Légy a tanú!

Amikor azt veszed észre, hogy elmerülsz a veszteség által kiváltott érzelmekben egyéb fájdalmas érzelmekben, próbáld ki ezt a gyakorlatot, mely segít emlékezned arra, hogy te vagy az avatár, akire az élet céloz, lélek vagy, aki videojátékot játszik a földi iskolában.

Ha valamilyen veszteségtől szenvedsz, vedd észre a megélt érzelmeket – a gyászt, a magányt, a haragot, a megbántottságot, a szomorúságot, a csalódást, a szorongást, a neheztelést. Nem nehéz tévesen ezekkel az érzelmekkel azonosulnod. De mi lenne, ha ahelyett, hogy az érzelem lennél, egyszerűen csak a lélek lennél, aki ezt az érzelmet érzi? Mi lenne, ha ahelyett, hogy azt mondod, hogy szomorú vagyok, azt mondanád, hogy szomorúságot érzek? Mi lenne, ha ahelyett, hogy szomorú ember vagy, a tudatnak az a kiterjedése lennél, aki tanúja annak a részednek, amelyik szomorúságot érez.

Ha érzed, hogy kezdenek háborogni az érzelmeid, nevezd meg azt az érzést, és vedd észre.

Lépj hátrébb, és figyeld meg azt a részedet, amelyiket háborgatja ez az érzés. Nem ez az érzés vagy. Az a részed, amelyik ezt az érzést érzi, az avatárod. Te vagy a lélek, aki a dühös, sértett avatár tanúja.

Hunyd be a szemed, és adj magadnak időt arra,hogy teljesen a tanúja lehess az érzelmi háborgásnak. Hagyd, hogy a lelked szeretetet, együttérzést, és vigaszt nyújtson az avatárrészednek, amelyik szenved, tárd ki szívedet felé, mert nem akarja elfogadni azt, ami van. Szeresd, és fogadd el azt a részedet is.

Az elfogadás (az avatár éned elfogadása, az ellenállás elfogadása, mindennek az elfogadása) a szabadság kulcsa.