Szia! Jelenleg csak annyit tudok javasolni, hogy azt tedd, amit a legjobbnak látsz. Mert a másoktól kapott szavak nem segítenek, vagy csak átmenetileg. Én sem azért írok neked, mert fel tudnálak vidítani, s csak olyat tudnék mondani, amit már úgyis hallottál. Számomra sincs túl sok kiút, krónikusan vagyok depressziós, mindig visszaesek. Ez van most is. Tegnapelőtt írtam magamról egy kicsit ezen az oldalon, ha gondolod, olvasd el. Rajtam sem tudnak segíteni, nincs egyszerűen mód arra, hogy meggyógyuljak. Pedig soha nem akartam elfogadni, hogy beteg vagyok, de az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy az egészségtől nagyon messze vagyok. Amikor már csak egy pici választ el a kísérlettől, akkor sem történik semmi jó, ami visszarántana a normális kerékvágásba. Ilyenkor vagy elelszom, s más állapotban ébredek, vagy olyat teszek, aminek kórház vagy az élet teljes újrakezdésének kényszere a vége. 18 évesen nem voltam boldog, akárcsak most sem. Nem írhatom, hogy később jobb lesz, de mivel lassan 27 vagyok, láthatod, hogy még ebben a világban élek. Törődtem mindennel és mindenkivel, még magammal is, de az érzéseim ugyanazok maradtak. Nem mondom azt sem, hogy megtanultam ezekkel együtt élni, de azt igen, hogy mára a részeimmé váltak. NEM, nem fogok cserben hagyni senkit, magamat sem, de a határ a létezés és maga az élet között már régen elmosódott. Ha nem érted meg, miért téged gyötör az élet, akkor csupán gondolj arra, hogy ebben ott rejlik maga az ˝egyszerű˝ létezés is. S amíg létezel, kívánhatod a halált, de kívánhatod az életet is. S mikor már egyik sem segít rajtad, arra gondolj, a világ mindig az életet tuszkolja beléd. Ne legyen eleged ebből, inkább csak fogadd el, s nézd meg, mit választhatsz: az újat, vagy egy olyat, ami csak a tiéd. Megérdemled, hogy életed legyen.