Hogy hogyan is működik a blpoláris/borderline agy érzelmi szempontból.

Ugye alapból túlreagálás van, tehát legmagasabb fokozat van bekapcsolva, ezért nem látjuk logikusan a helyzetet, csak azt érezzük, hogy hogy merészelt az illető így beszélni velem, és után depresszív módba kapcsolunk, és tévesen levonjuk a negatív következtetéseket, nem érek semmit, nem vagyok szerethető stb.

Ilyenkor azt kell csinálni, hogy először mindig tudatosítsuk, hogy az érzelmi intenzivitás a betegség része, amit más mond nekem, az nem ellenem szól, nem az én értéktelenségemről szól, hanem, hogy ő mennyire bunkó.

Ekkor tudjuk, hogy ott van a logikus/reális én, aki bár elnyomva a betegség miatt, de ottan van, csak bújkál, ezzel a logikus énnel tudatosítjuk a helyzetet és annak reális megítélését, értelmezését.

Tudom ezzel a kényszeres gondolkodás nem áll le, de már tudjuk valahányszor ott kolompol a gondolat vagy a szitu a fejünkben – mert úgy is ott fog bóklászni- harmadjára vagy negyedjére át tudjuk értelmezni a tudatos logikus énünk általi értelmezéssel.

A másik, ami kicsit nehezebb, a tudatos megfigyelés ítélkezés, minden címkézés nélkül. Hagyok mindent kolbászolni a fejembe anélkül, hogy megítélném azok jók, rosszak, cikisek, szégyenletesek, stb.

Tudom, tudom de mi van az öngyilkos, tragikus, szexuális, traumával teli képek, emlékek stb.

Ok. Tudattalan része, de csak mentális képek, és gondolatok egy térben, amit úgy hívunk elme, de az elmén belül minden elvont, semmi nem valós, vagy megfogható, vagy látható, csak belső szemeiddel vannak “jelen” és ez csak agytevékenység.

Sokkal jobban tudom kezelni mindezt, ha hagyom, hogy jöjjenek,amikor jönni akarnak, és nem stresszelek rá, hogy basszus megint itt vannak, minél jobban rástresszelsz a gondolatra, vagyis automatice beindítod a félelmet, annál nehezebb lesz leállnod, mert félelem gerjeszti a következő gondolatot.

Végső soron csak gondolat, mentális izé, sem nem kézzel fogható, sem nem látható. Meg az elméd tartalma nem te vagy, semmi közöd nincs hozzá, hogy az agyad mit túrkál már megint össze. Az igazi énednek semmi köze a depresszióhoz, érzelmekhez, gondolatokhoz. Kapisi?

Azt is szeretném elmondani már ennek a tudatosság maszlag jegyében, hogy ilyen bipoláris/borderline egyveleg esetében az egó sem működik normál szinten. Nem érek semmit, szar vagyok, csúnya vagyok, lenéznek, kigúnyolnak stb. amik egyébként lehetnek igazak, de kit érdekel más mit mond vagy gondol.

Meg kell barátkozni az egóval, mert a depresszió kis dög és lehúzza még jobban, ezt is észre kell venni, de nem harcolni, küzdeni, hogy én ezeket nem akarom érezni, hanem elfogadni minden érzés jelenlétét megfigyelő szintjén, mert tudatosan tudod, hogy ezek nem te vagy. Right?

A depressziónál persze nem tudunk mit kezdeni az érdektelenséggel, unottsággal, álmossággal stb. ezek energiaszintek, arra célozva vannak különböző gyakorlatok, de pl az érdekes, hogy a szorongás, aggódás, kényszeresség,rágódás váltja ki a depressziót okos emberek szerint, tehát ha először szorongást érzünk, akkor annak tudatosítjuk vagy bármilyen félelem vagy fóbia, ha ezeket kvázi először tudjuk menedzselni, kisebb az esélyem, hogy depresszió is kialakul. Ok, van amikor a depresszió csak úgy lesújt, de általában van előszele.

Tehát, tudom, hogy érzések millió dúlnak a fejemben, oké, ott vannak, elfogadom, végignézem, de nem keltek plusz ellenérzéseket. Az hogy ilyen érzéseim vannak nem jelenti azt, hogy e szerint kellene cselekednünk, mert amint jönnek az érzések rögtön tudatosítod, hogy ezek csak érzések a fejemben, és ezzel a tudatosítással megelőzöd az impulzív kitöréseket.

Akkor van olyan még, hogy túl személyes részvétel helyzetekben, érzésekben mindenben. Na ez is olyan betegséges. Ha tudjuk, hogy maguk az érzések is túlreagáltak, akkor ez is.

A leges legnehezebb nekem ez a deperszonalizáció. Mi szerintem egy nagy szivacs vagyunk, ami mindent benyel mindent, és ott marad, nincs hátul lefolyó, vagy elől valami szűrőrács, minden megy be az egónkhoz, és emésztődik szépen lassan. Ehhez is tudatosság kell, és belső stabilitás, önmagunkkal való kibékülés, magunkba kell mélyedni, hogy a külvilág szele ne is érintsen minket, meg nem kell hagyni, hogy amit az egó suttog állandóan, hogy az befolyásolja az igazi emberi lényünket. Itt nagyon érvényesül a tudattalan-tudatos dolog, vagy tudatos- tudattalan én, mindent, amit tanultál, minták, berögzült viselkedés, stílus, beszéd, hozzáállás, az “csak” tudattalan minták összessége, a túl erős személyesítés is ennek a következménye.

De ezek mind nem takarják, hogy ki vagy valójában,mert sokunk attól szenved, hogy nem tudunk önmagunk lenni, mindig máshogy viselkedek, szorongok, nem látják a jó oldalamat, meg hasonlók. De ezek egyik sem te vagy, ezek az előre beprogramozott minták, ne büntessünk magunkat ezekért, mert a tudattalan elme két részre szakadt, a jó és a rossz folyton harcol egymással, és a tested látja kárát..

Hát valahogy így.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni

kellemeset