Megpróbálom összeszedni a gondolataimat és minél őszintébben megírni a történetem, de úgy, hogy lehetőleg anonim maradhassak. Nagyon régóta félek megosztani a legféltettebb érzéseimet, gondolataimat másokkal, néha még saját magam előtt sem merem felvállalni őket. Bizalmatlan vagyok másokkal, mert félek attól, hogy elítélnek, ha esetleg olyat mondok, vagy teszek, amiért őrültnek tarthatnak. És pont ez a félelem vezethet oda, hogy tényleg olyat teszek majd (ha már nem lesz elég önuralmam), amire aztán rámondhatják, hogy “igazam volt, ez tényleg őrült”. Ha valakire rásütik a skizofrénia bélyegét, az onnantól kezdve a társadalom peremére kerül, mert ma a skizofrénia szó az emberek többségének szemében egyet jelent a “gonosszal”: erőszakos, nemkívánatos, bolond. Megjegyzem, én soha nem tettem semmi olyat, ami erőszakosnak mondható, legalábbis nem léptem át azt a képzeletbeli határt, ami már “kórosnak” nevezhető (legalábbis a társadalom többsége által annak gondolt). Elég mélyen vallásos lettem az évek során, de ezt jórészt magamban tartottam, mert féltem azoknak az embereknek az ítéletétől, akik ateisták, materialisták, stb. Sajnos odáig is eljutottam, hogy már azokban sem bíztam, akik a barátaimnak tartották magukat, szépen lassan elmartam magam mellől őket. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a negatív (vagy negatívnak vélt) visszajelzések miatt már magamban sem bízom, így szinte teljesen magamra maradtam.
A legalapvetőbb probléma az, hogy hiperérzékeny vagyok, amihez nem társul elég önbizalom és hit. Ez inkább egyfajta vallomásra sikeredett, mint történetre, de egyelőre ennyit tudtam kihozni magamból. Utóiratnak annyit, hogy reziduális skizofréniát diagnosztizáltak nálam; a skizofrénia nem minden tünete fordult elő nálam. Régebben kezeltek pánikbetegséggel, szociális fóbiával. Véleményem szerint ezek mind olyan bélyegek, melyeket a “modern” pszichiátria süt az emberre, azonban az egyedi történeteket, sorsokat nem igazán veszi figyelembe, túlságosan kategorizál. A hozzászólásokban szívesen vennék véleményeket. 
érzékenység
Legaktívabb felhasználók
RSS 2.0 Kommentek
en is szkizofren vagyok,szedek b vitamint az idegekre,mar nem gorcsol a labam.olyan baratokat keress akik epitnek.fontos a hit,jol csinalod h jarsz templomba,en is jarok.konnyebb a betegseg ha a gondviselo istenbe bizunk.ertekes emberek vagyunk,bizz magadba es az emberekbe is.
Az igazság az, hogy a nagynénémnek is hasonló bajai voltak és a nagymamámnak is, és gyerekként átélni ezeket nem túl szívderítő. A gyerek érzékenyen reagál a külvilág dolgaira és nem érti azokat.
A nagynéném öngyilkos lett és nem sokkal később a nagybátyám is meghalt. A nagymamám sem tudta feldolgozni a lánya halálát. Ez az egész családra kihatással volt azt hiszem (illetve biztosan).
Szóval magamra visszatérve lehet, hogy a hipochondria rám a legjellemzőbb, mert már 30-on túl vagyok és azóta is, amikor olvasom a cikkeket, tanulmányokat, esetleírásokat, rendszerint magamra ismerek és sajnos eléggé bele is tudom élni magamat ezekbe a dolgokba, aminek egyenes következménye lehet az, hogy tényleg olyanná is válhatok, amik ott le vannak írva. Egyébként jó ezt így leírni, mert kissé megkönnyebbülök tőle, és az az igazság, hogy a pszichológusoknak sem nagyon beszéltem ezekről. Ők általában gyógyszereket adtak, amik szépen elnyomták ezeket a dolgokat és “beillesztettek a társadalomba”. Mondjuk így utólag visszagondolva ez nem az ő hibájuk, hiszen én nem mondtam el nekik ezeket.
Hülyeséget írtam
“a saját gondolataik pedig önmagukban következetesek, viszont nem lehet összeegyeztetni azokat a valósággal” ehelyett: Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata.
Szia Florci!
Köszönöm a hozzászólást. A skizofrénia az, amikor szétesik az ember személyisége, gondolatai. Azt írják általában, hogy az ilyen emberek nem tudják magukról, hogy betegek, a saját gondolataik pedig önmagukban következetesek, viszont nem lehet összeegyeztetni azokat a valósággal. Én valahol mindig tisztában voltam azzal, hogy valami nincs rendben. A gond valószínűleg a kettősség, az ambivalencia: egyszer azt gondolom magamról, hogy jó vagyok, egyszer pedig azt, hogy rossz és nem igazán tudok kikeveredni ebből. ezért reagálok néha szélsőségesen a dolgokra. Ezeknek az alapja a hiperérzékenység: az, hogy nem tudom feldolgozni, kezelni a konfliktusokat. A megoldás a szeretet lenne, ha éppen megy. Amikor úgy érzem, hogy megy, akkor boldog is vagyok egyébként.
Templomba nem szoktam járni, valószínűleg azért, mert félek tőle (nem érzem magam elégnek hozzá); emberek közé azért megyek néha, bár attól is tartok – félek kimutatni az érzelmeimet.
szia anonymus!
Tetszik ahogy írsz, de persze elég szomorú is a történeted. Nem tudom milyen lehet az a skizofrénia de biztos durva.. Nyugi, ha többet írsz magadról, akkor is anonim maradsz, mert ide mindenki hasonló dolgokkal ír fel, szal nem nagyon lehet az embereket beazonosítani. Én is borzalmasan bizalmatlan vagyok az emberekkel, mindig úgy érzem, biztos rosszat akarnak nekem, vagy csak azért kedvesek velem, mert akarnak valamit, vagy csak szánalomból, szóval ezt megértem. Hiperérzékenység, önbizalomhiány, szociális fóbia, pánikbetegség szintén ismerős.. Szar ügy.. Te amúgy akkor jársz azért emberek közé? Ha vallásos vagy mész templomba, vagy ilyesmi?
Szia!
A gyógyító kifaggatja a családot a beteg szokásairól, pl. szokott-e táncolni meg efféle okosságok, és csak tanácsokkal látja el a családot. És rendbe teszik a pácienst mindenféle csodabogyó nélkül. Szép lenne, ha ilyen könnyen menne, nekem elég egyelőre a gyógyszerem 
Én a vallás tekintetében ellenkező utat jártam be, de azóta megint kicsit visszakanyarodtam a “hithez”, bár inkább a Buddhizmushoz hasonlít leginkább az általa összeállni látszó világkép. Érdekes, valahol azt olvastam, hogy a keresztények között sok a skizofrén. Biztos van valami természetellenes a keresztény egyházak látásmódjában, ami kihozza ezt a betegséget az arra hajlamosakból. Ne vedd magadra, nem bántani akarlak, csak “hangosan” gondolkodom. Az én gondolkodásmódom nagyjából úgy néz/nézett ki, hogy hajlamos vagyok mások cselekedeteinek okaként az én viselkedésemet látni. Pl. valaki köhint mellettem, mire azt hiszem, hogy valami baja van velem. Szerintem Neked is sokat segítene, ha minél több ember venne körül. én pl. 200-300 másik raktárossal dolgozom együtt egy autóalkatrész nagykerben, ahol folyton megy a hülyülés. Minél többet vagy emberek között, annál jobban észreveszed, hogy mások is milyen hülyék és tudsz hozzájuk alkalmazkodni, egyre könnyebben tudod megjátszani, hogy normális vagy. Persze könnyen beszélek közel tünetmentesen. Sokat segítene, ha sikerülne megtalálni azt a gyógyszert, ami Neked a legjobb – már ha szedsz egyáltalán. Sokáig én se szedtem, mert nem volt jó gyógyszerem. De ha megvan, nem szabad abbahagyni.
Valamelyik dokinál olvastam, hogy valami olyan országban, ahol az orvostudomány mellett a hagyományos gyógyászat is tartja magát, a sámán, vagy ki a skizofréniával diagnosztizált beteg családját összecsődíti, és csapnak egy nagy partit
Nekem sincsenek barátaim, se egy olyan közösség, amibe igazán beletartozónak érezném magam. Neked ebből a szempontból szerintem baromira könnyű dolgod van, mert ha valamelyik egyház tanait nagyjából el tudod fogadni, simán kinézhetsz magadnak egy templomot, meg biztos vannak különféle templomon kívül szervezett programok vallásos embereknek. Sajnos nem vallásos emberekkel tök feleslegesen osztanád meg nézeteidet. Csak akkor lenne értelme, ha valahogy szóba kerülne és lenne rá igény. Aki nincs benne egy adott vallásban, az bármelyikben bőven találhat kivetni való, vagy érthetetlen dolgokat, elméleteket. Pl. buddhista tesóm kb. elmaradottnak tekinti a római katolkis vallást, amit elhagyott, de Nagyim el se tud képzelni mást, annyira bele lett nevelve, csak ezt ismeri.
Nekem a betegségemen belül volt egy nagy fordulópont az életemben, ami felér egy kisebb fajta megvilágosodással, jobb szó híján. Talán a felébredés pontosabb kifejezés. Bár akkor már zagyvaságokat beszéltem és kb. másnap már vittek is a pszichiátriára, de akkor is… Eljutottam oda, hogy ráeszméltem, hogy a kis szorongó, gátlásos, mindent túlgondolkodó Énem/egóm egyfajta torzulása az eredetinek. Nem tudom sajnos túl érthetően leírni, inkább mutatok videót:
https://www.youtube.com/watch?v=MXFkXYhsDFQ
https://www.youtube.com/watch?v=XZGf3gaMUWo
Az én kis “felébredésemnek” az lett az egyik következménye, hogy elhallgatott a fejemben a mindent kétségbevonó belső hang, aki folyton kérdéseket tesz fel magának, lebeszéli magát a saját ötleteiről, meg ilyesmik.
A gyógyszer mellett az étkezésre is érdemes szerintem odafigyelni. Az utóbbi időben a fogyásom okozta relatív dózisemelkedés is okozhatta a tüneteim szinte teljes elmúlását, de ugyanakkor korábban sokkal nagyobb adag mellett is ugyanúgy voltak tüneteim, úgyhogy erre is kitérnék. Amikor vmi paleolit diétás könyvet futottam át, ott megemlítették, hogy a skizofrének között sokkal magasabb a tejcukor érzékenység, mint az egészségesek között. Ez persze nem jelenti azt, hogy a skizofrének a tejtől skizofrének, de ezis megért pár sort. Viszont, ami sokkal fontosabb, hogy az utóbbi hónapokban naponta ötször eszem, sok zöldséggel és egyenletesen eloszlóan viszek be szénhidrátot és fehérjét. Csak tipp, de úgy vettem észre, hogy amikor kezdek TÉNYLEG éhes lenni és/vagy esik a vércukor szintem, akkor vagyok olyasmi, kellemetlen állapotban, amikor elő szoktak jönni a már említett irreális gondolataim.
Bocs a szómenésért, remélem van, ami érdekelt belőle
Szia Domdan!
Örülök, hogy ilyen sokat írtál, még emésztem, aztán majd válaszolok
Valamennyire tudok angolul, de azért annyira nem, hogy mindent megértsek a videókban. Úgyhogy utánanézek kicsit Moojinak