Sziasztok!

Úgy érzem már nincs kihez fordulnom, ezért végső lehetőségként ide írok, hátha kapok valami tanácsot.

A depresszió konkrétan 14 éves korom körül jelentkezett először amikor befejeztem az általános iskolát, mert akkoriban eltűntek a barátok, súlyproblémáim voltak és ott volt az első szerelmem aki után 3 évig vágyakoztam végül sikertelenül. Elkezdtem pszichológushoz járni kb havonta, de nem sokat segített és 1 év után abbahagytam.

Az első kapcsolatom nagyon sokat segített a hangulatomon, lefogytam 10 kg-ot és mindenki megjegyezte hogy kivirultam és boldogabb lettem. 9 hónap után szakítottunk, mert a fiú állandóan megcsalt főleg az ellenkező nemmel…

Következő kapcsolatom jobban indult, de 1 év után már boldogtalan voltam benne. Távkapcsolat volt 200km-es távolsággal és két heti találkozásokkal, ami miatt sokszor rosszkedvű voltam, hogy nem volt itt amikor szükség lett volna szeretetre.

Utolsó tanévben legjobb barátnőm akivel mindig együtt lógtam eltávolodott tőlem. Akkor jött össze első párjával és csak vele foglalkozott, én meg csak akkor kellettem ha nem volt más és suliban hiába ültem mellette, magányos voltam. Alig vártam, hogy vége legyen az érettséginek és megszabaduljak az osztálytól.

Azon a nyáron elmentem a barátommal nyaralni a Balatonra és nagyon jól éreztem magam, de az utolsó nap a haza út előtt megváltozott minden. Elöntött a szomorúság és a kilátástalanság érzése, hogy vége lesz a nyárnak, Őt újra ritkán láthatom és tartottam a továbbtanulástól is. Cukrásznak mentem, de nem sikerült ott se a beilleszkedés. Gyakorlati helyet váltottam, mert kezdtem depressziós lenni amiért bunkó volt mindenki és kirekesztettek. Elkezdtem pszichológushoz és pszichiáterhez járni, közben meg antidepresszánst szedni.

Az új helyen az első nap után úgy voltam, hogy öngyilkos leszek inkább mintsem vissza kelljen mennem annyira nem éreztem jól magam. Ennek következtében 3 hétig kiírt az orvos, majd visszamentem még 1 hetet és feladtam, kiiratkoztam, mert nem volt más gyakorlati hely. Ugyan azon a héten mikor kiiratkoztam halt meg a nagymamám, akit nagyon szerettem és ez még jobban elkeserített.

Végül majd másfél évig otthon voltam miközben hol rossz hol rosszabb napjaim voltak és megpróbáltam inkább munkát keresni és kézműves munkákból pénzt szerezni. A probléma persze az volt, hogy sehonnan nem hívtak vissza pedig elkeseredettségemben mindenhova jelentkeztem. Egyetlen helyről jelentkeztek (szobalány állás) ahol megkaptam a telefonáló úrtól, hogy 20 évesen mit akarok kezdeni az életemmel és tanulnom kéne, nem ilyen munkát végezni. Az interjúra végül nem is mertem elmenni.

Az orvos ezalatt maximumra emelte az antidepresszáns mennyiségét, éjszakánként pedig altatót/nyugtatót szedtem, pszichológushoz 2 hetente mentem. Közben véget ért 2,5 évig tartó kapcsolatom, mert a barátom nem tudta elviselni a depressziómat, aminek következtében egyszer meg is ütött.

Ezután ismertem meg újabb szerelmemet, azt a fiút/férfit akiért azóta is odavagyok. Jó barátom, időnként találkozunk és aludtam már nála többször illetve fordítva. Mikor először randiztunk utána 1 hétig teljesen kicserélődtem és akkor voltam életemben a legboldogabb noha tudtam, hogy ő is 220 km-rel arrébb van, de úgy éreztem érte megéri. 1 hét után közölte, hogy maradjunk csak barátok, mert neki ez nem fog menni. Akkor úgy éreztem még aznap öngyilkos leszek, emiatt vettem be altatókat, de nem eleget.

Azóta van egy párom, aki tudja az egész történetet, de nem vagyok boldog mellette amit szintén tud. Azért mentem bele a kapcsolatba, mert azt ígérte utána egyből összeköltözünk és nem kell egyedül lennem, de nem így történt. Eltelt 1 év, de még mindig nagy a távolság hiába ígéri, hogy ősszel már együtt leszünk nem tesz semmilyen előrelépést az ügyében.

Jelenleg tanfolyamra járok októberig, de a szakma nem az ami igazából lenni szeretnék. Csak azért mentem bele mert szüleim azt akarták, hogy menjek a munkaügyi központon keresztül és ne várjam meg a szeptembert (a tanfolyam március végén indult) Itt is vannak jobb és rosszabb napok, de megnyílni még mindig nem sikerült bármennyire is szeretnék. Hiába vágyom arra, hogy én legyek az osztály legaktívabb tagja, ha már a 4. alkalommal nem illeszkedtem be. Csak akkor érzem jól magam ha 1 vagy maximum 2 baráttal vagyok, de társaságban már nem tudok megszólalni, szégyenlősen és zárkózottan tudok csak válaszolni. Az osztályban már meg is kaptam, hogy antiszociális vagyok és nemsokkal később volt még egy sikertelen öngyilkossági kísérletem.

Múlt héten elkövettem egy ‘hibát’ és elmentem nyaralni a Balatonra a szerelmemmel párom helyett. Feltépte a sebeket, hogy még mindig őt tartom így több mint 1 év elteltével is a nagy Őnek.

Mióta megjöttem neheztel rám a családom, hogy másik fiúval mentem el és a hétvége alatt ki is beszéltek a nagyszülőkkel. Ők azok akik folyton kibeszélik és kritizálják a családunkat és apa emiatt már összeveszett egyszer a mamával és 1 évig nem beszéltek. Most tartok mit mondanak majd ha legközelebb találkozok velük.

A barátaim is eltűntek újra az utóbbi 2 év alatt és most teljesen magamra maradtam. A családom nem ért meg, barátom mellett boldogtalan vagyok, suli nem igazán megy és tudom, hogy így se lesz semmi azzal a fiúval.

Nem tudom kihez fordulhatnék, mert már a neten se tudok barátokat szerezni. Úgy érzem lassan inkább öngyilkos leszek, mert már mindenki hátat fordított, de az egyetlen ami visszatart és elkeserít még jobban, hogy tudom hogyha megtenném senkinek nem hiányoznék.