Uhh, már szerencsére nem ez a helyzet velem, de mintha néhány évvel ezelőtti önmagamat olvasnám, napokig semmi alvás, aztán napközben 5-10 perc alvás, meg hétvégén sikerült pár órákat összehoznom… tiszta zombi voltam. Hallucináltam a fáradtságtól. Egyik legcikibb, hogy félig elaludtam az egyik órán a suliban és azt álmodtam, hogy repül felém a kréta és arra keltem, hogy felálltam az óra közepén és kinyújtottam a kezem, mert el akartam kapni a krétát. Furán néztek rám utána :/
Az ilyen agresszív gondolatok szerintem nem az alvásmegvonástól vannak, hanem fordítva, valami aggaszt téged, ami miatt nem tudsz aludni, az aggasztó gondolatok pedig előbb-utóbb valamilyen formában feltörnek a tudatalattidból; nálad ilyen agresszív fantáziákkal.
Amikor nekem volt alvászavarom, szexuálisan és érzelmileg bántalmaztak, a suli is stresszes volt, jól akartam teljesteni és nem tudtam aludni az idegességtől. Nálam is megjelentek az agresszív gondolatok, haragudtam a világra, amiért olyan szörnyű dolgok történhettek velem, de ez nem volt tudatos… amikor fiatalabb voltam, nem is gondoltam arra, hogy azért vagyok autoagresszív és időnként agresszív illetve jönnek ilyen gondolatok, mert bántalmaznak. Nekem ez természetes volt, hogy engem lehet bántani, sőt talán meg is érdemlem. Aztán sikerült kitörnöm abból a helyzetből és terápia segítségével rájöttem, hogy nem én voltam rossz ember, hanem azok, akik bántalmaztak. Azóta nincsenek agresszív gondolataim, és jobban is alszom.(Bár így más szempontból nehéz együttélnem azzal, ami velem történt.)
Én egyébként az alvásmegvonással büntettem is magamat, mert, ahogy írtam, magamat hibáztattam mindenért ami történt velem. Plusz ha el tudtam volna aludni sem nem engedte volna az agyam, hogy pihenjek, mert fáradtan nem tudtam koncentrálni a dolgokra, amik nekem fájdalmat okoztak, így tudtam magam disszociálni a helyzetekből, amiket nem akartam átélni.
Az öngyilkosság is foglalkoztatott, de az még most is, hiába jobb minőségű az életem azóta, de az emlékeket, amin keresztülmentem, feldolgozni nem lehet, olyan mély sebeket hagytak bennem. Ilyen dolgokkal együttélni pedig nem könnyű. Főleg, hogy sosem tudom mikor jut eszembe valami megint, mert gyakran annyira megrázó dolgok történtek velem, hogy nem emlékszem rá. Aztán meg olyan helyzetbe kerülök, ami felhozza az emléket és akkor kiakadok.