Sziasztok Sorstársak!

Bipoláris affektiv zavart diagnosztizáltak nálam. Az egész úgy történt, hogy már gyerek koromban kicsit másabb voltam mint a többiek, többször voltam eltiltva barátnőimtől, de az okára ennek nem emlékszem már, csak arra, hogy nem értettem miért van így. Mindig álmodozó voltam, és szerettem kifejezni hogy más vagyok, kamasz koromban erre rá is játszottam, hogy megbotránkoztassam a környezetem, és inkább egy jelzést adtam, hogy “vegyétek észre hogy elrontottátok” címmel. Később ez még nagyobb szélsőségeket öltött, mert mindig kerestem az érdekes helyeket, érdekes embereket, kóstolgattam a perifériára szorult dolgkat. Legyen ez művészet, zene, emberi társaság, így keveredtem bele ilyen nagyon elborult művészek, és drogot fogyasztó emberek közé is. Szerencsére volt annyi eszem, hogy ebből hamarosan kijöjjek, úgyhogy egy élesváltással nagyon jó emberré váltam (hit miatt) és szélsőségesen el kezdtem kerülni az ilyen veszélyes dolgokat. De itt még mit sem selytettem a betegségről, csak többször kaptam olyan megjegyzést, vagy figyelmeztetést közeli ismerősöktől, hogy biztos van valami bajom, mert mindig olyan furcsa voltam” meg hogy “mindig nagyon szélsőségesen élek meg mindent, nem normálisak a dolgaim, jó lenne ha megnézetném magam” stb. Na most olyan fősulin kezdődtek olyan problémák, hogy már súlyosan ellenségképeket kreáltam, de előtte is voltak ilyenek még az előző iskolában, meg munkahelyeken, hogy mindig találtam egy ellenséget, akin nem tudtam túltenni magam. A fősulis kitörésem volt a legdurvább, de akkoriban voltam abban a rossz társaságban is. Akkoriban már nagyon elszálltam valahova, és már képzelegtem, meg mindenféle dolgokat láttam, úgymond szellemi dolgokat, meg emberi közegekben is üldözést éltem meg, kirekesztést, meg hogy ellenem vannak. Ezt az időszakot kihevertem lábon, úgymond legyőztem magamban, de valami gyökér probléma mégis megmaradt, mert az emberi kapcsolataimat nem igazán tudtam kezelni, és a folytonos agyalások nem múltak el. Ezek ilyen ki vagyok, mi az értelme az életemnek, milyenek az emberek stb. Folyton azt éreztem, hogy nem értenek meg az emberek, és hogy egy idő után cserben hagynak, a furcsaságom már egy idő után nekem is kezdett terhes lenni. Volt hogy a családommal se jöttem ki, valahogy őket is kiborítottam, és magam ellen fordítottam. Az alap problémát mégsem láttam. Folyton menekültem, túl messzire mentem, mindenkinek kinyitottam a bicskát a zsebében, csak azért, hogy valami igazástalanságot felfedjek, és bebizonyítsak, úgymond teszteltem az embereket, és ezt pontoztam, és ha kellett megmondtam a magamét, vagy visszaadtam amit megérdemelt. Kezdtem rájönni, hogy valami nem ok, és hogy ez így túl terhes nekem. De még akkor se mentem orvoshoz, valahogy nem hittem benne, hogy ezen orvos segíthet. Aztán belekeveredtem egy perbe, ahol jól jött a pszichológusi vizsgálat. Gondoltam rosszat nem tehet, legalább kivizsgáltatom magam. Ez a per annyira kiborított, mert ártatlan voltam, és egy pszichopata konkrétan terrorizált (ez igaz ) hogy újra előjöttek a paranoid dolgaim, és iszonyatosan szétestem. Így kerültem be tündérhegyre, de még akkor sem volt betegség tudatom. Ott állapították meg a bipoláris betegséget, de én nem hittem nekik azt hittem félrediagnosztizáltak. Miután kijöttem, nagyon kemény volt a terápia után, teljesen kiforgatott magamból. Elkezdtem járni külön terápiára, és pszichológushoz, de még akkor se hittem hogy nekem ez van. A paranoid kiborulásomkor antipszichotikumot is adtak (azt se tudtam mi az) és attól iszonyatosan bepörögtem. Eszméletlen dolgokat csináltam. vásárlási mánia, iszonyatos felelőtelnség, szexuális kicsapongások neten, de elég felelőtlen őrült dolgaim voltak. Pl olyan helyen dolgoztam ahol nem volt fizetés, és én halál jól elvoltam. azt se fogtam fel, hogy ez így nem lesz jó. De még akkor is azt hittem, hogy ez a durva mánia a gyógyszertől jött ki. Egyébként előtte sem voltam egy olyan depresszív alkat, inkább ilyen őrült, hullámzó, hirtelen hangulatú, ábrándos, igazságérzetes, kutató, elemző, filozófikus művész lélek. Nem volt rám jellemző a depresszió, mert mindig elfoglaltam magam valamivel, szerettem mindig olyan dolgot kereni, ami inspirál, feltölt, pörget stb. De rájöttem alapvetően mégis volt bennem mindig gyerekkorom óta egy sötét szál. Egy harag, egy elvetettség, egy igazságtalanság érzés, egy motiválatlanság, hogy bármit minek tenni? Ez a pörgés is nálam csak ilyen leplező taktika, hogy valamivel teljen el az élet, csak ne kelljen arra gondolnom, hogy igazából szar az egész. Nagyon utáltam mindig az átlagosat, a snasszt, a felületeset. MIndig a mély, vagy értékes, érzelmes, vagy hogy is mondjam, érdekes, inspiráló dolgokat, embereket kerestem éheztem, kutattam. Szóval hosszú volt a folyamat, mire el tudtam jutni oda, hogy tényleg bipoláris lennék. Nem rég mondtam a dokimnak, hogy én nem vagyok az, mert nekem nincsenek ilyen időszakaim. Én általában pörgök, és küzdök, és keresem az értéket az érdekeset, tele vagyok energiával, és életörömmel, életösztönnel, ezer millió érzés, és információ van a fejemben, szinte végtelen, ezért néha fárasztó is vagyok, csak mind emögött van egy szál, ami elég melankónikus, vagy ilyen sötét. Igazából ez egy dac, egy harag, hogy nekem nem így kellett volna történnie az életemnek, és hogy emiatt semminek semmi értelme. Ha bele is fogok bármibe (tehetséges vagyok zenében, rajzban, sportban, írásban, üzletben úgy sok mindenben ügyes, élelmes és kreatív) bármit el tudok érni, de egy idő után mégis úgy vagyok vele, hogy és most ez kit érdekel? ettől több lettem? Ezzel megoldottam a problémát? és mindent sutba vágok. Igazából nem szeretek élni. Igazából szarnak tartom ezt az egészet. Vannak céljaim, amiket kergetek, de szinte csak kényszerből, és vannak álmaim, amiket már feladtam, és emiatt elég kiégett is vagyok. Igazából nem sok értelmét látom a küzdelmeimnek. Kettőségek vannak bennem. Egyszerre vagyok nagyon határozott, és elveszett szerencsétlen, egyszerre vagyok vagyány és béna, egyszerre vagyok erős és gyenge, egyszerre szeretek élni, és akarok meghalni, egyszerre van bennem kedvesség és gyűlölet, egyszerre van bennem cél, és motiválatlanság, egyszerre vagyok következetes, és leszarom, egyszerre vagyok iszonyat agresszív, és a béke embere. MI ez az egész???? MIÉRT? Visszatérve, pár hete még akadékoskodtam a dokinál, hogy én nem vagyok bipoláris, mert hogy nekem nincsenek ilyen időszakok. nekem minden egyszerre van. És hogy a hypómániám csak a gyógyszer mellékhatása volt. Ott ült velem szemben, és a szemembe mondta, hogy “maga bipoláris beteg”. Megkéreztem, hogy akkor is az lettem volna, ha másképp alakul a gyerekkorom, és nem kattanok bele hogy apám elhagyott és nem szeretett? Azt mondta, hogy valószínűleg igen. Szóval most végiggondolva, tényleg kicsit furcsa és túl pörgött voltam egész életemben, úgymond nem voltam normális teljesen, és belátam hogy tényleg ez van. Úgyhogy mondtam, hogy én antidepit nem szedek, mert felerősíti a mániát. De antipszichotikumot se, mert bepörgök (az emberi kapcsolataimat, meg az agyalásaimat helyre tette, de olyan intenzív lettem tőle, mintha kb kóláztam volna) így most hangulat stabilizátort írt fel, amit az epilepsziára is adnak. Hát remélem ez fog hatni valamit, hogy kicsit nagyobb rend legyen bennem, és körülöttem. Én mindig attól félek, hogy engem emiatt hogy ilyen vagyok kirekesztenek, és belekeveredek egyfajta szorongásba, aminek az az alapja, hogy normálisnak kell lennem, megjátszás, hogy annak mutassam magam, mert tudom hogy alapból meg tök őrült vagyok, és ha ez kiderül, akkor el fognak utasítani. Főleg ha megmondanám, hogy ilyen bajom van. Annyiból jó hogy tudom, hogy ez van, hogy az eddigi kudarcaim, elutasítások, igazságtalanságok amik történtek velem, azokra megkaptam a választ, hogy miért voltak (a betegség miatt) és így már nem érzem magam annyira rossznak, és felelősnek. De hogy hogy jövök ki ebből, nem tudom, vagy ha így kell élnem, akkor hogy lesz a további életem, milyen esélyeim vannak hogy boldog, teljes életet éljek? Vagy adjam át magam a pörgésnek, és tojjam le ki mit gondol? mennyire kell a kontroll? Majd most még megyek terápiára, nem tudom mire jutunk. Azt se tudom, hogy létezik ez a kevert fajta, amiről én beszélek? nektek van ilyen? hát ez az én történetem, írjatok, szívesen venném a hozzászólásokat, tapasztalatokat. Egyébként amióta képbe kerültem, rájöttem, én nagyon kedvelem a Bipoláris embereket, igazából velük érzem jól magam. Előttetek milyen jövőkép áll? ti hogy élitek mindezt meg? mit gondoltok a történetemről?