Igazából tudom hogy segítségre lenne szükségem, csak nem tudom kihez forduljak..

31 éves Pesten élő nő vagyok, 4 éve élek itt. Van egy párom akivel 7 éve vagyok együtt. Az elmúlt 1 évben erős alkoholista lett. Az apám is alkoholista, vele ezért is romlott meg a kapcsolat annyira hogy ilyen messze keljen költözzek. Az évek alatt összeszedett és kimondatlan sérelmek miatt depresszíóban szenvedek, amivel orvoshoz is fordultam. Erre a panaszomra a scippa nevű gyógyszert kaptam, ami az első 2 évben használt is, de jelenleg ugyanolyan sérülékenynek érzem magam mint mielőtt elkezdtem szedni. Sokat sírok, és nem bírom normálisan kezelni az élethelyzeteket.

Szeretem a párom, de van egy olyan érzésem az ő kemény alkoholizmusának is a keze benne van a dologban. Még ha nem is agresszív mint az apám.

Beszéltem már neki erről, és tudja hogy probléma, de ő nem hajlandó orvosi segítséget kérni. Anyailag nem állok úgy hogy külön tudjak költözni, pedig ez is egyfajta megoldás lenne. Barátaim nincsenek akikhez átköltözhetnék.

Így gyakran szótlanul befásultan ülök a tv előtt. Semmihez semmi kedvem, és gyakran tör rám a sírhatnék.

Úgy érzem ez így nem élet.

Emellett policisztás ovárium szindrómám van, amit már 13 éves koromban megállapítottak, de egyetlen gyógyszeres kezelés sem volt hatásos. Emiatt egész életemben túlsúllyal küszködtem.

Valószínűleg nem lehet gyerekem, de ezt soha nem is bántam. Most sem zavar, semmi anyai ösztönt nem érzek magamban. De viszont az édesanyám nagyon sokat hiányzik. Ő az egyetlen akire bármikor bármire számíthatok. És gyötör a lelkiismeret amiért én elmenekülhettem otthonról, ó viszont nem teheti.

Mostanában gyakran nézek háborús és egyéb szörnyű dokomentum filmeket, sorozatgyilkosokról mondjuk ahol az emberi szenvedés a fő téma.

Csak mert így azt mondhatom magamnak “látod, mi a te problémád ezeknek az embereknek a szenvedéséhez képest” Ez ideig óráig hatni is szokott, mert igaz minden embernek a maga kínja a legnagyobb, de azért Hirosimában látni ahogy a családod halálra ég, és utána szenvedések között a sugárzásban utánuk halni enyhén szólva borzalmasabb.

Jó lenne ha valaki gyakran megölelne és azt mondaná jól leszel. Vagy hogy még nem ment el teljesen az eszed ne félj, mert néha úgy érzem megőrülök.

Anyukám ezt megtenné, csak hát ő messze van. A párom is teljesen analfabéta érzelmileg, így ő is kiesett és gyakorlatilag nincs más.

Van olyan hely ahol ilyen jellegű problémát is tudnak kezelni?