Sziasztok!

Nem is tudom hol kezdjem.

25 éves vagyok, egy kb. ötezer fős Kelet-Magyarországi településen élek.

Tavaly nyáron szereztem diplomát igazgatásszervező szakon, jelenleg első éves joghallgató vagyok, főállásban pedig mezőgazdasággal foglalkozom-fiatal gazdaként-és egy közeli nagyváros őstermelői piacán árulom amit megtermelek.

Hol itt a gond? Teszitek fel magatokban sokan a kérdést elolvasva a fentieket.

Két évvel ezelőtt jó volt minden. Ment az egyetem, mellette dolgoztam itthon a családi gazdaságban, rengeteg barát, bulizás. Aztán édesapám elvesztette a munkahelyét, kevés időre rá pedig levágták az egyik lábujját (cukorbeteg). Jött a fiatal gazda pályázat, amit kénytelen kelletlen-egyetlen alkalmasként a családban-megnyertem, annak reményében, hogy segíthetek a családomon. (A fiatal gazda pályázatról tudni kell, hogy a pályázat egyik feltételeként bizonyos meghatározott évig-estemben 5-főállásban kell mezőgazdasággal foglalkozni, s állami támogatást kapunk a gazdaság fejlesztésére.)

Ment tovább az egyetem, mellette már főállásban gazdálkodtam, mikor összejöttem az egyik csoporttársammal, egy dunántúli lánnyal. (Ő Fejér megyei, én Szabolcs-Szatmári). Telt az idő, lediplomáztunk mindketten, s a kapcsolatunk arra a pontra jutott, hogy mindketten ráébredtünk, Ő a nagy Ő.

Ősszel összeköltöztünk, állása lett a városunkban, úgy tűnt minden jó lesz, s ha letelik a pályázatom ideje, és megszereztem a jogász diplomámat, felköltözünk Pestre.

Ekkor kezdődtek a gondok. A párom nem érezte jól magát nálunk, egyszerűen képtelen volt alkalmazkodni a családom szokásaihoz,a vidéki élethez, hiányzott neki a családja, a barátai, minden este sírva aludtunk el. Elkezdett Pesten állást keresni, sikerült is elhelyezkednie, 3 hónap együttélés után elköltözött tőlem, de együtt maradtunk (együtt megoldjuk-ez a mottónk). Úgy alakult, hogy az egyik kolléganője kiküldetésben van, s felajánlotta a páromnak, hogy költözzön az ő lakásába egy évre, nem kér bérleti díjat, a rezsit ha fizeti minden rendben. Pályakezdő frissdiplomásként persze kapva kapott az alkalmon. Egyedül költözött tehát egy budai panelba. Persze, hogy kikészítette az egyedüllét, s az sem segített rajta, hogy kb. az első héten betörtek a felette lévő lakásba. Lelkileg teljesen kikészült. Én mindenben támogattam, mellette álltam, segítettem neki új lakást találni. Most új helyen lakik, három másik emberrel, minden jó. Azonban engem is nagyon megviselt lelkileg egyrészt, hogy elköltözött tőlem, másrészt, hogy támogassam és próbáljam tartani benne a lelket, annak ellenére, hogy mindig kedvtelen volt, nem érdekelte semmi, csak a saját gonjai.

A húgomnak decemberben volt az eljegyzése, nemrég munkát kapott a vőlegénye városában, ő is elköltözött itthonról, összeköltöztek a párjával.

A problémám: -a pályázat miatt még 2 évig röghöz vagyok kötve, nem lehet “normális”, a diplomámnak megfelelő állásom

-az egyetemi barátok mind elkoptak, a diplomaosztó óta nem keresnek

-a párom elköltözött tőlem

- a húgom is és a párom is olyan munkát kaptak, amit szeretnek, imádják a munkájukat, jól keresnek, függetlenek, szabadok

-itthon a városomban nincsenek barátaim, az egyetem és a gazdálkodás miatt, akik “értelmesebbek” voltak itthon, már mind elköltöztek, s egyébként is, nincs itt semmi, a legtovább nyitvatartó szórakozási lehetőség egy kocsma lenne, ahová nem a város krémje jár, az is fél 8-kor zár.

-a gazdálkodás rengeteg munkával jár, alig van szabadidőm, szinte minden pénzt amit megkeresek hazaadok a szüleimnek, hogy boldoguljunk.

25 évesen, egy olyan munkával amit kényszerből vállaltam, itt maradtam egyedül a szüleimmel, nincsenek barátaim, nem költözhetek el, nem dolgozhatok normális munkahelyen, a párom egyetlen válasza arra, ha kifakadok és elfogy minden lelki erőm az, hogy “nem tudok mit mondani”, de ha magamtól nem hozom fel a gondjaim problémáim, soha meg sem kérdezi, hogy vagyok, mit csinálok.

Úgy érzem a magam mint egy ketrecbe zárt állat, esténként céltalanul unatkozom, nappal dolgozom, hallgatom a párom és a húgom hogy milyen érdekes a munkájuk, mennyi mindent csinálnak a barátaikkal, és számolom a napokat, amikor végre azt csinálhatom és azzal lehetek amit és akit szeretek.

Nagyon csapongtam, bocsánat, de remélem érthető.

Köszönöm, ha elolvassátok.

Á