Sziasztok!

Remélem, nem bántok senkit a tegezéssel.

Sok évvel ezelőtt, cluster fejfájás miatt MRI vizsgálatot végeztek nálam. Az elsővel semmi probléma nem volt, de a másodikat nem tudták végig csinálni. Mintha egy elefánt ült volna a mellkasomra. A kezembe adott jelzőt úgy nyomtam, csoda, hogy nem téptem ki a helyéről. Innen kezdődik a “pályafutásom”. Mostanában viszont sűrűsödik. Olyan, mintha követne.

Ott volt a motorcsónakban. Nem láttam a partot, azon tűnödtem, hogy merre meneküljek, ha baj lenne.  Csak a vizet láttam, pedig gyönyörű, mindig szerettem, folyóvíz, meseszép parttal. De nem segített. Csak a mély levegővétel és valaki aki beszélget velem, míg a roham elmúlik.

Liftbe már be sem szállok! Pedig egy éve még liftes házban laktunk. Csak néha nem mertem beszállni.

Este, sötét, köd. Az orromig sem láttam. Kocsiban ülök, egyedül, szól a zene, de kevés. Mintha hátulról támadna. Rémisztő, kiszálljak? Sapka le, kabát kicipzároz. Melegem van, légszomjam. Megállok. Nem. De. Meg kell állnom. De minek? Sötét van. Hülye vagyok? Zene! Nem kell! Gyorsan menjek? Hamar haza! Még 15 km. Nagyon sok. Telefon! Az egyetlen kapaszkodóm! Valakit hívnom kell! Általában a férjem! Szegény, sajnálom!

Karácsony. Bementem a fürdőbe, magamra csuktam az ajtót, ráfordítottam a zárat, minden gondolat nélkül. Végeztem. És nem nyílt. Nem kattant. Kegyetlenül szívbe vágott megint. Ütöttem az ajtót, nem tudtam úrrá lenni az érzésen. Nem tudtam kontrollálni magam, pedig tudtam, hogy hallja mindenki. Kiabáltam, hogy “engedjen ki valaki”!!!! Érdekes, mert az agyammal viszont tudtam, hogy csak belülről lehet kinyitni.

Ma. Sorompó. Legelől állok. Mögöttem szaporodnak az autók. Zenét felhangosítani. Ablak leteker. Vetkőzés. (csak finoman: kabát, sapka) (próbálom viccesen felfogni-pedig nem az : igaz?). Sose jön már az a k…. vonat.! Telefon. Az egyetlen támasz. Néha úgy érzem. Mire felvették, felnyitották a sorompót. Elment.

Pár történet a napjaimból. Voltam orvosnál. Gyógyszert nem kaptam, mert benne vagyunk a lombikprogramban. Ezért légzőgyakorlatokat, relaxációs gyakorlatokat kell alkalmaznom.

Próbálkozom, de még nem elég sikerrel.

A legnagyobb aggódásom, hogy nem sokára elkezdjük a kezelést és mi lesz, ha a beültetést és az utána levő pár órát nem tudom átvészelni. Onnan nem tudok moccanni. Fekve, minimum 2 órát egy kórteremben, sok-sok leendő kismama között.

Szerintetek? Mit tudtok nekem tanácsolni?

Előre köszönöm