Nagyon sokszor nekikezdtem már ennek az írásnak.

Aztán mindig abbamaradt mert hamar rájöttem,hogy ezt nem lehet pár szóban,röviden elmesélni és sajnos még mindig fárasztó számomra összeszedni a gondolataimat.

23 évesen, szülés után pár hónappal elkezdtek fájni az ízületeim, főleg a térdeim. Sokat fájt a fejem, fáradékony voltam. Eltévedtem olyan helyeken ahol előtte éveken át napi rendszerességgel jártam. Nem tudtam egyedül bevásárolni mert hiába néztem a polcokat, nem tudtam hogy mit is keresek és azt sem tudtam,hogy mi az amit éppen nézek.Volt, hogy otthagytam a bevásárlókosarat az üzletben és sírva rohantam haza mert nem értettem, hogy mi történik velem. Sokszor éreztem ezt a zavart a fejemben (ezt ma már agyi ködnek hívom én is)és nagyon kétségbe voltam esve.

A fájdalmak miatt három hétre beutaltak az ORFI-ba fizioterápiás kezelésre, gyógytornára. A kicsi lányomra anyukám vigyázott addig mert a férjemnek dolgoznia kellett. Nagyon nehéz volt ez az időszak és sajnos érdemi javulást nem hozott a kezelés. A közérzetem nem javult semmit. Ingerült voltam, kiborultam mindenen. Közben számos vizsgálatot végeztek rajtam. Agyvizet vettek, koponya MR-re küldtek mert SM-re gyanakodtak- ami szerencsére a vizsgálatokkal nem volt igazolható. Csináltak csontscintigráfiás vizsgálatot, EMG-t. Természetesen több alkalommal jártam pszichológusnál melynek eredményeként szülés utáni depresszió lett a végleges diagnózisom és ebbe kénytelen voltam belenyugodni.

A kislányom két éves koráig sem sikerült ebből a „depresszióból „ kilábalnom. Minden napom szenvedés volt.

Akkor elhatároztam, hogy változtatnom kell az életemen mert ez magától nem lesz jobb. A lányomat bölcsődébe adtam és visszamentem hat órában dolgozni. Ezzel egyidőben teljesen megváltoztattam az étrendemet. Nem ettem húst, cukrot, kenyérféléket, tésztát, nem ittam kávét és igyekeztem sokat mozogni.

Gyerekkorom óta a sport a hobbim. Ha betegnek éreztem magam, felvettem a futócipőmet és végkimerülésig futottam mert így legalább foghattam erre a fájdalmat és a fáradtságot és így könnyebb volt elviselni.

Jót tett a munka és a társaság. Szép lassan kezdtem jobban érezni magam (ez a „jobban” csak a kiinduláshoz képest volt jónak tekinthető), voltak fájdalmak, volt gyengeség, memóriazavar és szédülés. Volt néha zsibbadás de el tudtam látni a családomat és ez csodálatos érzés volt.

Nagyon sokat sportoltam, egyre jobb erőben voltam és éreztem, hogy a mozgás nagyon jót tesz még akkor is ha ez minden esetben közben és utána is fájdalommal járt. Nyáron jobb volt a közérzetem télen rosszabbul voltam.

Öt éves volt a lányom amikor gyors egymásutánban két kisfiút szültem. A második nagyon nehéz szülés volt (hypoxiás volt) , másfél évesen még nem tudott stabilan járni mert állandóan elesett. Fejlesztésre jártam vele, mára 190cm erős és egészségesnek tűnő kamasz lett belőle.

Azért írtam, hogy tűnő mert mindhárom gyermekemen látok olyan apró jeleket amik akár Lyme-tünetek is lehetnek. Nem akarok betegségtudatot elültetni bennük, de azt hiszem életem végéig nem fogok ettől a szorongástól megszabadulni. Születésük óta mindháromban volt már kullancs de tőlem is megkaphatták a kórt, egyelőre figyelek és aggódok. XY doktornővel átbeszéltem a tüneteket ő is ezt javasolta.

2016.februárban sportolás közben olyan fejfájás jött rám amihez foghatót még nem éreztem. Nemcsak a fejemet de a szememet sem tudtam mozgatni mert úgy éreztem meghalok. Nem vagyok egy panaszkodó típus a fájdalomhoz már hozzászoktam de ezt nehéz volt elviselni. Semmilyen fájdalomcsillapító nem használt, négy-öt napig nem tudtam az ágyból felkelni. Nem mertem egyedül maradni mert halálfélelmem volt. Olyan gyenge voltam, hogy a mosdóig is alig tudtam egyedül kimenni. Ezekben a napokban végső elkeseredésemben az interneten keresgéltem a tüneteimre valamilyen magyarázatot. A fejfájáshoz hozzávettem a már megszokott tüneteimet és azokat is amelyek az évek során mindig felbukkantak, majd eltűntek. Ilyen az erős lüktető bal alsó borda fájdalma és ugyanezen borda alatti erős hasi fájdalom, a mellkasi fájdalom,nyaki fájdalom, állandó székrekedés , íngyulladás testszerte, zsibbadó ujj, szédülés, nehéz koncentráció, rossz memória, állandó izomfájdalmak. Szemfájdalom és látászavar. Reggeli fáradtság(mintha egy percet sem aludtam volna), éjszakai izzadás,libidó csökkenés (vagy inkább teljes hiánya?), gyakori vizelési inger,dühkitörések, öngyilkos gondolatok, a megőrüléstől való félelem, állandó szorongás).

A keresés első körben a Lyme kórt hozta ki. A sírás kerülgetett amikor elolvastam a tüneteket és nekem szinte mindegyik része vagy része volt az életemnek. Az Istenhegyire Klinikán jelentkeztem mert azt olvastam, hogy ott kaphatok érdemi segítséget ha nekem is ez a bajom.. Mondtam a hölgynek, hogy nagyon rosszul vagyok és szeretnék mielőbb bekerülni. Szerencsém volt mert másnap visszahívott, hogy van egy lemondás. Ezt utólag is köszönöm neki.

XY doktornő nagyon alaposan kikérdezett és sajnálkozott amiért nem mentem el hamarabb hozzá.

Több mint húsz évet késtem ezzel.

Ez év januárjában végeztem a negyedik antibiotikus kezeléssel. Borzalmas kemény év van mögöttem. Nem részletezem mert már így is hosszúra sikerült az iromány.

A negyedik kúrát viseltem a legnehezebben.

Ez alatt döntöttem el, hogy márpedig én akkor is jobban leszek (teljes gyógyulásról egyelőre nem merek beszélni – de gondolok rá folyamatosan).Január óta vegánul étkezem, sok folyadékot iszom. Sok zöld turmixot, nyers salátát fogyasztok és naponta egyszer azért valami főttet is ennem kell. Gyógyteákat iszom és vitaminokat szedek . Egy Lyme beteg ismerős ajánlotta a Sárkányvér(Drags Imun) nevű készítményt, most azt szedem az ezüstkolloiddal felváltva.

Figyelek arra, hogy időben lefeküdjek , igyekszem minimálisra csökkenteni a stresszt. Minden nap mozgok valamit, hogy mit az mindig a pillanatnyi állapotomtól függ. Mindig találok magamon olyan testrészt ami aznap éppen nem fáj  Kezdek rájönni, hogy nélkülem is megoldódnak valahogy a dolgok és nem kell mindenki problémáját felvállalnom. Megtanultam nemet mondani olyan dolgokra amikhez nincs kedvem és nincsenek kötelező elvárásaim magammal szemben. Minden nap lopok magamnak egy kis „én idő”-t, ilyenkor olvasok, sétálok vagy megnézek egy jó filmet és nem törődöm azzal, hogy egy csomó munka vár még rám. Igyekszem minden napban meglátni a szépet és hálás vagyok azért, hogy nem vagyok sokkal rosszabb állapotban és mindeközben egy percig sem kételkedem abban, hogy idővel nekem is lesznek még szép, egészséges(vagy annak tűnő  )napjaim. Talán bután hangzik de elkezdtem szeretni önmagamat, megbocsátani magamnak mert bizony erről sokszor megfeledkezünk. Minden szerettünkről gondoskodunk de magunkkal nagyon mostohán bánunk. Próbálom elfelejteni azt, hogy hány „barátot” veszítettem el a betegség miatt, hány megalázó pillanatban volt részem egy-egy orvosi vizsgálat során. Mindez már nem számít.

Mostanában jobban érzem magam, ha jön a gyengeség nem esem kétségbe mert a gyógyulás jelének tekintem ugyanígy a fejfájást is. Mostanában már nem kellett bevennem rá fájdalomcsillapítót mert elmúlt vagy viselhetőre csökkent anélkül is. Ez korábban elképzelhetetlen volt.

Nagyon sok erőt merítettem a sorstársaktól különböző internetes csoportokban. Kedves, segítőkész és önzetlen emberek. Kellettek ők is ahhoz, hogy elinduljak ezen az úton.

Azért írtam le a történetemet mert én is szeretnék segíteni azoknak akik éppen az összeomlás szélén vagy éppen a közepén vannak. Nem tudom, hogy lesz tovább. Nem tudom, lesz-e megint visszaesés, leszek-e újra a padlón. De most nem is érdekel. Csak azt tudom, hogy akárhányszor esem is el minden erőmmel azon leszek, hogy ismét talpra áljak és folytassam a küzdelmet mert én vagyok az erősebb  .