Ha megengeditek, leírnám ahogy élem mindennapjaimat illetve hogy hogyan érzem magam általában:

- Nem tudok elmenni dolgozni mert félek a megterheléstől, a fáradtságtól, az idegi feszültségtől. S félek,hogy nem tudnék munkát vállalni. S senki nem tud segíteni,ez az egyik legrosszabb benne mert az volna jó ha valaki adna munkát és meg tudnám csinálni.

- A párkapcsolatomban sokszor szenvedek mert magamhoz akarnám láncolni a párom,de neki vannak kötelező körei olykor. Dührohamot kapok – amit néha tudok kontrollálni – ha picikét is iszik alkalmanként összejöveteleken. Nem tudom elhagyni mert akkor nem lenne hova mennem, de nem Ő az igazi mert nem vagyok belé vakon szerelmes.

- A napjaimat pokolként élem meg mert lassan telik nem mindig érdekel bármi és jó volna ha velem lenne a párom állandóan. Egész napközben munkanapokon és egyéb ritka alkalmakkor várom őt haza. Félek hogy bármikor el fog hagyni.

- Sokszor ott lebeg a szemem előtt a félelem,hogy megtetszik neki egy könnyebb eset akivel egyszerűbb az élet, vagy akit jobban kíván,szebb teste van. Gyűlölöm ,hogy ő olyan egyszerűen is jól tudja magát érezni a bőrében.

- Ha velem van nem bírom elviselni ha mást csinál, dolga akad és elveszi ez az időt egymástól. De utálom magam azért is olykor,hogy ilyen elcsinált vagyok és szeretnék jobb lenni de nagyon erőt próbáló. Nagyon nehéz meghagyni a függetlenségét,szabadságát.

- Birtokolnám,s szeretném ha birtokolna de ő nem olyan típus. Nem érzem tőle eléggé,hogy szeret. Nem fejezi ki eléggé,hogy kellek neki. Nem tudok neki vakon hinni. S maximálisan azért nem bízok meg benne mert bármikor elhagyhat,visszaélhet azzal amiket adok neki, megszégyeníthet. Lehet,hogy hazudott eddig is és én ezt higgyem el neki?!

- Több kellene belőle mégis már ott tartok,hogy itt jön a hétvége és tudom,hogy jönnek a kötelező körei,körök és utálom,hogy nincs az amit akarok, hogy lesz a mosás,filmnézés,boltba menés; és én csak vele szeretnék kettesben lenni,hogy másokat más dolgokat kizárva csak velem foglalkozzon, én legyek a központ.

- Beígérte év végén,hogy el tud venni feleségül, de nem tette meg és arra hivatkozik,hogy tévedett mert másként ítélte meg az anyagi helyzetet. De én már nem hiszek neki,és fáj hogy nem vett/vesz el. Így is megaláztam magam azzal,hogy kicsikartam tőle az eljegyzést.

- Ellenem való merényletnek tartom ha olyasmit tesz,utazik el, túlórázik stb, amivel elvesz a drága egyetlen életünk idejeiből. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni,hogy neki nem csak rólam szól az élete. S gyűlölöm azokat a személyeket helyzeteket ahol jobban érzi magát mint én ,aki szenved nélküle, rosszul érzi magát,szorong ha nincs mellette akár éjjel sem.

Az álom az volna,hogyha:

- Amikor csak akarnám mellettem volna és azt tenné amihez kedvem van s még szebb volna ha ezt ő is imádná

- Imádnám ha birtokolni akarna és féltékeny is volna annyira hogy erősen átélhessem a szerelem érzését általa

- S bebiztosítana afelől,hogy sohasem akarna elhagyni

- Érezném hogy bármit megtenne értem nonstop.

- Sose öregedne meg s én sem

- Csak én lennék neki maximálisan és imádna, a tenyerén hordozna

- Sohasem veszekednénk mert mindent elfogadna tőlem,s velem kapcsolatban.

Stb