Nyugalom, nem ezzel a fórummal van gond, ez nagyon jó, és mi, akik itt vagyunk, már megnyíltunk egy csoport számára, ki merjük mondani gondunkat, bajunkat. Ami feltűnt nekem immár három éves várószobai ücsörgéseim során, az az ijesztő bezártság és magába fordulás, amit műanyag székeken ülő emberek arcán láttam. A várakozás hosszú, vagy annak tűnő ideje alatt, ritka az az alkalom, amikor a jelenlevők között spontán társalgás alakul ki. Engem is zavar és zavart is mindig az ilyen jellegű nyomasztó csend, de az utóbbi időben – igaz a magam szórakoztatására is – , ha olyannak véltem, vélem a társaságot, akkor figyelem a mozdulatokat, arcokat, mit lehet ebből az “anyagból” kihozni. A fiatalokkal a nehezebb a dolog, mert Ők buta mód bele vannak temetkezve az okos telefonjaikba, és ha a plafon esne a fejükre, arról sem vennének tudomást. Ők már egy más világban élnek, idő kell számukra, hogy rájöjjenek a személyes (interperszonális) kapcsolatok ízére, fontosságára. Az idősebb korosztályt könnyebb “provokálni” mert mindig történik valami velük. Akár ha bejövetelkor bot van valakinél, az már lehet téma, ha valaki nem tudja egyedül levetni és felakasztani a kabátját, ott megint egy lehetőség kínálkozik a kapcsolat teremtésre. Aztán ücsörgés közben előkerülnek a papírok, – ilyeneket én is mindig cipelek magammal – és főleg ha azonos jellegű betegségcsoport várószobája előtt várakozunk, máris van lehetőség a társalgás beindítására. Az is előfordul, hogy mikor belépek, már javában megy valami felett a diskurzus, ilyenkor rövid belehallgatást követően már be is lehet kapcsolódni a témába. Nehezebb a helyzet egy körzeti orvosi rendelőben, vagy UH vizsgálatra várakozás alkalmával, tehát ha sok eltérő betegségtípust hordozó egyén van egy kupacban, de kis idő elteltével itt is lehet kezdeni valamit. Gond akkor van, ha a csapatba bekeveredik egy fokozott önkifejezés ingerű betegtárs, akinek feltett szándéka a jelenlevőkkel megismertetni családfáját legalább száz évre visszamenőleg, vagy csodaszerek ismertetésével akarja a várakozókban tudatosítani, hogy tulajdonképpen teljesen fölösleges az orvosoktól bármi javulást várni, mikor itt a sokféle gomba, varázsital, csak élni kellene vele. Hát ilyenkor nincs mást tenni, mint türelemmel várni, majd csak ránk kerül a sor, vagy valaki egy határozott beszólással leállítja az illetőt.

Végül is a fenti eszmefuttatásom célja az lenne, hogy legyünk nyitottak embertársaink felé, ezzel túl azon, hogy saját időnket is kellemesebben töltjük, jó eséllyel szerzünk néhány kellemes percet a mellettünk várakozó betegtársainknak is. Azt ugye mi Hepatitiszesek már régóta megtapasztaltuk – és a mai napig gyakoroljuk – az őszinte emberi kapcsolatok erejét, pozitív, szinte gyógyító hatását.

Az is lehet, hogy csupán túlérzékenységemből fakadt ez a néhány gondolat, de nézzétek el nekem, mint a HCV 2-es, 3-as kezelés egyik maradandó mellékhatását……..Musetó