Kedves apasas!

Segítségre van szükséged. Ismerem a helyzetet. 47 éves csinos értelmiségi, vezető beosztásban lévő nő vagyok. Vannak diplomáim, beszélek nyelveket. Mindig is maximalista voltam, mindig a toppon akartam lenni, mindig a legjobb. Hát, ez ebben a világban áldozatokat követel, persze, ha a nagy általánosság szabályai szerint próbálsz élni. Kb. 10 éve éreztem, hogy valami plussz kell, hogy mindig maximálisan tudjak teljesíteni. Sok repi rendezvény, vacsorák, mindig többet ittam, aztán már otthon is titokban. Nőknél általában így kezdődik. Először sör, aztán pezsgő, aztán egyre erősebb tömény italok. Nem ragozom. 5 év múltán már napi fél liter vodka sem volt ritka. Először a környezetem azt látta csak, hogy felszabadult vagyok, jó a kedvem, a teljesítményem állandóan magas szinten van. Aztán lassan-lassan problémáim lettek otthon, a családban, a munkahelyemen. Elkezdtem hibákat elkövetni, nem emlékeztem dolgokra, meggondolatlanul költekeztem, aztán viselkedtem. Összetörtem az autóimat, nem mentem haza éjszaka. Szegény férjem, akivel 28 éve vagyunk együtt, tehetetlen volt. A két fiam nem tudta, mit csináljon, nagyon megviselte őket a dolog. A végén már mind fizikailag, mind lelkileg a padlón voltam és mindenkit hibáztattam a sorsom miatt, csak magamat nem. Segítséget vártam, sőt követeltem mindenkitől. Otthagytam a munkahelyemet, ill. el kellett jönnöm, mert nem tudtam már ellátni a munkámat nemhogy felső fokon, sehogy sem. Sokat voltam “beteg”, hiányoztam. Őszintén szólva így visszatekintve elképesztően megértőek és rendesek voltak velem mind a munkaadóim, mind pedig a családom. Szumma szummárum, beláttam, hogy tennem kell valamit, mert már csak néha voltak józan pillanataim és akkor is mély depresszióban. A férjemtől is elköltöztem egy időre egy barátomhoz, aki segíteni akart kijönni ebből a pokolból, de az lett a vége, hogy belém szeretett és öngyilkos lett. Még ez sem térített észhez. Egyre lejjebb süllyedtem. Közben legalább 4-szer önként befeküdtem a pszichiátriára, hogy indítsanak el a józanság felé. Minden terápián részt vettem, nem ittam mellette, szedtem a gyógyszereket. Volt, hogy jól éreztem magam, volt, hogy nem. Nagyon ingatag voltam mindenben. Arra is vállalkoztam, hogy beültettetem a gyógyszert, amitől ha iszom, rosszul leszek, de allergiás lettem, ki kellett vetetni két hét után. De nem is ez a megoldás, amire később rájöttem. Tehát mindent megpróbáltam,gondoltam én. Felkerestem az AA Anonim Alkoholisták helyi szervezetét. Ők segítettek sokat, de ez sem volt a végső megoldás. Férjem már válni akart, pedig szeretett, de úgy érezte, nincs más választása. Először megkereste az eldugott piákat, aztán minden létező piát eltávolított a lakásból, de megvettem újra. Belefáradt. Rohadt egy időszak volt. Aztán egyszer leültem magammal, és azt mondtam: ha magamban nem rendezem el, hogy abba hagyom, akkor senki más nem fog tudni segíteni rajtam. Befejeztem minden gyógyszer szedését, persze fokozatosan, ahogy kell, nem mentem többet sem kórházba, sem pszichiáterhez, de nem ittam többet. Az első egy hónap a mély pokol volt. Az első három hónap csak pokol. Aztán kezdett egyre könnyebb lenni. Fél év múlva éreztem először, hogy van remény, meg fogok gyógyulni, mert az alkoholizmus tényleg nem jellemhiba, hanem betegség, meg lehet gyógyulni belőle, de nagyon nehéz. Nem ragozom. Mára újra boldog a házasságom, két éve nagyon jó munkahelyem van remek fizetéssel, a fiaimmal, akik huszonévesek csodás a kapcsolatom. Sok régi ismerősömmel és szokásommal szakítottam, mert felismertem, hogy ez kell a gyógyuláshoz, Nem iszom már majdnem 4 éve, jól érzem magam, nem szedek semmilyen gyógyszert, egészségesen élek. Egyáltalán nem zavar, ha valaki iszik a társaságomban, hegyekben áll az ital a bárszekrényben, soha nem volt probléma, hogy bűnbe estem volna. De! Az biztos, hogy az első kis pohár sem szabad, ha egyszer alkoholista vagy, mert visszaesel, ez szentírás. Ugyanannyi, sőt több problémám van, mint azelőtt, de józanul könnyebb megoldani és ma már boldog vagyok, hogy józan lehetek és nem haltam bele az alkoholba, nem álltam tőle messze. ill. már csak egy hajszál választott el tőle. Soha nem gondolok már úgy az italra, mint valami segítőre, mert a legnagyobb gyilkos a világon. Igyekszem meghálálni a szeretteimnek, és akik segítettek egy picit is a türelmet, odafigyelést. Van még mit tanulnom, de haladok. Tehát segítséget elsősorban magadtól várj, mert csak te döntheted el, merre tovább. Rögös az út kifelé és eszméletlen nehéz, de biztos, érted, egészen biztos meglesz a jutalma. Én javaslom neked az AA közösségét. Nagyon szép eredmények vannak mellettük már 8 évtizede a világon. Én a te helyedben ezt az utat választanám, aztán meglátod. Lisa