Utálom a családomat és saját magamat, nem tudom milyen másokat szeretni. 26 éves létemre úgy érzem magamat, mint egy vénember. Fásultság, üresség, hangulatingadozások, neurózissal kevert pszichózis (dühkitörésekkel), állandó negatív önkép (öngyűlölet), túlköltekezés, szerabúzus, mániás depresszió (hihetetlen gyorsan váltakozó hangulat), folyamatos szorongás, paranoid gondolatok, folyamatos stresszhelyzet, néha pánikszerű rohamokkal, üldözési mánia, hatalmas gondok kapcsolatok terén, szuicid gondolatok, késztetések, szociopátia, ön károkozás, dependencia, skizoid jellemvonások stb. Tehát úgy lehetne röviden és tömören jellemezni a borderlinet, hogy a legrosszabb mentális zavarok perverz katyvasza.
Nálam így alakultak ki ezek a fent felsorolt tünetek:
Gyerekkorom óta állandóak voltak a vitázások a szüleim között.
Anyám mániás depressziós, emellett más mentális problémákkal küzd (gyűjtögetés, pénzköltés, mosási mánia, igénytelen életmód, zavart elmeállapot stb.) Apám öntörvényű, egoista, sokszor erőszakos, agresszív, akaratos, neurotikus, imád másokon uralkodni és lelki terrorban tartani őket, másokra erőltetni a saját akaratát, emellett ő is gyűjtöget, jellemző nála a szerabúzus (alkohol, altató és nyugtatófüggőség), szeret költekezni és általában megszokott nála (mint anyámnál) a rendetlenség, a kosz, és az állandó káosz teremtés.
A két tesómról nem akarok beszélni, de az egyik az anyámra a másik az apámra hasonlít egy kissé (legalábbis rendkívül sok negatív jellemvonást örököltek a szülőktől).
Én már úgy születtem meg, hogy a szüleim egyből külön költöztek (nem váltak el), ráadásul csináltak még két gyereket. Én meg hol itt voltam, hol ott (ismerős, nagyszülő, egyéb rokon, vagy valami vadidegen, akit a felvigyázásommal bíztak meg). Ha a szüleim együtt voltak, akkor nem volt olyan, hogy ne legyen veszekedés. Engem mindenki megverhetett, akinek a gondjaira bíztak. Volt olyan, hogy a nagynéném barátja vert össze vagy nadrágszíjjal, vagy a fejemet ütötték papuccsal, de arra is emlékszem hogy nem akartam verést kapni, ezért “nagylelkűen” kikötöztek a kerítés korlátjához, akár hosszú órákra is. Muterom természetesen mindenhez asszisztált. Sajnos ez alól apám sem volt kivétel, aki alig 4-5 éves koromban egyszer úgy összevert hogy a szó szoros értelmében összecsináltam magam.
Miután véget ért a sok gyerekkori huzavona (gyakorlatilag ez töltötte ki a gyerekkorom nagy részét) egy ideig anyámmal és a két tesómmal éltem. Mivel anyám nem tudott se nevelni se rendet tartani otthon, ezért én gyerekként eléggé elvadultam. Az iskolában állandóan probléma volt a magatartásommal, emellett nagyon rossz tanuló is voltam. Apám meg amikor egy héten egyszer vagy kétszer hazajött (mivel külön élt az anyámtól), az első dolga az volt hogy jól összeverjen az iskolai eredményeim miatt. (Volt olyan, hogy kék-zöldre verte az arcomat, az orromat meg kishíjján betörte. A “tanulás” pedig úgy működött, hogy addig verte a fejemet az asztalba, amíg nem értettem az anyagot.) Ezért én már attól gyomoridegbe kerültem, hacsak meghallottam a hangját.
Alig töltöttem be a 13-at, apám egyből magával vitt oda, ahol lakott (egy egyszobakonyhás putriba, ami egy társasházjellegű cigánysoron van). Mivel vállalkozó, ezért volt pénze arra, hogy vadidegeneket béreljen fel (magántanár címszó alatt) akik tulajdonképp arra kellettek hogy legyen mellettem valaki, mert a fateromnak „nem volt ideje velem foglalkozni”. Emellett beíratott egy olyan iskolába, ahol értelmileg sérülteket (magyarul gyogyósokat) „tanítottak”. Anyagilag nem volt problémám, mert volt mit enni. Viszont napi szinten olvasta a fejemre, hogy „mennyi pénzbe kerülök én neki”. Meghogy ilyen-olyan hülye, életképtelen senki vagyok. Emellett arra kötelezett hogy a rabszolgája legyek. Munkából hazajövet minden kínját-baját rajtam vezette le. Közben folyamatosan mosta az agyamat és manipulált: „az élet csak kínszenvedés, semmi jó benne, nekem jó dolgom van őmellette, ő mindent megtesz értem stb.” Egyfajta dependenciát alakított ki bennem az ő irányába. Ráadásul nem szólhattam neki vissza semmit, mert egyből kitett volna az utcára (egyszer meg is tette). Mivel barátaim nem voltak (a gyogyósokkal nem szívesen barátkoztam), a családom többi tagjára nem számíthattam, nem volt semmi és senki ami a pozitív irányba tereljen, a folyamatos lelki terror hatására befordult lettem, depressziós és rászoktam az alkoholra. Nem volt életcélom sem, mert nem akartam sokáig élni, csak amíg tart az „anyagi jólét” illúziója. Az egész tinikoromat ezért „egyedül” éltem le, barátok vagy bármi hasonló nélkül. Nem tudtam hogy milyen dolog szeretni valakit, mivel nekem sem mutatták meg soha. Utáltam mindenkit, de főleg saját magamat.
Aztán olyan alig huszonévesen összeismerkedtem egy lánnyal akivel egymásba szerettünk (bár részemről eleinte voltak problémák) és azt terveztük hogy összeköltözünk közös albérletbe. Neki köszönhetően tértem észhez és jöttem rá, hogy a faterom 10 éven keresztül manipulált. Amikor a faterom tudomást szerzett arról hogy el akarok költözni, mindent elkövetett hogy elüldözze mellőlem a barátnőmet mert félt attól ha elköltözök mellőle, akkor ő egyedül marad. Sajnos sikerült is neki. Emiatt teljesen összeroppantam és visszazuhantam arra szintre, ahol voltam. Visszaszoktam az alkoholra, emiatt kirúgtak a munkahelyemről is. A faterom látva a vergődésemet úgy döntött hogy „nagylelkűen” felajánlja hogy menjek a cégéhez dolgozni. Én ekkor (hülye fejjel) azt hittem hogy közös családi vállalkozást akar velem csinálni, mert esetleg így akarná jóvá tenni a bűneit. Ehelyett egy utolsó senkiházi rabszolgát csinált belőlem a cégénél akivel mindenki (még a legutolsó ember is) úgy bánthat, mint akit a másik seggéből rántottak ki, nekem pedig nem szabad egy szót se szólnom, mert egyből kirúg a munkahelyről is és otthonról is.
A legnagyobb probléma ami tetézi a dolgokat, hogy a sok negatív dolog miatt borderline zavarom alakult ki, barátaim nincsenek akiktől segítséget tudnék kérni a családom többi tagjára meg nem számíthatok, önbecsülésem pedig egy nagy nulla. A folyamatos alkoholfogyasztás miatt pedig megromlott az egészségi állapotom is (de úgy vagyok vele hogy nem érdekel, csak legyen valami, ami elviselhetőbbé teszi ezt az egészet). Ezért már ott tartok, hogy napi szinten gondolok az öngyilkosságra. Pedig nem szeretném megölni magam, csak eltűnni a családom közeléből örökre és utána normálisan élni. Csak érdekelne, hogy van még ilyen helyzetbe, ilyen mentális problémákkal esélye az embernek? Vagy inkább ne gondoljak ilyesmire?
Szakember nem segít, már próbáltam. A gyógyszer vagy a terápiás kezelések ideig-óráig működtek, de sajnos mindig sikerült visszazuhanni. Viszont olvastam az agykontrollról. Talán még azzal tudnék próbálkozni. Ha valaki tudna nekem ebben tanácsot nyújtani, annak nagyon hálás lennék!
Szervusz!
Az ilyen helyzet csak azok között tud kialakulni, ahol erős az érzelmi kötődés. Remélem, nem hangzik durván, hogy tipikusan szülő-gyerek között jön létre. Vannak, akik ezért tévesen átkozottnak vélik magukat, és ebből fakadóan halálra ítéltnek is. Pedig jobban belegondolva pont ezek azok az emberek, akik tudják, hogy hogyan nem szabadna élni, és hogyan nem kéne más emberekkel bánni.
Bármennyire is nehéz lesz az utad megszabadulni a múltad árnyékától, megsúghatom neked,nagyon is szükség van a hozzád hasonló emberekre. Mert, ha végig tudod csinálni, ha le tudod magadról mosni a szüleid mocskát, és új életet tudsz kezdeni, akkor egyszer majd kijelentheted magadról, hogy szabad ember vagy. Szabad emberre pedig azért van szükség, mert csak egy szabad ember tudja megmutatni egy rabszolgának a szabadulási utat.
A tapasztalásaid, a küzdelem, amit megvívsz, a harc, amiben vagy és eleve az emberi sors annyira egyedi, hogy nagyon nehéz tanácsot adni.
Az irományodat tekintve ott kéne kezdeni, hogy merj reménykedni abban, hogy tud az életnek napos oldala lenni.
Tanácsaim:
1. A hozzánk közelállótól kapott pofon a legmélyebb sebet okozza. Gondoltál már arra, hogy amennyire neki rálátása van a dolgaidra, úgy neked is az övéire? Biztos te is tudod már, hogy mik az ő gyenge pontja! Ha kicsit jobban megfigyeled őt, rá fogsz jönni, hogyan tudnád kicselezni adott helyzetben.
2. Miután kifigyelted a logikáját, a gondolkodási mechanizmusát, próbálj kialakítani egy olyan védekezési mechanizmust, amitől nem kerülsz alárendelt pozícióba és nem is provokálod őt támadásra. Ajánlott könyv a Barbara Berckhan: Verbális önvédelem
3. Az első világháborúban a katonai vezetők elterjedt nézete az volt, hogy a több és korszerűbb fegyverekkel fogják megnyerni a háborút. Tévedtek. A háborút az nyerte, akinek a hátországa tovább bírta a háború megterheléseit. Amikor majd azt fogod hinni, hogy nincs már több erőd tovább küzdeni, és az apád ellened hangolta az egész környezetedet, gondolj arra, hogy akiket az apád manipulálni tud, azok ugyan olyan megfélemlített emberek, mint te. Tehát olyan nagyon ne tekintsd azokat az embereket ellenségnek, hanem csak az apád bábjai, pincsi kutyái, ők még nálad is rosszabb helyzetben lévő rabszolgák. Ők vakon engedelmeskednek az apádnak, így minimális az esélyük arra, hogy szabad emberek lesznek valaha is.
Vagy gondolj arra, hogy mennyi könyv foglalkozik ezzel és ehhez hasonló témával. Mennyi weboldal és blog van erről, és ha tudnád hogy ezeket hány ember olvassa, meglepődnél attól a magas számtól. Szóval bőven vannak olyan emberek, akik úgy mond a jót képviselik, és a jó ügyekért harcolnak.
Másrészt, attól még hogy valami korszerű, nem biztos, hogy hatékony is. Nálam például számos problémára nem a jelenkori, hanem a régi gondolkodók által jutottam közelebb a megoldáshoz. Pl.: a régi írók életrajzán keresztül, a görög-római filozófusok gondolatai révén, Seneca erkölcsi levelei.
Még nagyon sok taktika van. És nagyon ajánlom a Verbális önvédelem c. könyvet, ami már az internetről is letölthető, vagy nagyobb könyvtárakban is megtalálható.
Továbbá ajánlom Dr. Popper Péter pszichológust, aki a youtube-on megtalálható.
Kitartást kívánok!
szia, a gyógyulás évekig fog tartani, szóval nagyon türelmesnek kell lenned, mindenképp keress egy olyan tapasztalt pszichoterapeutát, akihez bizalommal tudsz kötődni, a vele való gyógyító személyes kapcsolat feltétlenül szükséges, esetleg átmenetileg gyógyszer is! agykontrollt nagyon nem ajánlom, felszínre hozza a paranoid tartalmakat, és több feszültséget fog okozni!! Minden jót, kitartás!!
Sajnalom nagyon a torteneted, probalj meg mielobb elkoltozni, fuggetleniteni magad, nekem is ez segitett.
Utolag nagyon halas leszel magadnak!!
Az irasmodod alapjan intelligens vagy es igenis van eselyed!!
Sok sikert kivanok!!
A kérdés az, hogy tudsz-e függetlenül dolgozni? Tudsz-e olyan munkahelyet találni, ahol nem egy “apukád-csicskája” vagy (elnézést kérek a kifejezésért)?
Mert ha igen, akkor a lakást is meg tudod teremteni! Rengeteg-rengeteg lehetőség van rá!
1. sok olyan munkahely van, ami ad szolgálati lakást (van ami pár hónapra, van ami hosszabb távra)
2. szerezz ismerősöket, akiknek van kedve közös albéretbe menni veled.
3. ha egyetemközelbe mész dolgozni, akkor lehet, hogy egyetemistákkal tudnátok közösen bérelni
4. az apartmanok (ahol a tulaj is ottlakik te csak 1-2szobát vagy 1 emeletet kapsz) jelentősen olcsóbbak
5. szobabérlés (csak 1 szobát bérelsz a tulajtól) nagyvárosokban rengeteg lehetőség van erre és ez valóban nagyon olcsó megoldás.
Nagyvárosokban az internetet is könnyebb megoldani, mert szinte mindenhol van wi-fi én pl. debrecenben a plázából neteztem 3hónapig mert otthon nem volt net. Teljesen megoldható és ingyen van.
Ha nem tudsz főzni, akkor lehet olcsó készkajákat is venni, ami még finom is +a legtöbb munkahelyen van menza. Járj busszal, a buszjegy olcsóbb mint a benzin és a kocsi kartbantartása +garázsbérlés. a bicikli pedig mégolcsóbb.
@ember
Köszönet a jótanácsért. Amúgy félreértések elkerülése végett nálam nem úgy van hogy “apuka mindent fizet”. Keményen bevasalja rajtam a lakhatást az utolsó forintig! Az egyéb havi kiadásokat pedig nekem kell intéznem. Cserébe úgy szívat, ahogy tud. Én az ő szemében nem a gyereke vagyok, hanem egy tetves rabszolga. (Neki végig ez is volt a terve, mert tudta jól, hogy amilyen elviselhetetlen, úgy senki nem tudna megmaradni hosszútávon mellette és egyedül marad öregkorára. Ezért vitt bele engem ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe, amivel a végletekig vissza is él.) Mellesleg én kapom a legszarabb fizetést a cégnél (nettó 80-at) cserébe el kell tűrnöm minden szemétséget és a nyilvános megaláztatásokat és még örülnöm kell hogy luk van a seggemen, vagy hogy egyáltalán pénzt kapok. Próbálkoztam már új hely keresésével, de egyedül nagyon nehéz intézni mindent, úgy hogy közben folyamatosan az ember vérét szívják. Ráadásul ha az öregem megneszeli hogy le akarok lépni, egyből kitesz a lakásból.
De majd csak lesz valahogy, lelépek az öregemtől és a büdös életben nem nyitom rá az ajtót többé. Talán még a családnevem is megváltoztatom, a családomat pedig örökre elfelejtem.
Nem adom meg az örömöt az ilyen “EN-ek” féle senkiházi macskajancsiknak, akik más nyomorúságán élvezkednek, mer erre áll fel a kis kukijuk.
Amúgyis azt vettem észre hogy sok értelme úgysincs ide írogatni, csak annyi hogy legalább ki tudtam írni magamból ezt a sok szart.
Sosem tudtam megerteni hogy lehet valaki ilyen a sajat gyerekevel. Olvasni is rossz.
Stanco, végigolvastalak és nagyon megérintett, amit írtál
Annyira azonosulni tudok a gyerekkorodban lévő káosszal. Nekem annyi szerencsém volt, hogy érettségi után elköltöztem egy másik városba és ki mertem állni magamért. Szerintem ez ébresztette rá a szüleimet, hogy én is érző lény vagyok nem pedig egy robot akit kedvükre lehet verni és megalázni.
Sajnos a lelki sebeket nem egyszerű begyógyítani és egyetértek azzal, hogy a gyógyszeres kezelés nem tartós! Magyarországon pedig végképp nagyon kevesen foglalkoznak bordival (Pesten a Napkör +ott vannak akik tartanak magánrendelést is és egyéni terápiát is). Engem rengeteg magánterápiáról elküldtek, azt mondták, hogy nem vállalják értem a felelősséget, nem mertek gyógyszert kiadni (nehogy öngyilkos legyek) befektettek pszichiátriára is, de ott meg csak bedrogoztak. Ez nem segített egy csöppet sem! De egy megfelelő pszichoterápia viszont eredményes lehet! Érdemes megkeresni a megfelelő orvost, akinek meg tudsz nyílni és akinek lehetőleg már volt olyan bordis esete, aki meggyógyult.
Segítség nélkül ezen nem lehet túllenni! Szerintem nagy szükséged lenne az állandó érzelmi támogatásra, hogy elhidd igenis érsz annyit, mint bárki más, nem kell az apád rabszolgájának lenned! Elképzelni sem tudom mennyire borzasztó lehet folyamatosan egy olyan ember társaságában lenni, aki ilyen mély sebeket okozott.