Sajnos generalizált szorongással, depresszióval, szoc. fóbbal küzdök és nehéz társra lelnem, esetleg van olyan társkereső oldal vagy bármi ahol hasonló lányokkal ismerkedhetnék?
Sajnos a fenti lelki problémákkal küzdök és rájöttem, hogy egyedül nagyon nehéz ezzel boldogulni. Sokan vitatják, hogy 2 lelki problémás ember csak lehúzza egymást, de furcsa mód én olyankor megtudok erősödni és könnyebben tudok magamon és a páromon is olyankor segíteni. Nem érzem magam csúnyának sem, de nagyon kevés önbizalmam van és rettentő nehéz így szerető társra találni 
Reménykedem, hogy itt is beszélgethetek ilyen lányokkal, persze akárkivel aki hasonló “betegségben” szenved. A hagyományos társkeresőkben nem hiszek…. és a szoc.fób miatt élőben nagyon nehezen megy az ismerkedés, főleg lányokkal. De bárki véleményére kíváncsi vagyok ezzel kapcsolatban, hátha tud valaki megnyugtatót írni vagy a saját történetét megosztani. Dolgozok, van 1-2 barátom, terápiára is járok, de mégis nehéz kijönni ebből. Az a legjobb mikor néha szinte varázsütésre totál kijövök ebből, életkedvem lesz, csak ezzel az a baj, hogy ideig-óráig tart. Nos, várom a véleményeket, vagy egsetleg tippet, hogy hol ismerkedhetnék meg hasonló lányokkal akik szintén egyedül érzik magukat, vagy ha pont itt olvasnának akkor várom üzenetüket. Egyébként 27 éves, debreceni srác vagyok!
Grátisz egy kis történet: Már a suliban is visszahúzódó voltam és azzal cukkoltak, hogy ilyennek nem lesz senkije. Szerencsére volt, de mindig vége lett valami miatt, volt mikor én is hibás voltam ebben, de idővel rájöttem és “javultam”. A legutóbbi lánnyal egymásra találtunk, de ott meg a kedves anyuka szólt bele az életünkbe. Amúgy ez a lány is depresszióban szenvedett, de sokat segítettünk egymáson. Szóval ez csak rátett arra, hogy ne is bízzak már az igaziban. Mindig ilyen szorongós, depressziós és szeretet hiányos voltam. Baráti kapcsolatokra is nehezen teszek szert. Járok pszichiáterhez, gyógyszereket is szedek, olykor végeznék is magammal, de tudom, butaság lenne és ez az állandó szomorúság… az emberektől való félelem. Dolgozom szociális gondozóként én attól vagyok nyugodt, de a magány akkor is kísért. Nem beszélve arról, hogy fáradtság is gyötör és a gyógyszerekről is le kellene szokni. Szívesen meghallgatom más történeteit is, vagy esetleg hogyan tudott segíteni magán. Ebben vagyok már vagy 10-en akárhány éve, de azt hiszem születésemtől fogva.
Szia!
Nem tudom, mennyire aktuális még a hozzászólásod, ha jól alakultak a dolgok, talán már társra leltél
Nem vagyunk azonos korosztály, én már 39 éves vagyok, de hasonló problémákkal küzdök, mint Te.
Generalizált szorongás, depresszió, olykor pánikrohamok, a gyógyszerek a mankóim.
Én is úgy gondolom, hogy ilyen háttérrel nagyon nehéz az ismerkedés, aki nem “él benne”, nem tudja elképzelni, mi zajlik a fejünkben és a lelkünkben.
Amennyiben szeretnél virtuálisan beszélgetni, szívesen elküldöm az e-mail címemet.
Szép estét:
Anita
Szia én egy 20éves lámy vagyok. Én is hasonló cipőben járok egy fél éve. Nekem inkább pánikos szorongásom van. Gyógyszereket nem szedek maximum valeriana relaxot. A társkeresőnek én sem vagyok a híve ott barátot találni nem igazán lehet. Nekem is van pár barátom de sajnos ők sem mindig érnek ra (suli, munka). Munkát sajnos nehezebben találok pályakezdőként. Így elég magányosan telnek a mindennapok, ezért sajnos a tüneteim is sokszor erősödnek.
Tanácsot sajnos nem tudtam adni ne haragudj de gondoltam megosztom veled hogy nem vagy egyedül ezzel úgy gondoltam fordított esetben nekem is jól esne
Szia Vivi! Köszönöm a válaszod! Jól esett, hogy írtál mert kedves dolog tőled, de bár ne lennénk ilyen állapotban. Én sem vagyok a társkeresők híve, de annyira kétségbeesett vagyok, hogy felregisztráltam már sok helyre, hátha belefutnék egy kis aranyos lánykába, aki elfogad olyannak amilyen vagyok. A legfájdalmasabb, hogy volt is esélyem, már tervezgettük az életünk és csinos is volt a lány, de a saját anyja mesélte be neki mennyire rossz vagyok. Szóval elveszett az igazi társam… már 2-3 hónapja, de nem tudtam elfelejteni ezt! Ha gondolod beszélgethetünk, hogy legalább a beszélgetés megmaradjon, akár itt is! Ha baj van…
Szóval nehéz mert sok lánynak nem egy szorongással küzdő fiú kell, de hátha megint rábukkanok egy ilyen társra!
Reménykedek! De a lányoknak is nagyon nehéz, mert szemfüles kell legyen, hogy ne használják ki az érzéseit. Én már mióta az eszem tudom ebben szenvedek, csak kisfiúként csendes és visszahúzódó voltam. Most már intézem a kis ügyeim, de sokszor csalódom az emberekben.