Túlzás?…

Téma címkék:
2015.12.25. 17:28

Nos…huu nem igazán tudom hogy hol kezdjem, azt hiszem a legelején kellene: 15 éves vagyok 165cm magas (bár lehet már nőttem pár cm-t), szóval az egész azzal kezdődött hogy rendkívül túlsúlyos voltam 13 évesen voltam 103,5kg nagyon sokat sírtam emiatt, sok gúnyolódás, bántás , viszont nem akartam változtatni, jól megvoltam a rántott húsok, édességek és a többi borzalmasan hizlaló kaja között. Aztán amikor befejeztem a 8-adik osztályt megelégeltem ezt az állapotot és leadtam 10 kg-t szóval a 9-ediket 93kg-val kezdtem. Ez így el is ment akkor közbe fogyóztam de mindig vissza csúsztam és nem sikerült többet fogyjak, míg egyszer csak bekattant valami elkezdtem csökkenteni az adagokat , egyre kevesebbet és kevesebbet , vége lett a sulinak 88 körül voltam , jött a vakáció, jó idő, előkerült a biciklim (imádom), 3 hónap alatt elértem a 65 kg, ugy hogy napi 300kcalt olykor kevesebbet ettem, undorodtam az ételtől, féltem minden falatól, reggel ettem néha egy almát, délután csirkemellet , de azt is csak azért mert édesanyám belém tömte, napi 4-5 óra biciklizés volt így csak úgy ugráltak lefele a kilók, viszont soha nem voltam megelégedve azzal amit láttam, vége lett a vakációnak megint eljött az iskola, mivel bentlakó vagyok így nem tudtam biciklizni, tudtam hogy koplaltam, így féltem hogy ha visszatérek a régi étkezéseimhez visszajöttek volna , így tovább koplaltam , sokkal könnyebb volt mert nem voltak ott a szüleimmel akik folyton csak veszekedtek velem, lefogytam 55kg csakhogy menszesz az nem volt már rengeteg ideje, a hajam is hullt , viszont enni akkor sem akartam , elvégre az hizlal , minden falat, futni jártam hogy leadjam azt amit megettem , féltem , most is félek néha , anyum észrevette a nagy fogyást így minden héten lemérlegelt mikor haza mentem, folyton gyomorgörcsöm volt, rengeteg vizet megittam és nagyon vastag ruhákat vettem fel csakhogy ne tudja meg mennyi vagyok, aztán mikor már tudtam hogy nem lennék képes eltitkolni elrontottam az otthoni mérleget. Időközben a hajam több mint fele kihullott, beköszöntött a tél, egyszerűen folyton fáztam, mindig, akárhol akármennyi ruha volt rajtam fáztam, beláttam hogy itt valami nem stimmel, bűntudat furdalt minden falat után,néha hánytattam magam, hétvégenként mikor haza mentem mindig megtömtek, minden falat után sírni támadt kedvem, rémálmaim voltak , méghozzá az hogy eszek, féltem, nem akartam sehova menni, megakartam halni, mindig okot kerestem hogy ne kelljen haza menjek mert folyton veszekedés volt, lefogytam 53 kg-ra de ekkor tudatosult már hogy valami nincs rendben, elkezdtem fokozatosan emelni, voltak visszaesések, nagyon is sok, de jelenleg 52,9 voltam mikor utoljára mértem magam, úgy éreztem meggyógyultam, csakhogy most megint vakáció, ráadásul karácsony, ennem kell, eszek is..valamennyit…de rettentően félek hogy hízni fogok, a bordáim kilátszanak a csigolyáim is de úgy érzem hogy egy bálna vagyok, enni eddig próbáltam egészségeseket, csirkemell saláta , néha rizs , de most ennem kell mást is csirkecomb, tegnap egy töltött káposztát is megettek velem, ilyenkor iszonyatos bűntudat lesz úrrá rajtam félek hogy visszajön minden leadott kiló, félek , és sírni van kedvem , utálom magam, alvászavarom van , folyton puffadnak érzem a hasam, néha megvagyok elégedve magammal néha pedig egyszerűen nem tudom hova bujak a tükrök elől. Ma is úgy érzem rengeteget ettem, süteményt is kellett!!! és félek majd mérlegre állni….édesanyámmal most is mindig veszekszem, és mi lenne ha megtudná mennyi vagyok…úgy tudja 60kg am vagyok, nem is áll szándékomba elmondani hogy menyi vagyok, mert visszahizlalna, ő nem ért meg mivel ő is erősen túlsúlyos, én meg nem tudom hogy mit tehetnék, nem akarok hízni, viszont vissza akarom kapni a hajam, az életkedvem és a menszeszem, nem akarok minden falat után sírógörcsöt, görcsölő gyomrot, se semmi hasonlott, enni viszonylag most már eszem önszántamból is, de még mindig félek, elvégre mindenhol azt mondják hogy koplalás után visszajönnek a kilók, de én nem akarok megint 103kg-am lenni!! Ha beköszönt a jó idő megint futni fogok, nyáron pedig marad a bicikli, de fogyni nem szeretnék, ha nem is magam miatt a szüleim miatt mert elégé kikészültek idegileg (sok szerencsétlenség érte a családot az utóbbi időbe), viszont hízni sem akarok, így is rettentően félek hogy mi lesz ha megint mérlegre állok (csak 2 hét múlva mivel még 2 hét amíg itthon leszek) Gyomorgörcsöm van, félelem , idegesség , érzékenység, nem tudom kivel megbeszélni ezeket, nem tudom mit tegyek…

#22377 gyogyulasfelelem hozzászólása: 2015.12.28. 16:57

Hát remélem igazad van , mert tényleg retegek az elhízástól…nos ilyen problémáról nm tudok de nem is lenne honnan mivel nm gyakran járok orvoshoz, és nagyobb körü kivizsgálásom se volt szóval erre nm tudok válaszolni.

#22382 gyogyulasfelelem hozzászólása: 2015.12.28. 18:43

Értem , lehet jó ötlet lenne , egyébként nm hiszem hogy ez állt volna a hízás mögött , visszagondolva magamnak köszönhetem azt a súlyt amitt elértem , egyébként nm voltam én fázos csak mikor elkezdtem brutálisan fogyókúrázni. Azt hiszem az anorexia műve, mondjuk azt én okoztam magamnak…remélem ha kigyógyulok akkor elmúlik :) Egyébként köszönöm hogy szóltál ha nm rendeződnek a dolgok akkor lehet elmegyek.

papaininett
#22367 papaininett hozzászólása: 2015.12.28. 09:15

Szia:)
Először is,hihetetlen akaraterőd van és példaértékű a kitartásod!.Viszont…mivel viszonylag elég rövid idő alatt fogytál túl sokat,ez könnyen visszaeshet a “régi énedhez”.Ezt drasztikus fogyásnak hívjuk,ami sem a szervezetednek,sem a bőrödnek nem tesz jót,hiszen olyan ételeket vonsz meg magadtól ,amire nagy szükséged lenne,ezáltal feszültnek,idegesnek érzed magad.Fontos,hogy találj egy olyan embert akinek a tanácsát megfogadod,tudom ez nehéz,de most arra az akaraterődre van szükség ami a nagy fogyásban is segített.A menstruaciod mikor volt meg utoljára?Hány kg voltál akkor?Mert ez annál a kilónál fog vissdzatérni.Peldaul:most 52kg vagy és 60kgosan volt meg utoljára,akkor ujra annyi az kell lenned ,hogy megjöjjön.Nagyon veszélyes betegség ez,bár sokan nem tudjak.Aki ezt nem élte át nem is értheti,en jómagam is benne voltam annyival kiegészítve hogy en mar kórházba is jártam (170centimhez 47kg voltam).Ami nagyon fontos :étkezz egészségesen és tudatosan és hidd el nem fogsz elhízni!Számold ki az alapanyagcserédet és csinálj hozzá étrendet!Hiába eszel 300kcalt ha a szervezeted mukodesehez 1200kcalra lenne szükség ..nem zsírból fogsz fogyni,hanem izomból és sokkal hosszabb folyamat,hiszen nincs mit feldolgoznia a szervezetednek.Ha ezt tovább folytatod csak rosszabb lesz,nem fogod jol érezni magad!A menstruacio elmaradása meddőséget is okozhat és még sok sok problémát .Gondolom ezt nem szeretnéd!!!Nagyon fiatal vagy még,a tested jól formálható!Kizárt dolognak tartom,hogy normális étkezés es sport mellett hízni fogsz(tudom,hogy nem hiszed el,én sem hittem)de tapasztalatból mondom!:))
Remelem segítettem neked,ha bármi kérdésed van írj!:)

#22376 gyogyulasfelelem hozzászólása: 2015.12.28. 16:54

Szia :) Köszönöm szépen. Nos a régi étkezésekhez semmi képen nm akarok visszatérni, azt hiszem már nem is menne , vagy akkora bűntudatom lenne hogy meggondolnám magam. Viszont most igyekszem többféle dolgot enni, mondjuk van amit biztosan nm fogok újra enni, szeretnék az egésszéges vonalon maradni étkezés terén, szerencsére nem is kivánok más fajtát.A menstruáciom pedig…nos ugy 4 hónapja vagy több már nm emlékszem hogy miotta nm volt…most próbálom fokozatosan emelni az adagokat, egész 1000kcal ig , a mérlegelésről pedig igyekszem leszokni. Köszönöm a bátoritást :)

#22366 sacnemes hozzászólása: 2015.12.27. 18:53

Nagyon hősiesen fogytál le! Tudnod kell, hogy ahhoz, hogy a zöldségektől gyümölcstől jól érezd magad, arra kell ügyelned, hogy biotermesztésből származzon. Sajnos azok a szerek, amivel permetezik gátolják az enzimek működését és ezért szaporodik fel a koleszterin és rakódik le a zsír.
Hidd el, ha erre ügyelsz, és mértékkel eszel – akár néha édeset is – kellő sportolás mellett, akkor nem fogsz elhízni. Ha úgy érzed felszedtél egy kicsit, akkor mozogj többet! (A töltött káposzta különben sem hizlal! A káposztalevessel fogyókúrázni is szoktak.) Ne parázz többé, csak figyelj magadra! Egyél nyugodtan, de tiszta dolgokat! Jó egészséget!

#22375 gyogyulasfelelem hozzászólása: 2015.12.28. 16:45

Köszönöm. A gyümölcsök és zöldségek átlagba itthoniak vagy piacról veszem szóval azzal remélem nincs gond. :)

#22365 illike50 hozzászólása: 2015.12.27. 15:52

Kedves gyogyulásfélelem ! A név is tükrözi állapotodat. Félsz a gyógyulástól. Bizony sok volt a fogyókúra. Kiürültek a vitamin – ásványianyag -hormon tartalékok, és felborult ez egyensúly.
Ez magával hozta a depressziót, amit szintén a hormonok irányítanak. Ha nincs belőle, akkor előjön a depresszió. A szerotonin, a boldogsághormon. Ezek miatt van a félelem, depresszió és a többi. Én mit tennék ? Elmennék egy pszihológushoz !Aki segítene helyretenni, és néhány hónap alatt helyrejönne az egyensúly.Mert még komolyabb következményei is lehetnek, hisz nálad még fejlődés van mindenképpen. Aztán táplálékkiegészítőkkel egészíteném ki a táplálkozást. B-komplex vitamin – ami miatt is hullik a haj, cink, és a többi. C – vitamin nagyon fontos. Persze továbbra is egészségesen mozognák, a mozgás az nagyon jó, azt nem szabad elhagyni. Akibe ennyi energia van, hogy 5 órán át képes kerékpározni, annak eztán is lesz, és az megnyugtató, mert adva van az esély, hogy nem hizik el – hisz mozog. A pszihológus, ha írna fel gyógyszert, azt csak nagyon minimális ideig szedni, csak épp, hogy helyrejöjjön a hormon egyensúly – és a ciklus is. Tehát kell egy szakember, aki segít.Addig is minél előbb vitaminokat szedni, továbbra is mozogni.Sok sikert !Kitartást a jóban !

Ezustfelho
#22364 Ezustfelho hozzászólása: 2015.12.27. 14:20

Nagyon kemény évek vannak mögötted ilyen fiatalon! De remélem nem akarsz meghalni? Ha elmennél a dokihoz egy vérvételre,az eredmény biztos súlyos tüneteket mutatna. Valamelyik belső szerved súlyosan károsodhat és nehogy késő legyen. Nem tanácsot osztogatok de egy PSZICHOLÓGUS sokat segítene mert az “énképeddel” van a baj most már. 58 kg az ideális a magasságodhoz. Ezt sok zöldséggel, száraz hússal tudod tartani . De a vitaminhiánytól hullik a hajad. Kérj segítséget egy DIABETIKUSTÓL is Üdv: Ezüstfelhő..

#22374 gyogyulasfelelem hozzászólása: 2015.12.28. 16:44

Köszönöm, de orvoshoz és pszichológushoz se szeretnék menni, csak plusz kiadás lenne a szüleimnek de így is van nekik elég bajuk…Mindenesetre szedek mostmár vitaminokat és próbálok többet is enni.

EN-ek
#22355 EN-ek hozzászólása: 2015.12.25. 19:52

Hát e biz’a n piksóta!!(Y)

e naaadon szép eredmény, télle!! csak a zé is firkál, h ezt Lmonnya!:D (bittos MARHA szar érzés lehetett mindennap úgy KInézni mint 1 kékbálna; és gondom n kevés munka, akarat, + KItartás stb kellett e remekk eredményhez!:)

ezért most ú illik h súújosan garatulál, és további sokk sikert kiván a fojamatos yo eredmény FENNtartásához!;)

a zé 1 kicsit kevesebbet is ír6ttál Vona: előbb kellt, demár yoyoznaka szemei!!:P

#22356 gyogyulasfelelem hozzászólása: 2015.12.25. 20:32

Bocs hogy yoyoznak a szemeid , viszont remélem jó messze ki yoyoznak már csak kedvességből is :* :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close