…és legszívesebben néha önként vetném bele magam,csak történjen már valami. 2015 volt életem legrosszabb éve. 5 hónap leforgása alatt kudarc kudarcot követett,tragédia után pedig újabb és újabb tragédia. Szinte már a saját magam feletti kontroll is elveszett.Az 5 hónapnyi vesszőfutás a gödör aljára lökött. Június 5.én meghalt anyukám,nagyon megrázott a hír,még annak ellenére is,hogy nem volt jó a kapcsolatom anyával ( állami gondozott voltam, nem a családomban nevelkedtem ). Azt éreztem,hogy még azzal,hogy meghalt azzal is csak engem akart bántani,mert borzasztóan rossz volt a kettőnk kapcsolata,és úgy éreztem,hogy sietett elmenni, még mielőtt megkérdezhettem volna tőle,hogy miért nem volt képes szeretni engem.

Rosszul voltam,nem csak lelkileg,de fizikailag is. Szinte minden átmenet nélkül sírógörcsök törtek rám,a nap bármely szakában. Volt,hogy éjjel is arra ébresztett a párom,hogy hangosan sírtam.

Július 19.én, 16 hetesen spontán elvetéltem,ez volt a második tragédia ami majdhogynem anyu halála után egy hónappal történt. Ez a 2történés nagyon sok volt nekem. Csak feküdtem,azt gondoltam semmit nem kell tennem,csak ágyban maradni és megvárni amíg meghalok,mert az jó lesz,mert véget vet a szenvedéseimnek. Mert a párom sem ezt érdemelné, neki is könnyebb lesz,ha majd meghalok. De ő nem adta fel,elhatározta,hogy nem hagy meghalni. Hozzátartozott a dologhoz,hogy egyáltalán nem csináltam semmit itthon. Hegyekben állt a koszos ruha,a konyhában a mosatlan edények,stb. Azonkívül CSAK feküdtem és sírtam. Nem fürödtem,nem fésülködtem,fel sem öltöztem, hiszen minek is az,úgyis meg fogok halni,ahhoz egyik sem kell. Azonkívül nem ettem és nem is ittam,amíg a párom haza nem ért és nem erőltetett belém némi ételt és vizet. Annyi időre sem keltem fel,hogy elmenjek a hűtőig és kivegyem a vizet. 3 hétig ugyanabban a pizsamában voltam. A halál pedig csak nem jött.

Mivel nagyon szégyeltem is a kialakult helyzetet,3 hét után felkeltem,megfürödtem,kitakarítottam,de egyáltalán nem voltam jól. Csak annyi történt,hogy nem akartam,hogy a takarítást és a mosást a páromnak kelljen megcsinálnia, miután hazaért 12 órányi fizikai munka után.

Erőlködve bár de már csináltam ezt azt,viszont csak rá való tekintettel,semmi egyéb motiváció nem sarkalt.

Október 2.án jött a következő tragédia híre – imádott nagymamám is meghalt.

Megint a gödör alján találtam magam. Egyáltalán nem kommunikáltam a páromon kívül senkivel,de velem sem sokat,csak a leg szükségesebbeket. Nem mentem világosban az utcára,mert azt gondoltam,hogy mindenki látja rajtam,hogy mennyire semmire kellő vagyok,hogy nem érek semmit. A kommunikáció sem volt zökkenőmentes idegenekkel, pl a szomszédokkal,vagy a boltban. Akárhányszor próbáltam beszélni,mindíg csak sírtam,hang nem jött ki a számon.

Most január van,11.e,de még mindíg nem vagyok jól. Motiválatlan vagyok és egyre lustább.

Nem tudom mit kellene tennem,hogy vissza kapjam a régi önmagamat.