnie-ben összpontosul a mindegyikőnkből hiányzó szexualitás és perverzió. Mi hárítjuk el magunktól, de valakinek csak éreznie kell kéjvágyat is, a kéjvágy nem tűnik el nyomtalanul senkiből!

Csak ő és én vagyunk tisztában ezzel az egésszel. Nekem elég tágak az ismereteim, de Zsuzsi életéről semmit nem tudok, Virginia elenben mindent tud. Nem szeret róla beszélni, mert olyan dolgokat tud Zsuzsiról és a többiekről amikről senki sem szeretne beszélni. Zsuzsi egyszer azzal a gondolattal szembesült, hogy talán részesült molesztálásokban és szexuális erőszakban, (kiakadt), de hamar elhesegette a fejéből a gondolatot. Hosszú éveken át meg sem fordult a fejében, biztos csak egy kamaszos képzelgés… A valóság az, hogy a 12 éven át tartó zaklatást Bonnie és Almíra szenvedte el. Almíra egy csomó más rosszat is megélt ezen kívül, emiatt “veszélyes őrült” lett, isten óvjon mindenkit az ő dühétől. Bonnie egyenesen élvezni kezdte, mert úgy gondolta nincs más választása. Bűnösnek érezte magát, amiért arra érez késztetést, hogy a puncijához nyúljon, és megérdemelte amikor más emberek a puncijához kezdtek nyúlkálni. Virginia Almíra élettörténetére is emlékszik, késre, meg amikor az anyja térdein görnyedett és… Sokmindenre. Ő osztja meg velem ezeket az emlékképeket. Van olyan is, Kati, aki mint egy hősnő, mindennel megküzd, minden csalódáson túlteszi magát, és imádják a pasik. Van, aki tulajdonképpen kisgyermek. Mindig úgy képzelem el ezt, mint egy nagy társasházat, ahol hallom a szomszédot amint épp kisétál az ajtón, de nem tudok kimenni az ajtón, hogy üdvözöljem, és amikor hazaér elájulok. Félek egy kicsit, mi lesz ha elszabadul a pokol, és nem lesz megállj. De senki se hinné el, hogy milyen életet is élek.