régebben már írtam az oldalra más néven és akkor kaptam segítséget, ezért írok újból!
anorexiát, kevert depressziót és szorongást diagnosztizáltak nálam, 6 éves korom óta állok kezelés alatt, jelenleg 20 vagyok.
sohasem mertem őszintén beszélni az orvosaimmal mert féltem a gyógyszeres kezelés lehetőségétől, így nem lettek sem diagnosztizálva sem megoldva a fő problémáim.
“rossz” gyermekkorom volt, ebből adódóan alacsony az EQ-m és nem tanultam meg helyesen kezelni a frusztrációimat. gyakran vagyok regresszív, élvezetemet lelem az önbántalmazásban hiszen egyszerre lehetek predátor és alázatos kisgyermek. félek, hogy előbb-utóbb agresszívan is föllépek másokkal szemben.
nagyobb stressz esetén vizionális és auditív hallucinációk gyötörnek, ezt fizikai rosszullét (fejfájás, hányás, szédülés, mellkasi fájdalmak) kíséri.
nem viselem el az emberek érintését, nehezen ismerem fel az embereket ha pár napig nem találkozom velük. az utóbbi hónapokban a helyzet sokat romlott a tartós egyedüllét miatt.
öngyilkos gondolatokkal tölt el a tény, hogy átlagos vagyok holott okos, gondolkodó nő szeretnék lenni, a társadalom hasznos része. mindössze 110 pontot értem el a hivatalos magyar felmérés és a mensa online IQ teszjén is. hogyha ilyen közönséges vagyok, közönséges munkát kell választanom: például bolti eladó. én azonban a sejtfunkciókat szeretném kutatni és ilyen egyetemre is jelentkeztem. talán hiba volt?
Szia nevemsenki! A 110-es IQ-val és a rossz gyermekkor miatti alacsony EQ-val te lenézed magad? Az egyik csak egy szám, a másik csak egy jelző, és ahogy olvastam a történeted nekem pont más jött le rólad! Nyilván nem egyszerű az életed, de ne feledd, hogy az ember legnagyobb ellensége önmaga. Rázd meg magad kis amazon, irány az egyetem; sz@rd le a kishitűséged, legyél bátor és elszánt célod elérésében; sokan azt hiszik, hogy bármit is számít mit gondolnak saját magukról, dédelgetik és ápolgatják jól megtermett félelmeiket, holott csak el kell őket engedni. A félelem létfontosságú alkotóeleme létünknek, és soha nem szabad ellene küzdeni, hagyni kell átáramolni egészen a sejtjeinkig, és ott kell nyakon csípni, ahol már kiélte magát. Ha elfojtod és mélyen magadba záród eltorzul, és akkor már nem tehetsz ellene semmit.
Lehet kicsit nyers vagyok, olykor alpári paraszt, de én a saját poklomból ki tudtam szabadulni gyógyszer és orvos nélkül. Ennélfogva ha én képes voltam rá, jogosan teszem fel ezt a kérdést:
- Ki tud neked segíteni, ha te félsz jobban lenni?
itt, várószobán vannak olyan emberek akik hasonló problémákkal küszködnek. ha elolvastad volna amit írtam akkor látnád, hogy a legelső sor ezt taglalja. nyilván facebookra osztottam volna a történetemet, ha ott számítanék segítségre de azért köszönöm.
Kedves nevemsenki,ha nem ellenzed,megosztanám a Facebookon leveledet, én személy szerint együttérzek,de segíteni nem tudok.Esetleg érkezhet okos válasz,ha nyilvánosan közreadjuk panaszodat,de ezzel együtt avval is számolni kell,lehet,hogy kigúnyol valaki az állapotod miatt.Sajnos,csak megosztással lehet keresni embereket,akik hasonló problámákkal küszködnek! Jobbulást kívánok,sok erőt! Panna1.