A pszichiátriákkal való szélmalomharcom 15 évesen kezdődött,bulimiával,anorexiával felváltva,kevert emocionális zavarokkal,beilleszkedési zavarokkal,kényszergondolatokkal. Skizofrénia gyanújával kerültem egy fővárosi kórházba,ahol gyógyszeres kezelést írtak elő számomra. A kezelőorvosom akkor azt mondta,nem vagyok skizofrén szerinte. Sajnos a Risperdalnak nem várt mellékhatásai jelentkeztek,agresszívvá és meglehetősen depresszióssá váltam,erős szuicid állapot állt be,veszélyt jelentettem a saját egészségemre,ezért zárt osztályra helyeztek kb 2 hónap nyílt osztályon való kezelés után(előtte soha nem voltam agresszív és komoly öngyilkossági szándékaim sem voltak!!!!). Majdnem 3 hónapot töltöttem zárt osztályon,ahol Seduxen injekcióval “”kezeltek””,kiegészítve alkalmanként Pipolfennel,mellette Rivotril,Tegretol és más gyógyszereket is kaptam. Teljesen tönkrett ez a sok sz@@r,az összes addig tanult nyelvet elfelejtettem,nem tudtam olvasni,járni is alig,írni 100%osan elfelejtettem.De a tetszhalott állapotom ellenére nagyon méltatlannak éreztem a helyzetet,sokszor sírtam és kiabáltam az ápolóknak,hogy haza akarok menni. Ilyenkor egy éjszakára lekötöztek,reggel vizit előtt elengedtek. Szerencsére átvettek a Vadaskertbe,ott leállították a gyógyszerezésem,csak Rivo-t kaptam,és folytonos megfigyelés alatt álltam,valamint a súlyomat is próbálták a normák értékre beállítani. Ott elkezdődött a rehabilitációm,fokozatosan újra tudtam olvasni és írni,kezdtem tisztulni. Viszont a gyógyszerek majdnem teljes elhagyása (kb 6féle gyógyszer helyett ugye csak a Rivo-t kaptam,abból is nagyon keveset) újra szuicid hajlamokat váltott ki belőlem,szinte katatón állapotba kerültem,valamint az sem volt rám jó hatással,hogy úgy éreztem,mások sokkal fontosabbak,nagyobb bajjal küzdenek(ez nem volt így,de akkor totálisan belebetegedtem ebbe a gondolatba),én nem is számítok. Egy óvatlan pillanatban kiloptam a gyógyszeres szekrényből egy üveg nyugtatót (nem tudom azóta,hogy van,de akkor még a gyógyszerek egy helyen voltak a festétekkel,gyurmákkal,stb,csak fel kellett nyúlnom a gyógyszerért egy polcra),bevettem kb 120 szemet. Mentők szállítottak át egy másik fővárosi kórházba,ahol kimosták a gyomrom,és 3 napig nem tértem magamhoz. Ezek után újra zárt osztályra kerültem egy időre,ugyanoda,ahonnan a Vadaskertbe átszállítottak,a bánásmódot nem részletezném,pokol volt minden egyes ott töltött perc. Végül úgy ítéltek az orvosok,hogy már nem jelentek veszélyt magamra és másokra,ezért kiengedtek,egy vidéki rehabilitációs intézetbe kerültem kb fél évre. Egy orvosi szakvélemény szerint még nem álltam készen az iskolába való újra-beilleszkedésre,de a családdal rábeszéltük,hogy hadd próbáljam meg. Sajnos ez nem volt jó ötlet,valóban nem álltam készen,ismét falcolni kezdtem és visszatért az anorexia. Vidékre költöztem egy családtagomhoz,hátha a környezetváltozás segít,de innen is csak kórházba kerültem. Viszont felvételt nyertem egy neves gimnáziumba,ezért ősszel kiengedtek.Elvégeztem a gimit és csak egyszer kerültem vissza anorexia miatt kórházba néhány hétre (3év alatt). Illetve akkoriban kezdődött az,hogy folytonosan beteggé akartam tenni magam,de nem meghalni akartam,csak hogy valami súlyosabb betegségem legyen(plusz szerintem a hospitalizmus is szerepet játszott ebben). Egyszer olyan “”jól”” sikerült a mutatvány,hogy majdnem meghaltam,de végül egy műtéttel megmentettek. Már 25 múltam,de egyre inkább rosszul érzem magam. Alapvetően boldog életem és párkapcsolatom lenne,de képtelen vagyok normális életet élni. Pánikrohamaim,szociális fóbiám,kényszergondolataim vannak,nagyon erős paranoid felhanggal. Folyton azon izgulok,mikor mérgeznek meg,mindenkit ellenségnek hiszek,már a páromat is. Előfordul,hogy 2-3 hétig nem mozdulok ki a lakásból,a munkámat itthon végzem,ezért ez nem probléma,de mindennemű kapcsolatot megszakítottam az utóbbi fél évben a családommal és a barátaimmal. Kizárólag a párommal és a családjával kommunikálok,illetve az ő barátaival(amennyit muszáj). Telefonon nem merek felhívni senkit,boltban kérni sem. Mégis vannak olyan időszakaim,hogy öntelt,egoista,nárcisztikus vagyok,hullámzóak ezek az időszakok,nagyon éles váltásokkal. Beteges gondolataim vannak,többek között gyilkossággal,kínzással kapcsolatosak,és ezek megvalósításán órákig képes vagyok elmélkedni. Előfordul,hogy hánytatom magam(2-3 havonta vagy rosszabb időszakokban heti 1),és nem tudok normális étkezési rendszert beiktatni az életembe. Kb fél éve egyszer sem falcoltam,ezt helyettesítem körömrágással és hajtépkedéssel. Brutálisan váltakozik a hangulatom,dühkitöréseim vannak,nem tudok igazán sem boldog,sem szomorú lenni,leginkább “semmilyen” vagyok. Senki nem érdekel,mindenkit manipulálok,érzelmileg zsarolok,de úgy,hogy lehetőleg ez ne tűnjön fel neki. Én eddig úgy éreztem,ez így rendben van,de a párom rávilágított,hogy talán segítene,ha szakemberhez fordulnék. A heti terápia számomra nem megfelelő,mert képes vagyok a pszichiáternek is hazudni és manipulálni őt,ellenben amikor valahol bent fekvős voltam,sosem éreztem késztetést arra,hogy megvezessem az orvosom. Úgy érzem,elvesztettem a kontrollt,szétesik a személyiségem,nem tudom,mit akarok,nincs jövőképem,minden percben szorongok,robbanni tudnék,pedig nem is vagyok dühös. Nem akarom megölni magam,tehát szerintem nem áll fenn nálam akut állapot. Éjjel nem tudok pihenni,mert annyira csikorgatom a fogaim,hogy felébredek rá vagy reggel nagy állkapocsfájdalommal ébredek,persze nagyon fáradtan.

Nagyjából ez a helyzet,persze nem teljesen,de így is nagyon sokat írtam már,előre is köszönöm annak,aki elolvasta. Szóval a kérdésem az lenne,hogy szerintetek ilyen kórelőzménnyel és a jelenlegi helyzettel vajon felvennének a Thalassa házba? Sajnos én úgy érzem nem,mert biztos vannak nálam rosszabb állapotban lévő betegek is,viszont tényleg nem érzem jól magam…Másik kérdésem az lenne,ha mégis felvesznek,milyen támogatást illik adni az intézménynek? Túl keveset és túl sokat sem szeretnék.

Köszönöm előre is a válaszokat,elnézést az esetleges helyesírási hibákért.

Szép estét mindenkinek!