Szenvedélybetegség.

2013.07.26. 23:33

Sokat gondolkodom, miért vannak káros szenvedélyek? Mért gondolják emberek, hogy az bármit segít megoldani? Bocsássatok meg, de talán a gyávaság, a gyengeség, mert azt gondolom erről, hogy mikor a kimerült ember ideges, mindenki a környezetében elfordul Tőle akkor keres valamit, ami megvígasztalja…igen ám,de mivel elvan gyengülve, felülkerekedik a szenvedély, mert Ő az erősebb! Szép lassan fogságba kerül a páciens…természetesen egyre gyengébb az állapota, a szenvedély pedig erősödik. A mellette élők pedig már teljesen elfordultak Tőle, kinek kell egy szenvedélybeteg? Sokszor, talán csak nem érti a környezete, mi történik… ha kérné, őszinte lenne, talán segítenének. Ha menet közben megtörne a jég, amikor érzi, hogy süllyed, kérné a segítségüket…de nem, mert az emberi büszkeség márcsak ilyen. Higgyétek el, minden nehézséget túl lehet élni, szenvedélyek nélkül, józanon, épségben lehet kijönni belőle, erős akarattal…nagyon ritkán, ha drasztikus, néhány szem valami kell. De a problámák folyamatosan jelen vannak az életünkben… nem kell drogokhoz folyamodni, az egészségünket eldobni, hanem bátran szembenézni és elfogadni hogy a gondok folyamatosan lesznek. Nem kell tőlük szabadulni, együtt kell élni velük bátran, megoldani kell és elmúlnak. Ha elmenekülsz, a probléma megmarad, sőt, ha iszol, még több lesz…butaságokkal, csak fokozod a bajt… Oldd meg a problémát bátran és elmúlik. Ha nem tud kifogni rajtad, szép lassan leszokik Rólad! Írjátok meg véleményeteket. Panna.

#14287 Lisa hozzászólása: 2013.12.03. 11:55

Kedves Panna!

Teljes mértékben egyet értek veled. Nem kívül állóként osztom az észt, megjártam a hadak útját én is. Tapasztalat szülte minden szavamat, véleményemet. 47 éves csinos, diplomás, több nyelven beszélő nő vagyok. 27 éve boldog (újra boldog) házasságban élek, két felnőtt fiunk van, mindketten a maguk útján már. 10 éve elkezdtem inni, először társaságban, aztán titokban és egyre többet. (ugye az alkoholista nőknél ez elég gyakran így kezdődik, főként egy adott társadalmi szegmensben). Kezdetben minden jó volt, ott voltam a toppon, mindig jókedvűen, kimagasló teljesítmény a munkában, férfiak udvaroltak mindenütt. Sütkéreztem a népszerűségben. Aztán kezdett lassan minden megváltozni. Egyre több “segítség” kellett az állandó kimagasló teljesítményhez, kedélyállapothoz s azt vettem észre, már nem tudok alkohol nélkül élni. Kezdtek jönni a problémák, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Feledékenység, hibák a munkámban, felelőtlen szociális viselkedés, aztán a családba is beszivárgott ez a folyamat. A férjem szegény próbált segíteni a maga módján, felkutatta az eldugott piát, eltüntetett minden alkoholt a házból, de hát vettem helyette újat. Kért, hogy hagyjam abba, én pedig hibáztattam mindenkit, a világot, hogy ide jutottam, csak magamat nem. Pedig én voltam mindennek a forrása. Más értékrend szerint kellett volna élnem és megfelelni csak MAGAMNAK, nem pedig mindig másoknak. Sajnos, ez a világ nehezen élhető, itt nagyon egészséges lelkületű embernek kell lenni ahhoz, hogy többé-kevésbé sikeresen megvívd a harcaidat. Beláttam, hogy nagy a baj, mert nem volt ritka már a napi fél liter vodka. Elmentem gyógykezelésre, befeküdtem a pszichiátriára önként, többször. Végigcsináltam minden terápiát, beszedtem a gyógyszereket, de visszaestem mindig, max. 2 hónapot bírtam ki, de azt is nehezen. Felkerestem az AA helyi csoportját, ők sokat segítettek azzal, hogy beszélhettem a problémámról és azzal, hogy tudták, miről beszélek, hiszen ezt az utat ők is megjárták már. De ez sem volt megoldás. Többszöri kórházi tartózkodásom után a főorvos asszony azt mondta, hogy kivételesen értelmes és intelligens ember vagyok, aki még vissza tud fordulni, de elég ego vagyok ahhoz, hogy ne tudjon egy kívül álló segíteni, tehát a magam erejéből kell megtennem ezt az utat, akármennyire is kemény szavak ezek. Nem akartam igazán addig meggyógyulni, csak bizonygattam, hogy hát én mindent megtettem, nem sikerült mégsem. Jó volt tetszelegni a mártír és szerencsétlen szerepében és várni a segítséget és a csodát – másoktól. Aztán a férjem azt mondta, elválik, meg tönkre teszem őt is és a gyerekeket is, ha ez így folytatódik. Visszagondolva nagyon rendes, elnéző és megértő volt velem mindenki: a főnökeim, a férjem, a családom. Talán – és ezt már látom – nem kellett volna, ahogy ezt Csernus is kifejti. Egy idő után neked magadnak kell megvivni a harcodat magad és az alkohol ellen. Elvonultam két hétre, aztán visszajöttem, letettem a poharat, abbahagytam a gyógyszereket (lassan, ahogy kell), nem mentem többet sem kórházba, sem pszichiáterhez. Elkezdtem egészségesen élni, mozogni és sokat olvasni. Az első két hét a legmélyebb pokol volt,az első hónapok már csak pokol, aztán úgy fél év múlva kezdtem érezni, hogy meg tudom nyerni az apró, nehéz harcokkal a háborút is – talán. Egy év múlva már fizikailag és lelkileg is elég jól éreztem magam, lett jó munkahelyem, ahol ma is dolgozom, jó fizetésem, a férjemmel boldogok vagyunk újra. Soha nem tudom neki eléggé megköszönni, hogy adott annyi esélyt, de a végén magamra akart hagyni, ez volt az, ami kellett, hogy komolyan gondoljam a változtatást. A fiaimmal nagyon jó a kapcsolatom. Az emberi-baráti kapcsolataim leszűkültek, de ezt én választottam. Voltak sokan, akik az új, racionális és kiegyensúlyozott, tiszta életembe nem fértek bele, s ez nekem így volt jó. Majdnem négy éve nem iszom, nem is hiányzik, nem is zavar, ha körülöttem isznak, tele a bárszekrény italokkal, eszembe sem jut hozzá nyúlni. Valahogy már természetes lett, hogy én egyáltalán nem iszom többet, mert megittam az egész életemre kiszabott mennyiség többszörösét. Így fogom fel. Jól érzem magam, semmilyen gyógyszert nem szedek, van problémám, mint mindenkinek, de eszembe sem jut az italhoz nyúlni megoldásért, nagyon is megtanultam a leckét és majdnem elveszítettem mindent miatta. Jó, nagyon jó józannak lenni és ezt csak az tudja, aki megjárta a hadak útját. Persze, nem természetes, hogy valaki abszcinens, de soha nem tagadom le az életem ezen szakaszát, felvállalom, mert az is én voltam, hozzám tartozik, megerősített. Egy érdekes dolog fogalmazódott meg bennem, ami talán furcsán hangzik. Nem bántam meg azt az időszakot, főként mondom ezt most, hogy kijöttem belőle. Őszintén mondom, jobb, teljesebb ember lettem általa, utána. Nagyon igaz az, hogy az igazi magasságokat csak az tudja átélni, aki már volt az igazi mélységekben is. Ezt vallom, tudom. Most eljutottam odáig, hogy stabil emberként talán tudok másoknak is segíteni, aki éppen most keresik az utat, hogyan tovább. Szívesen megtenném. Van rá igényem és azt hiszem, tehetségem is. Talán hasznos lehet a tanácsom, véleményem másoknak, és megéri bármi, ha már egy valakit sikerül megmenteni a hozzá méltatlan életformától. Lisa

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close