Egy önkéntes mentő története

Téma címkék:
2016.01.13. 21:29

38 éves nő vagyok, és én is szeretném megosztani a történtemet, bízván abba, hogy nagyobb nyílvániságot kapunk, és sokkal több segítséget a gyógyuláshoz. 20 éve mentőkutya kiképzésre járok bevetésekre, gyakorlatokra, vizsgákra, mindezt önkéntesként, saját pénzből, de örömmel teszem, ha egy eltűnt kisgyereket vissza adhatunk a szüleinek. Miért írtam ezt a bevezetőt, mert én is és a kutyám is lymeosok vagyunk, most hogy bevetés közben, tréning közben, vagy sima séta közben, kaptuk a kullancs által terjesztett fertőzést, nem tudni, de fizetem a TB-t, ha kell önkéntesként életet mentek, de mi van velem, nekem ki segít, ki gyógyít, ki mondj el mire számíthatok ? A kutyának könnyebb a dolga, western blot tesztel egyértelműen látszik lymos,már is kapta a doxyciklint, vitaminokat, roborálót, 1 hét múlva elkezdődött a javulása. Az első napokban, látszott a rémület a szemében, csak feküdt a kosarában, és neki is jól esett egy emberi hang, simogatás, tudta van kire számítson.

És mi van velem, emberrel? A szédüléseim, fáradékonyságom miatt mentem orvoshoz, kézen fogható volt a laboreredmény miatt vérszegény vagyok, szedjek vasat. Hol jobb hol rosszabb napok, a nőgyógyász úgy ítélte meg női úton szökik a vas, próbáljuk meg a fogamzásgátlót, soha életebe nem szedtem, próbáltam elmondani a doktornőnek, hogy milyen tüneteim vannak, de egy legyintéssel jelzete sok a szöveg, ezt szedjem be, adjak 10 percért 15.000 ft (számla nélkül), aztán majd kontroll. 7 napnál tartottam a tabletta beszedésénél, amikor az arcbőröm színe sárgulni kezdett, hatalmas barnás karikák jeletek meg a szemem alatt, gyenge voltam,puffadtam, víztől, ételtől, a lábaim alig vittek, szúrt a bal oldalam, ügyelet, mentő, tüdőembólia gyanúval be vitt a Honvéd kórházba. Vettek vért, majd kiültettek a folyosóra,székeken fekve vártam az eredményt. Kiderült, nagyon erős vérszegénység, d-édimer szint emelkedés, EKG, úgy ítélték meg, menjek át abba a kórházba ahová tartozom, a nőgyógyászatra, saját felelősségemre kocsival átmentünk a kórházba, a nőgyógyászatra, szó szerint ezt kérdezte az orvos, adjak vasat, vagy kaparjam ki, ő nem tud velem mit kezdeni. Visszamentem a honvédba, és mivel hétvége volt csak annyit szerettem volna tudni, megérem e a hétfőt, hátha kapok normális kezelést. Ott megint vettek vért, a vérgázt nézték, az teljesen rendben volt, így haza engedtek. Másnap vasárnap egész nap gyenge voltam, este annyira rosszul lettem, hogy zavart állapotba kerültem,bevittek a kórházba, 1 hétig voltam bent, minden negatív,mellkas CT, hasi UH, weber teszt, vérszegény vagyok, és feltételezhetően pánik beteg. Gyomortükrözés, minden rendben. Ezután hónapokig nem tudtam enni, azt gondoltam a gyomortükrözésen szúrtak el valamit. Szemmel láthatóan bedagadt a gégém, iszonyatosan fájt a gyomrom, és csak azt hajtogattam, valami nem jó. És innentől elkezdődött egy újabb kálvária,hallucináció, félelem dolgoktól, idegesség, kéz láb zsibbadás,mintha forró tűkkel szurkálnák a fejtetőmet, fáradékonyság, szívdobogás,elfelejtem szavakat, vagy nem tudtam kimondani amit szeretnék. Beadtam a lányomat egy szülinapi buliba, és 10 perc múlva nem tudtam hol van. A háziorvosom kedvesen mosolygott, mondta pánik beteg vagyok, szedjek nyugtatót, a szívdobogásra, betalocot. Kértem had jöjjön be az édesanyám is velem, mert feledékeny vagyok, nem engedte meg , kérdeztük, hol van ez törvénybe leírva,hogy nem lehet, mondta utána nagyon szívesen elmondd mindent, de ez nem páros rendelés. Beutaltak, neurológushoz, fül orr gégészetre, de semmi, kimosták a fülemet, de minden kenet ,lelet minden negatív. A neurológus addig nem akar gyógyszert adni amíg vérszegény vagyok. Az elviselhetetlen gyomor fájásaim miatt, 4 hasi Uh volt, magán úton, negatív, Budai Egészségközpont, hematológia, gasztroenterológus, minden negatív, a gasztrós adott egy tablettát ami baktériumuk ellen van, és hiába voltam magán rendelésen, a receptre nem is megfelelő adagot írta fel, pont 4 napig tudtam volna szedni, de az első 2 tabletta után nagyon rosszul lettem. A hematológus mondta pánik beteg vagyok. Megint háziorvos, kértem labort nézzük, meg a vasamat, eredmény 67, stressz, egy napig, ez hogy lehet 3,2 -ről, na kell egy kontroll, ezt már nem csinálták meg ingyen, mert úgy nevezett vas stopon voltam, ki kellett fizetnem, nem volt egy nagy összeg, de ha fizeti az ember a TB, akkor hogy is van ez, és nem én hibáztam, hanem a labor, az új eredmény 27, ami még mindig soknak tűnt, de legalább a referenciatartományon belül volt. Körzeti orvost váltottam, majd magán úton csináltattam, labort, széklet vizsgálatot, tumor marker, stb, ott ajánlottak, egy doktor urat a László kórházból, infektológus, hozzá menjek, ő nagyon jó, eredmény: biztos, hogy nem vagyok Lymos,minden rendben velem, vashiányos vagyok, és a laboreredményem szerint 1100 évig fogok élni. A szűnni nem akaró gyomorfájás miatt, újabb gasztroenterológus, aki meglátván a leleteimet, azt mondta, vagy nincs semmi bajom, vagy már nem élek. Nem talált semmit, szedjek sav lekötőt. 10kg mínusznál tartottam,élhetetlen, minden napokkal. A női napok előtt minden tünetem, egyre erősebb, lett, és mindig más,volt, hogy nem bírtam 3 ujjamat behajlítani, nem volt kedvem semmihez, sokat aludtam, alig bírtam tekerni a kormányt a kocsiba, annyira fájtak az ízületeim, bordák. Irány a reumatológia, először háziorvos által,székében vidáman pörgő macsó, fiatalemberrel találtam szembe magamat, elmondtam mi fáj, mi nem jó, minden oké, akar esetleg, gyógytornára járni, ha segít mindenképp. Magán rendelőbe is mentem, ott is minden rendben.Jött egy újabb tünet nem tudtam tartani a vizeletet, vagy fél óránként kellett mennem wc-re, urológia, minden negatív. Mivel egész nap a netet bújtam, jött egy gondolat, csináltatok egy lyme tesztet, kézhez kaptam az eredményt, A western blot módszerrel végzett szerológiai vizsgálat az IgM típusú ellenanyagra kétes, az IgG típusúra negatív, orvosi konzultáció javasolt. Mit jelent ez, ott álltam egy lelettel és, azt sem tudtam mit jelent. Sajnos a doktornő nagyon elfoglalt, és egyedül van, és persze pont nyár volt, így 4 hónapot kellett várnom, a konzultációra. Talán nyáron egy kicsit jobb volt a közérzetem, de a gyomrom fájdalma nem akart szűnni, egy kedves orvos ismerősöm ajánlott valakit egy kórházba, ahol megint labor,és ők is elküldték a véremet az ÁNTSZ-be lyme vizsgálatra, jött az eredmény gyenge pozitív, minden más oké, vettek vért kontrollra, az negatív lett, mondták semmi gond, nem vagyok lymeos. Addigra már megtörtént, a Doktornővel a konzultáció, és bizony lymos vagyok, 7 hete szedem a gyógyszereket, és látok, változást, javulást. Elég elkeserítő, hogy a lyme fórumon, kell megbeszélni mi normális mi nem, ez tünet vagy sem,egyedül vagyunk,mert a tünetek felerősödhetnek, és hiába rohanok az ügyeletre, hogy a szívem kiugrik a helyéről, gombóc van a torkomba,nagyon rosszul vagyok, az első kérdés, mit szed pánikbetegségre. Semmit, mert nem vagyok az, jó azért vegyen be egy frontint. Kevés az olyan orvos aki a lyme-al foglakozik és még ők sem egyeznek a kezelés terén, egy laikus aki most csöppen bele ebbe az egészbe, azt sem tudja mi a jó, csak szeretne meggyógyulni. Nekem rengeteg pénzembe, és megaláztatásomba került mire egyáltalán kiderült mi a baj. A TB-ért nem kapok semmit, mert nem hogy a lyme kór diagnosztizálásával sincsenek tisztába, de a kezelésével sem. Természetesen, ahogy erőm engedni, és a kutyám is maximálisan gyógyult, mi újra riaszthatók leszünk, ha meg kell keresni egy eltűnt személyt, és még egy célunk lett, segíteni hogy a lyme betegek is megfelelő ellátásban, kezelésben, információban részesüljenek.

Nemeth Marta
#22507 Nemeth Marta hozzászólása: 2016.01.15. 12:53

Szia én Márta vagyok!nagyon sajnálom,hogy ennyi meghurcoltatás után végre valakitől kaptál egy diagnozist! Miért van az,hogy idiótának tartsák a beteget?miért kell a mai világba azért könyörögni,hogy elismerjék!!azt,hogy nem azért menttél orvostól-orvosig mert pld:unatkoztál!hanem mivel rosszul vagy!és beteg vagy!fájdalmaid vannak!nem azért csináltad végig ezt a tórturát mert nincs egyéb dolgod!hanem azért mert egy válaszra vártál!hogy ennyi szenvedés után ismerje már valaki fel,hogy mi is a gond!!!!!!!!Leveled elolvastam többször is nagyon sajnállak,de reméljük, hogy most már minden rendben lessz!szia.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close