Kérlek, segítsetek!

Közel hat éve kezdődött a mi kálváriánk. Egy hihetetlenül sármos fickóval hozott össze a sors, aki annak idején úgy találta, én vagyok az a nő, akire mindig is vágyott. Az egekig magasztalt, és bár alig ismertük egymást, mindig volt arra elfogadható magyarázata, miért is érez így irántam, én pedig szárnyaltam a boldogságtól még akkor is, ha valahol már akkor olyan furcsának éreztem ezt az egészet. Pszichológiát is tanulva már az első beszélgetésünk alkalmával lejött, hogy önértékelési zavarral küzd, mert magát dicsfényben tüntette fel, míg másokat értéktelen senkiknek titulált, főképp azokat, akik valamilyen szempontból ‘veszélyt’ jelenthettek Rá. Már az első héten hazudott, és a reakciója hihetetlen volt, amiért rájöttem, engem hordott el mindenféle szemétnek. Nyeltem kettőt, és mivel akartam, hogy működjön kettőnk között a dolog, nem csináltam belőle perpatvart. Csinált Ő akkor, amikor a számára is hozzáférhető közösségi oldalon egy fiatal ember azzal a nem rejtett szándékkal keresett meg, hogy szeretne velem megismerkedni. Én ezt a levelet tapintatosan megköszönve visszautasítottam, de mivel áttekintettem az oldalát, és ott fellelhetőek voltak erdélyi tájképek, azokat megdicsértem. Ez elég indok volt ahhoz, hogy a Párom, az akkori három hónapos kapcsolatban először durva legyen velem. Rettenetesen megrémültem, de nem eléggé ahhoz, hogy hátat tudjak Neki fordítani. Én marha. Mert onnantól minden apró- cseprő, mások számára jelentéktelen dolog miatt terror járt, vagy titkolózás, vagy érzelmi zsarolás, szóbeli vagy fizikai bántalmazás. Nem szeretném részletezni, hogy hat év alatt ez hová fajult, mert bármit tettem, azzal csak magam alatt vágtam a fát. Kezdetben ösztönösen védtem magam, és sajnos volt, hogy lesüllyedtem a szintjére. Ennek az lett a vége, hogy az ismerőseink előtt befeketített, azt állítja mindenkinek, hogy bolond vagyok, mert ezt meg azt csinálom Vele, de Ő meg annyira szeret, hogy nem tudja velem megszakítani a kapcsolatot. Lassan elkopnak az ismerőseim, mert olyan dolgokat tudtak meg rólam, amik vagy nem úgy történtek, ahogy tálalták azokat, vagy meg sem történtek. Próbáltam előbb új kapcsolatot létesíteni, jeleztem, hogy én ebből szeretnék kilépni, de az új kapcsolataimat is tönkre tette, vagy telefonon, vagy egyéb, nem személyes úton megfenyegette az új partnert, és tálalta a nem létező visszataszító tulajdonságaim. Mindeközben férfinéven elmentett női telefonszámokra bukkantam a telefonjában, mint utólag kiderült már a kapcsolatunk elején másokkal is fent tartott ‘ismeretséget’, amelyek mibenlétéről a mai napig csak sejtésem lehet. Végül megütötte a fülem a volt felesége vádja, miszerint a Párom nárcisztikus személyiség. Elkezdtem utána olvasni, mit is jelent ez, és végül abban a hitben, hogy együttműködő lesz, megmutattam Neki a cikket, hisz ahogy állította Ő nagyon szenved attól, hogy a kettőnk kapcsolata annak ellenére nem tud működni, hogy nagyon szeretjük egymást. Bevettem. Én marha. Ahogy elküldtem a cikket, az Ő reakciója az volt, hogy visszaküldött egy másikat: Borderline személyiségzavarról. Elolvastam, mert állítása szerint, minden szava rólam íródott. Hitetlenkedve álltam a cikk előtt, de elkezdtem elemezni magam. Minden bizalmasomnak kikértem a véleményét, de akárhogy kutakodtam, a múltam és a jelen felidézése, összevetése arra engedett következtetni, hogy nem velem van a baj. Eljutottam arra az idegállapotra, hogy szorongásos tüneteim lettek, és én beavattam Őt ebbe is. Az első adandó alkalommal azt kaptam, hogy ennek meg annak is el fogja mondani, miféle bolondériában szenvedek. Voltak nyugalmi időszakok, akkor meg az volt furcsa, hogy szinte szétszedett a szeretetével, és úgy gondoskodott rólam, mint egy gyerekről. De egyre gyakoribbá váltak a tettlegességig fajuló viták, akár olyan pitiáner dolgokból kiindulva, hogy miért jegyzem meg, kiöntötte a vizet a konyhapultra. Szerinte mindenbe belekötök, elviselhetetlen természetem van. Egy alkalommal, mivel együtt soha nem bírtuk ki egy hétnél tovább és így külön lakásban laktunk, átment az egyedülálló szomszédasszonyhoz, és úgy jött vissza, addig nem áll velem szóba, míg nem igazolom, hogy a főiskola négy éve helyett nem a diliházban kezeltek. Mert hogy a szomszédasszony a gyerekkori barátom Édesanyja, és az ő állítása szerint én már gyereknek is bolond voltam. Elmeséltem a Családomnak, akik teljesen kikészültek már ezektől a vádaktól. De ahogy engem, úgy már Őket is bántotta, a hátuk mögött mindenféléket beszélt róluk, amikor pedig ezeket visszahallottam, azzal vágott vissza, hogy én miféle párja vagyok, amikor holmi jött ment emberek szavára adok, nem az Övére, és amiért ezt tettem, most letilt mindenhonnan és nem áll velem szóba. Regényt tudnék írni az aljasságairól! Teljesen kikészített, vérnyomásra szedtem gyógyszert, szívemre szedtem ritmusszabályzót, és mindig megjelentem valami külsérelmi nyommal a sürgősségin, ahol természetesen eleinte falaztam Neki, ha megkérdezték, mit, hogyan szereztem. Mindeközben napi szinten hallgattam, minden volt nője százszorta különb volt nálam, és mindegyik sokkal jobban megérdemelte volna, hogy elhagyja érte a feleségét és a három gyerekét. Végső elkeseredettségemben arra kértem, vagy elmegyünk egy szakemberhez közösen, vagy lezárom ezt a kapcsolatot. Ne kérdezzétek, miért nem tudtam a mai napig megtenni, hisz ez egy önpusztítás, de annyira kapaszkodom abba a néhány emlékezetes pillanatba, amit a elmúlt években együtt éltünk át, és mert valahol tudom, hogy meg lenne erre a megoldás, de nem hajlik az együttműködésre. A pénzre, a lejáratásra, a mindenre hivatkozva nem jutottunk el a szakemberig. Elköltöztem a városból, de mivel imádtam ott lakni, és egyedül egy kisgyerekkel féltem nekivágni a nagy világnak, a volt férjem segítségével – akivel a mai napig támogatói, jó barátságban, de kizárólag barátságban vagyunk – leköltöztünk Győrbe. Ezzel újabb támadási felületet adtam Neki, mert azóta én vagyok a még bolondabb, aki a volt férjét választotta, de még mindig Ő utána fut. Mindenkinek azt mondja, naponta hetvenszer hívogatom, mert nem tudom elfelejteni. Közben meg az igazság az, hogy arra kért, szerezzek albérletet, ahol össze tudunk költözni, és jön utánunk, mert nélkülem nem bírja. Aztán mire újra a bizalmamba férkőzik, és nagy nehezen újra próbálok hinni Neki, felül a magas lóra, és lekezelően jön a másik véglet, hogy ugyan már, mit képzelek én magamról, hogy majd Ő utánam jön. Bárkit megkaphat, és ugyan nézzek már magamra, meg rá. Mint külsőben, mint emberileg hatalmas köztünk a különbség. Nah, ilyenkor aztán végképp eltapos, mert olyan határtalan módon tud leigázni méltóságomban, hogy napokig szedegetem össze magam darabjaimból. Nem keresem, nem hívom, hisz kirúgott, de döngeti az smseket, hívásokkal próbálkozik, majd amikor elmúlik az agybaj, és a ledegradáló megjegyzéseit felváltja a szeretlek, ne haragudj, de ezt váltod ki belőlem- hadjárat, akkor megsajnálva emberszámba veszem, és megkérem, nézzen vissza, miből mit csinált. Szerinte feszültséget keltek már megint, nem vagyok normális. Véleménye szerint, én vagyok borderline kóros, és kérlel, hogy szedjek gyógyszert, hogy harmonikussá váljon a kapcsolatunk.