1993-ban voltam abban a gyönyörű kis kastélyban pánikbetegséggel. Már nem tudtam közlekedni,szívrohamaim voltak,fektemben ájultam el. 3 hónapig voltam a klinikán és akkor csak pszihoterápiával gyógyítottak! Müvészek,tanárok,egyetemisták és főleg fiatalok voltak a betegek. Megtanitottak relaxálni, kiscsoport, nagycsoport, egyéni terápia, müvészeti foglalkozás voltak a módszerek. Azóta is áldom a Tündérhegyet és az akkor ott dolgozó szakembereket! Nem volt kötelező a müvészeti klub ahol szamovár mellett teázgatva filmet néztünk, felolvastunk és megbeszéltük. Szabadon kirándulhattunk, pinpongozttunk és volt táncos torna (aerobik) is. Ebéd után felváltva mosogattuk el az edényeket mindenki után. Szóval egy ideális hely volt, ahol az ember számitott és nem a profit. Remélem, hogy még most is ehhez hasonló a szellemisége, mert most nagyobb szükség van rá, mint valaha volt. Most a fiamnak van nagy szüksége arra, hogy segítsenek neki, de megijeszt, hogy gyógyszereznek is.