Ma már nem is tudjuk, mi volt ennek a szókapcsolatnak az alapja, a film, a rádió, a televízió? Ezekből egy vagy mindhárom, egyre megy. A lényeg: ablakot nyitottak a világra. Ablakot, amelyen keresztül kinézni lehetett. Passzív ablak volt. Napjainkra már mindennapos használatba került egy aktív, sőt interaktív, amelyen nem csak kitekinteni lehet, hanem „a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán”. S ez nem más, mint a hálózatra csatlakoztatott számítógép.
Pár évvel ezelőtt otthon még nem használtam. Elég volt a munkahelyen előtte ülni, itthon már látni sem bírtam. Mára megváltozott mindez, számomra szinte egyedüli lehetőség a társasági életre, mert a betegségem miatt beszűkült mozgásommal nem tudok szabadon járni-kelni. Csak rövid, házon belüli téblábolásra jut energiám.
Sokfelé nézelődök ezen az ablakon, szívesen ismerkedek, nyitott és őszinte vagyok. Évek során azonban rájöttem, ez nem jó politika. Az emberek furcsák. Legtöbben álarc mögött élnek, gyanakvóak, esetleg ellenségesek. Mindig örültem egy-egy új kapcsolatnak. Aztán valahogy elsorvadnak, az érdektelenség miatt? Nem tudom. Megijed a partner? Nem tudom. Pár hónap kihagyás után újra netezek, nyugdíjasként sok a szabadidőm, szeretnék valamit tenni a parkinsonos betegek érdekében. Bedobtam rövid történetemet, picit megpezsdült valami, aztán abbamaradt. Az ország különböző részeiből jelentkezett betegtárs és olyan ember, aki maga nem, csak a párja beteg. Örültem mindenkinek. Találkoztam valakivel, aki rendkívül érdekes életet élt, színes és vonzó egyéniség lehet, szívesen hallgatnám. Eddig jutottam, mert valami közbejött megint. Talán a betegség tette zárkózottá, magányossá, gyanakvóvá, nem tudom. Gyakran hallani, hogy könnyen depresszióssá válhatunk. Nem akarom elhinni. Szerintem vannak rossz napjaink, de nem hagyhatjuk, hogy a rossz eluralkodjon rajtunk. Mindig keresni kellene valami apró pici szépséget. Talán elég az is, ha süt a nap, az égen egy szép felhő úszik, a kertben kidugja fejét a hóvirág, valaki beszélgetni szeretne velünk… Beszélgetni szeretnék Vele.
Kedves Rózsakertes!
Sajnos a szombati tánc elmaradt.Igy nem tudok beszámolni róla.Szerettem volna az oktatóktól felvilágositást kérni,hogy tovább adjam.Igy ez is elmaradt.
Remélem hamarosan meg lesz tartva.
Szép napot kivánok Erzsimama.
Kedves rózsakertes !
Most szombaton lesz megint tánc,majd többet tudok irni a jövő héten evvel kapcsolatban.Addig is szép és örömteli napokat,”Erzsimama”
Kedves Erzsimama!
Ismernünk kellene egyást, én is megfordultam a táncterápián.
Bár meg kell vallanom nagyon tetszett, a balettos, aki bemutatta a mozdulatokat csodálatos volt, csak én nem tudtam követni, mert mint kiderült nekem már régebben összeroppant egy csigolyám, és az nehezíti, fájdalmassá teszi a mozgásomat.
Én panaszkodtam mindenorvosnak, de aparkinsonnak tulajdonították.
Nyáron jártam Kakaszéke, azután 3 hétig feküdtem a szeged klinika rehabilitációján, na ott végre egy doktornő elküldött röngenre, csak akkor derült ki mi a baj, miért is fáj nekem annyira. EZ már a harmadik héten volt és akkor már nem tudtak betanítani olyan gyógytornát, ami erre jó.
KIírta házi gyógytornát, de azzal kellett szembesülnöm, hogy a mi falunkban nincs ilyen lehetőség.
Kedves Erzsimama, igazán irigyellek Benneteket a táncterápia miatt. Engem a jó tánczene mindig feldob, megmozdul bennem valami, szívesen “táncolok” (már úgy a magam módján, amolyan mackótáncot). Sajnos a lábaim már nem igazán akarják a tutit. Jó lenne nálunk is valami hasonlót beindítani. Írnár bővebben is erről? Ki vezeti, mi a menete? Van valami koreográfia? Programsor? üdv. rózsakertes
Kedves rózsakertes!
Ahogy olvastam a leveledet,/ha szabad tegeződnünk/ igen ismerősek voltak a gondolatok.Én is idejutottam,mint te.Leveleztünk,később megszünt,hiába vártam rá a választ.Utobb már nem is kaptam választ a leveleimre.
Mintha az embereket már nem érdekelné semmi.Belefásultak az életbe,a betegségbe.
Én is próbálkozom mindig valami új dologba kezdeni,csupán azért,hogy változást hozzak az életembe.Igy próbálom szinesebbé tenni az életemet.
Szegeden most a parkinson betegeknek bevezettek egy tánc és balett csoportot.
Igen megszerettük,pedig előtte nem mertünk nagyon el se menni.Ugy gondoltuk,mit keres egy parkinsonos itt.
Most már alig várjuk,hogy mehessünk.Igen jól érezzük magunkat-e közösségben.
Még járok meditálni egy csoportba. Röviden ennyit magamról.
Szép napot kivánok,Erzsimama.
Kedves Rózsakertes!
Csak próbálok magyarázatot találni miért is szakadnak meg ezek a betegkapcsolatok.
Az évek során egy pár ilyen próbálkozáson túl voltunk, volt ahol néhány évig sikerült kapcsolatot tartani, azután valami rejtélyes ok miatt az egész fórum törlődött, többszöri újrapróbálkozás után sem sikerült fentartani.
Igazából a beszélgetés ott sem jött létre, idézetek gyűjteménye lett.
Nehéz is, mit írni, részemről ez így van, a betegségről ritkán érdemes, a panaszokat elviselem, de nem szívesen beszélek ról, gondolom mást sem érdekel.
A lakásba zárva, meg ritkán történnek színes , érdeklődésre méltó események.
Olyan régóta cipelem ezt a terhet, hogy már évtizedekben számolok lassan.
szeretnélek arra bíztatni, hogy ne veszísd el ilyen hamar a reményt, nézelődj még ezen az ablakon, talán sikerül néhány embert felráznod az egykedvűségből.