Patkány van az ágy alatt

Téma címkék:
2013.10.30. 21:31

Szed itt valaki Ypsilát? Van valakinek pavor nocturnusa?

Áldásos téteménye a bogyónak, hogy az ember, mikor ki készül dőlni, arra sem emlékszik, hogy került ágyba. Másnap filozofálok a dolgon, de semmi emlék, egy kis álomszerű izé vagy bármi, ami az ellen szól, fejbevertek egy kalapáccsal. A skizofrén, bár a tuskók is tudják, nem bír betegségtudattal, jobbára. Képességként fogom fel. Legutóbb szenteste meglátogatott a nagyanyám meg az ikrek a zárton. Előtte kaptam a készletemből egy szemet – max. dózisút -, beszélgetés közben lemerevedtem, mint valami kataton, aki a létezésről sem tud. Ágyba tettek, a kaját, amit hoztak, magáévá tette – rohadjon ki az összes nyomelem a szevezetéből – egy kisebbségi. Kb. a hetedik antipszichónál tartok, ami hizlal, lecseréltetem, 44 kiló fölé véletlen se menjek. Önképtorzulás. Aztán ha kijön az ember a delíriumból, azt se tudja, ahogy mondani szokik, milyen rendezvényen van. Hiába az A-típusos vagy mi gyógyszar, szuri, mert nem bízik az orvosom bennem, talán azért döfködnek havonta. Abbahagyom a gyógyszerezést, ha szerencsém van, hamar alszom, bár a kis sikolyok, hörgés, mert már megint beszippantott, a pavor, ha elég bátor vagyok, nem lóg a kezem az ágy széle meg a könyvespolc között, akkor mindkét kezemet húzza valami lefelé, én meg riasztom a fiúkámat, ébresszen fel… Nyugodt alvás, álmok, színesek, bogyók mellett nincsenek. Egyetem elsőben, ha nem volt sikoly, baromi tartalmas álmaim voltak, mindig leírtam, arra fel tartottam az éjjeli szekrényként funkcionáló könyvhalom legtetején a naplót, kislámpát és tollat. Nőkkel álmodtam, ha már a valóságban egyik nemhez sem húz a nem létező inger; a nők szeszélyesek, szigorúbban bírálnak, jóféle kiszerelésre apellálnak. Egy valamirevaló nőnek selyemből kreatúráztatott az ajka. Két lány csaja voltam elsőben, dominanciát gyakoroltak fölöttem, tudom. A boldog békeidők, kevesebb zavar, ép karok, semmi varrat, hozzávetőleg 55 kg, nőforma megjelenés; a mellekre céloztam. Hát olyan már nem lesz; akkor meg minek élni? Bigyó-bogyók. Ha nem látják a karom, magam lennék, könnyen találnék kapcsolatot. Nőfélét. Ne érjünk egymáshoz, while havin’ sexual intercourse. Mintha csak azt mondanám, rejszoljunk. Maradok celebatier.

Valaki belesúghatná a jobb fölembe, a bal olykor dugul, mivégre is vagyunk. Egyetemen ez volt kis képzeletszülte vágtázó lovam. Mára már töri nemes-nemtelen tomporomat. Amen

#15248 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.11. 06:45

A pacsirtának van igaza. A jamaikai bobcsapat teccésemre szógálttatyott. Mikor lefagy a rasztája. Tettem már nőnemű kedvére, hehem, ha értitek, hogyan liftezett fel a Csomó Lunára. El is ment; vissza se gyött, mert szeretemet vallottam a régi magyaros tanár néninek, Niki mindent hallotta.

#15247 langrover hozzászólása: 2013.11.10. 22:33

a pszeudo-leszboszi peverz…egyre szimpatikusabb vagy. nem szarral gurítasz, parola re, ilyen az élet ha az ember nem szkarabeusz. ;) Isten nemver bobbal jó film (Y)

EN-ek
#15246 EN-ek hozzászólása: 2013.11.10. 15:49

1ik Qrva, másik EB!

EN-ek
#15244 EN-ek hozzászólása: 2013.11.09. 19:58

afranc kakira! 1 ifjoncz nydíjas ne melózzon hanem uszáj, han élvezzea Élet-t! (úis HAMA tovaszállingóz)

a V. yol Lvana maga bajával +a sokk hüjével, ÉN se csin mást, csak amita Úri kedve szottyan! (a zé FELrakom, h HA arrajársz néz7ed:)

#15243 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.09. 19:44

dógom vann, össze kell dógozni a szövegtestet, nehogy má’ mozgássérült legyen. Csak sajna nem t’om megítélni. Ahogy a Plasztik blazírt c. szöveget sem.

EN-ek
#15242 EN-ek hozzászólása: 2013.11.09. 18:18

OKI minnyá (e-béd után) FELrakom neked a ÉN MegaKirájkaraj-békacomb oldalamra 1 végignézés erejéig! tán magam is +nézem. (addig nézd a Zűrsétát élőbe, azis éggé érdekS:)

#15241 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.09. 18:07

meglesném aztata filmet,lövésem sincs a címéről, ha láttam volna, talán. A 12 majomban elrablotta a pszichonénit Bruce Willis. Neki összejött, én goldoltam rá, elkapom egy kapualjban, a sötétben. F@sz@.

EN-ek
#15240 EN-ek hozzászólása: 2013.11.09. 17:49

Term már RÁ is jöttem a hatalmas eszemmel!

(HA setleg n láttad vóna, okvetlenül!! )

 

Isten nem ver Bobbal

“Bob (Bill Murray) neurotikus alkat, a világ összes félelméből és bizonytalanságából tartogat valamennyit lelkében. Általában nagyon megszokja és megszereti pszichiátereit. Legutóbbi orvosa le is passzolta őt Doktor Marvinnak (Richard Dreyfuss), de nem mondta el hozzá a használati utasítás legfontosabb részét. Bob már az első terápia után nem hagyja békén orvosát és folyamatosan hívogatja. Doktor Marvin nyári vakációra indul családjával és ez kiváltja Bob pánikrohamait. Meg akarja találni orvosát minden áron, bárhol is fürdik éppen. Amikor végre rátalál, eleve furcsa tagokból álló családja nem is találja Bobot olyan betegnek. Ellenben szegény Doktor Marvin egyre inkább neurotikus tüneteket kezd produkálni.”

EN-ek
#15239 EN-ek hozzászólása: 2013.11.09. 17:41

VOLT 1×1 qva yo film – sajn n jut szembea cime – 1 Lbaszott manus fojton HAjkurásztaa psycHIHIáterét, méga nyaralásaalatt is utánamenta tengerpartra + ijesmi. N tod mia neve? (aztána végén a szeg doki letta súújos agyhallott idegroncs! törtzúzott stb…)

#15238 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.09. 17:11

perverzni jó. Gyó. Csak pszeudo-leszboszi volnék és össze akarom szedni a volt dokimat, majd szétszedni. Komolyan parolázom. Na meg agypara.

#15237 langrover hozzászólása: 2013.11.09. 16:32

én próbáltam írni, de nem igazán az jött össze amit szerettem volna :D túlságosan intim volt :D de bevallom őszintén én nem bírtam követni magam…jobb ez így a világnak.

gyomorfekely: látom vannak sztorik :D mindig is sejtettem h perverz vagy :D

EN-ek
#15236 EN-ek hozzászólása: 2013.11.09. 15:12

Miwa díszPINTYek, n tottok csiccsikálni?? pd ÉGazán remekidőt rendeltem nektek: héffőtől jöna nyikorgó hideg télés RÁtelepszika tájegységre…

rongylóver: hovaletta szép kis firkálmányod, amit éjnek évaggyán ejtettél (mikor bé voltátépve minta Tom? )

myláw: a végén még KIderül h te igzándiból 1 6,15 HÓnapos béjbibaba v valójába, ÉS pelust igényelsz… hihhi

Vy kúl ÉLŐ zűrséta közvetítés figyelhető + a ÉN atomság oldalamon éppen!

#15235 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.09. 09:50

jááá, egyemmeg őket; az egyik öreglány egyszer elcsórta a kanalam, mondja nekem, nem vót az aranyból, majd visszaadja, előtte tagadta. Szeretnék egyszer majd édeskettesben szomszédos ágyba kerülni leszíjazva a drága L.M. mellé. Merthogy buggyant a drágám, az nem kédés. Minimum neurózisos. Ha korábban pasi volt, akkor is kell nekem, majd klónozom. Az igazit titokban zsebre teszem. Sose engedem ki a házból, kis selyempórázon tartom, mosom fekete haját meg mindent, néha összekócolom… eléggé kölyökképem van, utálom, ha magáznak. Amúgy egy hónap múlva leszek Sarah Connor, 29. El se hiszem. Fiatal halál, szép halál. Csodálkozom, hogy tegnap kiszolgáltak cigivel, mert elővettem a személyit, látta a nem ember. Mert az ugye némber. Állati randának tartom magam. Most, hogy fogyatkozom, már nem oly kerek a kis pofám, mint a f@szbukon. Öregnek is érzem magam. Belül akkor se vagyok több ötnél, mondta már pár szaki, h kicsiny intellektusom meg a pszichés énem között kb. negyed évszázad lehet. Amíg kérik a pappert, addig nem vagy vény. Tőlem még egy szarházi sem kért bocsánatot.

#15234 langrover hozzászólása: 2013.11.09. 06:19

jajjdejóarcok veled. biztos neked is ilyen kölyökarcod van, nekem is, megszívtad. ha már 2 öregasszony örökbe akar fogadni, ezt nem magyarázod ki :D biztos kis cuki vagy :D azt megkérdezhetem hány éves vagy egyébként? én 25, kezdem én :P ne is mondd, olyan 2-3 éve, mondom csak bemegyek egykocsmába megoinni egy sört. így is lett, bemegyek, mondom a lánynak, szia, ászokat kérnék szépen, erre kéri a személyit? namondom baszom a rezes istenfaszét, hiszen idősebb vagyok tőled, odaadtam neki, látja 22. olyan zavarba jött, azt mondja, jajj hát én így szoktam ismerkedni….napersze. nanefélj, utána majdnem csókolommaladta a jégert :D mindezt csak merő együttérzésből írom, tudom milyne ez :D

#15233 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.08. 20:17

Nem mondtam az öreg sátánnak. Kettő odabenn örökbe akart fogadni, a kisebbség meg megverni. Okot persze nem adtam rá. Tavalyelőtt néztek 14 évesnek. Ha cigit veszek, rögtön kérik a papettát. Múltkor nyújtom a betegkártyám, erre nem elég neki, fényképeset kér. Bámulta, azután rám, odaadta. Volt, hogy csak diliházas zárójelentést tudtam lobogtatni. Amikor piát vettem.

#15232 langrover hozzászólása: 2013.11.08. 19:21

10-20 év múlva ennek örülni fog megleeht :D

EN-ek
#15231 EN-ek hozzászólása: 2013.11.08. 19:17

a szintén durva… émme 1x ú jártam, volt ott1 kiccsaj (max. 14 láccott) mondom a 1ik öreglányak: ide má gyeekeket is felvesznek?? aszonnya a n gyeek, 29 múlt! <– na b+ … itt ÁLLT 2fele a fülem

#15230 langrover hozzászólása: 2013.11.08. 19:15

akkor nagyon tudta az öreglány h mit kéne csinálnod, ha…mondtad neki h benézte?

egyébként az öüregasszonyok mindig tudják h kinek mit kéne…nagyon rossz :D

#15229 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.08. 19:06

perverz disznő makkal álmodik. Rövidebb hajjal fiúnak néznek. Kiscsávónak. Beszégettem egy nyanyával a pisiátrián, egy óra múlva odaszól, húzzak el katonának, nősüljek meg. Ehhe-hehe.

#15228 langrover hozzászólása: 2013.11.08. 18:42

Ti nők, mindig azt hiszitek, h nekünk pasiknak könnyebb, pedig nektek áll a világ :P :) tetszik nem tetszik ez tény.

jahja :D vagy éhes makk disznókat álmodik. nade akkor a ma estét szenteljük a tiszta érzelmeknek, mert tényleg jobb, ha az a valaki olyan….

EN-ek
#15227 EN-ek hozzászólása: 2013.11.08. 18:31

EGGen? mindigistuttamte, kiss nagyon prvz! KÉSZ szencse, h az nekem van s n neked…

- – -

Csak álmában a szeencsétlen! (ehes gyisznó makkal álmodikk effektus;) ÉN 1ebként n szesse a ijen mféle hótközönséges ceccelést!

ÉN a tiszta szehelem híve vagyok!

#15226 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.08. 17:58

Itt is macerálnak? Ha lenne farkam, más se csinnék, csak dugosnám.

#15225 langrover hozzászólása: 2013.11.08. 16:58

gyomorfekely :( már ketten rúgnak seggbe, Én választ egy oldalt, enyém lesz a másik :P

én megdugtam volna a szőke lányt, de meg se bírtqm mozdulni, ő meg nem fordult felém :D egyszer már kijárna neked is vmi jó kis szép-álom :P majd beszélünk az ufókkal :) a marhanagyfejűnek már szinte az összes videóját láttam, mond benne jókat :)

EN-ek
#15224 EN-ek hozzászólása: 2013.11.08. 15:30

Lát marHAyol Lvan mki (minta BEfőtt) e remek tavaszi napon! (mej lassan a Végefelé közlekedikk) –> Heyes! unaloma élet Lrontója!

Éjjeli para-krízis: mikora eszednél v DE n birsz moccanni SE! ezt 1ébként ált. a UFFók csinájják, ismerema dürgést év10dek óta… dokiknak tök fesslegess is emlegetni, szart SE értenek ehhez! (SE) dzsószeradag-növeléssel KImerül az tudomány. ezért ÉN kidolgoztam 1 saját móccert rá, azóta n xaroznak annyit

Téll n tom h TI h csinájjátok ezeketa dugókat, de ÉN sajn sose xoktam ihhen  “fehérkabátos szőke lány” + 1általán semminemű Qrvákokról (szépeket)álmodni; úh kezdek is komojan aggódozni: leh h bennem vana liba??

Na eggen… A. marHAnagy fej, több mint aminek láccik! savai FELfogásához xükség VAN – n csekéj – szellemi szint ill. ájQ adag birtoklására! (ami sajn. módon csupána a össz-lakosság cerka 0,0666%-ának adatott + ) MUHAHA!

#15223 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.08. 15:24

bezony, durva vót. Mindig tartok rötyiszünetet, miután bevettem az Ypsilát, egy óra, míg hat. Ma már kettőn élek este. Nem bírom, amikor nappal lezsibbadok, aludni kell, a nappali alvás meg időpocsékolás. Most pocsékul vagyok, tegnap rohadt nap volt, tisztáznom kellett magam, nem én fenyegettem levélben az ex-dokit. Tegnap írtam neki. Meg akartam gyilkolni magam, nem lehet, mert apám a gyámom. Deprimált is voltam, amíg el nem  kezdett hatni az antipepresszió-bigyó-bogyó. Az sem garantált, ha felidegelnek.

Megpattantam, mert leszíjaztak, másnap kimásztam belőlük, lecsesztek. Fiúkám nem jött, nekem nem tetszett ott.

#15222 langrover hozzászólása: 2013.11.08. 14:25

akkor durva éjjeled lehetett, meg úgy alapvetően, ezek elég kemény sztorik :/ vigyázz magadra, elhiszem h kivagy ilyenkor. én régen egyébként, ha tudtam h ki fogom ütni magam, csak mással, és nem leszek képes értelmes mozgásra, kajak kipárnáztam az éles dolgokat, meg az ilyeneket, felszadtem a kis tárgyakat, ha felbukok akkor ne legyen bajom, meg úgy ne tegyem már töbkre a lakást :D a régi szép idők… Voltak nekem is nagyn rossz időszakaim, főleg azért jöttem ide, h ezeket kibeszéljem magamból, de nekem a sok jó ártott meg, mondjuk így…bevallom, nem tuodm elképzelni pontosan, milyen lehet minden nap ezekkel komolyan szembenézni. van itt egy srác egyébként, paranoid skizofréniával kezelik/ték, és neki is a sok jó miatt lett ez….először azt hittem, csak ráparázott vmelyik élményére, de amikor elmondta h konkrétan miket élt át, akár józanul is, rájöttem h tényleg nem viccel. Az alvási paralízis az olyen egyébként, h alszol, aztán egyszer csak felébredsz, vagyis a szemeidet félig ki bírod nyitni, de akárhogy akarsz emgmozdulni a tested nem mozdul. A tudatod ébren van, de az agyad blokkolja az izmaidat az alvás alatt, nehogy alvajárj, aztszem. És ilyenkor azok is szoktak haluzni, akik egyébként nem. tehát ébren vagy, de álmodsz dolog. én egyszer fekóüdtem az alébérletben, és bejött egy fehérkabátos szőke lány, barna csík volt a dzsekin, és leült az ágyamra, de nem fordult felém. Vannak akik félnek ezektől, de ha tudatposítja magában az ember, egy idő után leeht ezt kezelni sztem. Te h vagy manapság? remélem azért a durva tünetek nem mindennaposak. a kórházból anno mért szöktél meg egyébként? bocs ha sokat kérdezek, ha megunjátok majd szóltok :P :) “hullapózban állapszik meg corpusom” :D ne haragudj, nem maga a dolog vicces, de a kifejezés maga küldöndíjat érdemel :D

#15221 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.08. 13:27

nem világos, mi pöcöm tücske vann. Begyütt a helyesírás ellenző az imént. Te meg itt szívesen vagyol látva, csak kazán, kazán. Sajólazán <terpesztek épp>. Az Ypsilától ma éjjel elájultam, már megenn, kimásztam zágyból, a koppanást se hallottam, fiúkám igen, rögtön kelt, ha beverem a fejem az ágytámlában, ami fa, min. durva fejsérülés vammi. Kérdeztem, elájultam-e, mondta igen. A Földön tértem magamhoz, rötyire akartam menni, kikísért. Nem az első ájulás volt. Karácsonykor a diliházba’ fiúkám anyukája kérte az Ysilámat délelőtt, bevettem a 80-as max. dózist, jöttek az iker öcsik, mama, kávéval a kezemben ülve elvesztettem az eszméletem. Bevittek az ágyamba. Egy kisebbségi lenyúlta a sütimet. Akkor még a figyelőben vótam, felvágtam a bal karom, varrták, kiszíjaztak. Két nappal előtte sikeresen megszöktem pizsiben, zokniban, kötözött karokkal. Nekem jó az Y. Altat. Ám alattomos. Az én drága egyetlen ex-dokim adta nekem. Itt Kazincmarcikán utólag rendelik. Vagyis alig szedik páran. Ennek van helyettesítő pirulája, ami nem altat, egyszer kihánytam, végig hallucináltam az éjszakát, mozgalmas volt. A lány mellettem szidta a felmenőit, a néni a sarokban meg imádkozott. Amúgy semmi baj, már úgy véled. Ténykedj köreinkben, a többi embike hadd… ide mostan írnék vammi csúnyát. Nem t’om, mi az alvási paralízis. Én pavorozok, ha nincs bennem Y. Aludni sem t’okk, alvajárok. Fáj néha a lábam alvás közben. Ha beveszem az Ypsilát, hullapózban állapszik meg corpusom, le is éghet kicsiny hajlékom, arra se ébredek fel.

#15220 langrover hozzászólása: 2013.11.08. 12:42

értem. nem akartam támadni, komolyan, bocsánat. csak néha előtör a jajjdeokos vagyok énem :D ezt végülis lehet annak venni, igen :/ pont ezt kedveltem egyébként, h látom erre nincs tabu, és egyébként köszönöm az elfogadást. nekem is nehezen megy néha a beilleszkedés, a magam módján, talán pont ezt kedvelem itt. igyekszem majd kevésbé hülye tartalmakkal gazdagítani a dolgokat :) egy másfél-2 éve egyébként jártam már erre olvasgatni, nem melékszem pontosan, régebben…és akkor írta egy pár ember, h ők ypsilát szednek, de 5ből 3-4 kifejezetten utálta, szó szerin t rosszul lettek tőle, de nyilván ez sem mindenkinél ugyanúgy hat. neked szokott egyébként alvási paralízised lenni?

#15219 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.08. 12:18

nem lecseszni akartalak, láttam egy leheletnyi támadást, finomabb szóval szívózást, a kisebbséget pedig ne emlegessük, mi itt elvagyunk, csatlakozz kicsiny kompániánkhoz, vagyunk kette, utálnak minket alantas felebarátaink. Mi vagyunk itten ama renitens elemek. Te sem tűnsz ostobának, a stílusod kedvelem, nyugodtan, itt mi vagyunk a legközlékenyebbek, a rendszeren kívül.

#15218 langrover hozzászólása: 2013.11.08. 11:00

hehe, hát jah, hoz. ez a májerkodás meg olyan, h nem én választom, csak néha feszít belül ez a düh, vagy ego, vagy nem tudom, és ilyenkor ki kell magamból adni ezt. azért általában nem vagyok ilyen, szerencsére :D csak megörültem, h itt tudok ilyenekről beszélni, de semmiképp sem akartam eljátszani a faszagyereket. ;) Ypsiláról csak olvastam, de nem szedtem egyébként….

#15217 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.08. 07:05

a rivotril, rivó-bigyó, elég nagy rumlit hoz maga után. Nem kell a majomkodás. A májerkodás sem. Mellesleg jobb cuccom van csicsizni, Ypsilának hívják, kedvenc dokim adta skizó ellen.

#15216 langrover hozzászólása: 2013.11.07. 23:05

várjatok léci, lemaradtam, most akkor a patkány egy randa pucér kisebbségi volt, aki elvitte a kajádat? pavorra rivotril. de nem szabad az orvos utasítása szerint…amit ő mond, azt szrozod meg 5-10el, nem mindegy h feles vagy kettes, és attól lehet csucsukálni :)

EN-ek
#15215 EN-ek hozzászólása: 2013.11.03. 15:28

Yahoogy KIakatta tű a 78-ason? okés…

BEnéza eső a abrakon! na BEdob 1 kv, hát HA yóttesz az korareggel…

(eza #2 Elixír csak nagy meleget, főfájást, és almátlanságot indukál! –> kukábana heje! – további kesst N fektetek bele!)

#15214 gyomorfekely2 hozzászólása: 2013.11.03. 14:49

minta tabszos borban a szőlő. Nem patkány volt, hasított rá. Egy randa pucér embike volt, gondolom, beakadt a karom a szekrény meg az ágy közé.

EN-ek
#15213 EN-ek hozzászólása: 2013.10.31. 11:27

Nos… ez tulképpen n lenne rossz a stori, DE erősen hihányolom benne a patkányt! pd már kezdtem őrülni.

Uis – a czímével ellentétben – 1db sincs benne, pd direkte végigolvastama egészet… (v ez csak ohjan írói szemfényvesztés? )

(amásik SE rosszabb, de most arra had n írjak már, más doga is van a zé a mbernek eg nap…:)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close