Sziasztok, furcsa idoszakon vagyok tul, annak minden nehezsegevel, konnyedsegevel egyutt es most mar visszatekintve nehezsegeivel. Tortenetem oktober elejere vezetheto vissza, vagyis kozel negy honapja.
Közel 10 éve a munkám, a karrierem nagyon fontos, 5 éve kimondottan, mikor a szakma csúcsán vagyok és felkellet 0-ról valamit építeni. Ez az idő 12 órás napi munkát jelentet, kollégákkal való törődést, tanítást és motivációt, figyelmet. A magánéletem nem volt jelen ebben az időben. Viszont egyre jobban hiányzott egy állandó társ, akire figyelhetek, gondoskodhatok és szerethetek. A történetem októbertől kezdődött, mert akkor jöttem haza az éves hosszabb idejű szabimról és láttam, a munkám eredményét, hogy amit felépítettem működik, szinte önállóan is képesek a kollégák dolgozni és eredményeket elérni. Rájöttem, hogy elég mar napi 8 órát is dolgozni és amikor haza értem unatkoztam, elkezdett hiányozni a társ.
Egyik novemberi napon otthonrol dolgoztam felmentem a facebookra es felajanlott nehany ismerost, akik kozzul egy nagyon szimptikusanak tunt, felvettem, ismeroskent. Ket het mulva jutott eszembe hogy valakit felvettem, es irtam neki. Visszairt es elkezdodott a tortenetem.
Mikor kiderült, hogy mind a ketten hasonlóan a srácokat keressük és szinglik vagyunk, így elindult az ismerkedés. Kiderult, hogy egy hetekig kulfoldon lesz, igy marad a virtualitas. Az elso ket het a vilag legjobb ket hete volt, ami utan eleinte jott a kisebb es rovidebb pokol, majd a hosszu es melyebb pokol. Lassan kezdtem bizni es szeretni, mig o gyorsan es melyen. Ket het alatt odaig jutottam, hogy ismeretlenul is szerelmes lettem. Erdekessegek mar akkor is voltak a reszerol, de jelentoseget nem tulajdonitottam neki. En minden exemrol jot tudtam mondani vagy kellemes emlekekkel jottem elo. O nem, sőt elég lenézően és drámaian beszélt róluk. Egy mondata volt, ami viszont lefagyasztott a ket het alatt. Ez az anyja halalanak kivanalma, amit nem tudtam elfogadni. Minden este 21:00kor telefonaltam es beszelgettunk orakat. Kellemes volt, eleinte. Ket olyan eros mozzanat volt, mikor azt ereztem itt valami megvaltozott. Az egyik mikor ugy veszekedett velem, mint egy gyerek, hogy az o edzoje a legjobb es ne mondjam hogy az enyem jobb. Aggresszivitasa utan meg sem tudtam szolalni es neztem ki a fejembol, mikor o , panikba esve kerdezte hogy a telefon vegen vagyok e meg. A kovetkezo alkalom, mikor megdobentem, mikor elkezdett hibaztatni, amiert tamogatni szerettem volna ot, nehez sorsaban. Legalabbis eleg nehezen viselte a kinti munkahelyet, kollegait es korulmenyeit. Mindenre a panasz, a fajdalom volt a valasz, de ekkor mar szerettem es szerettem volna neki segiteni. Olyan szinten fajt a fajdalma, es a tetlenseg, hogy nem tudok neki segiteni innen Pestrol. Valahogy azt ereztem, hogy akarja is a segitseget es nem is. Foltokban hullott a haja es a szakala a stressztol, es mikor nyugtatni akartam, hogy nem gond, en nem az alapján ítélem, hanem, mert elfogadom, akkor agresszívan beszelt velem telefonban, hogy ezt nem érthetem. A segítségemet soha nem akarta elfogadni, de minden terhet elmesélt. A végen amiatt is hibas voltam, mert megkerdeztem, hogy jol van e. Nehany kisebb jelentosegu dolog is volt amire nem figyeltem. Mikor elutaztam a szuleimhez kert tolem neten, helyzetjelentest, hogy merre vagyok. Egyszer mikor nem vettem fel a telefont, panikba esve kerdezte merre vagyok. Mindig furcsaltam, hogy nem számkijelzéssel telefonalt nekem.
Aztán két hét múlva minden megváltozott, egyik nap kedves volt, imádott, majd sokszor meg az este mar utalt, hibáztatott, gyűlölt. Találkozzunk 23-an, hogy én vagyok mindenkitől fontosabb, majd letolt, hogy találkozzunk 26-an, mert faradt lesz es ne varjam el egy honap utan, hogy erkezese utan talalkozzam vele. Elfogadtam. A talalkozasunk sem volt egyszeru 1,5 orat keset es modositotta a helyszint is. Vartam egy honap utan, mert szerelmes voltam. Akkor mar tudtam, hogy agyilag nem szabad lenne talalkoznunk, de erzelmileg gyenge voltam, kototdtem hozza. Mikor talalkoztam vele egy oran keresztul alig tudtam megszolalni, eroltetett voltam. Aztan egyszer, mikor elkezdtunk sorozni minden megvaltozott. Feloldodtunk. Eljott hozzam, minden megvaltozott kicserelodott. Mosolyogtunk, szerelmem kiteljesedett es nagyon éreztük magunkat. Eljott a masodik talalkozasunk, amire egy orat kesett es mar valami valtozast is ereztem rajta. Megneztunk egy filmet, ami valoban nem egy konnyu film volt. Hibaztatott, hogy miert ezt a filmet neztuk meg, es most haza menne, nem alszik nalam. Elkisertem hazaig, akkor mar felig osszeomlottam es ketsegbeesve neztem mi folyik, mert nem ertettem. Elmondta az exeit, mire en csak annyit mondtam, nekem egyszerubb az eletem. Valahogy megnyugodva ereztem. Aztan a harmadik nap megerkezett es mar szakitani jott. De nem akarhogyan. Megalazva es fajdalmakkal kuzdve ultem az agyon. A veget a Kekszakallu herceg utolso kapukajaval fejezte be. Kemenyen, engem hibaztatva , kritizalva mondott nemet. Eletem egyik legnehezebb oraja volt, amit ateltem. Akkor mar en voltam a hibas, mert kerdeztem, mert megakartam ismerni, mert szerettem, mert nem ertettem sok mindent ami korulottem zajlott. Megoleltem utoljara, amire csak annyi volt a válasz, hogy keress magadnak normalisat es tudja, hogy kenyelmes kapcsolata lett volna velem, de legyen vége. Akkor mar nem tudtam, hogy hogyan fogom feldolgozni. Tul melyen épült be az életemben, túlzottan szerelmes lettem, 15 ev utan, vagyis azota nem voltam ennyire szerelmes senkibe. Elkísértem egy darabig és elengedtem, de remegtem es szorongtam vegig. Irtam neki, megirtam, hogy folyamatosan hogyan bantott es mennyi fajdalmat adott, en mit ereztem. A duh, ketsegbeeses, fajdalom es minden kavargott bennem, masnap bocsanatot kertem tole, az oszinte es nyilt levelemért. De elment. Letiltott mindenhonnan. Nehany napnak kellett eltelnie mire rajottem, hogy duhos vagyok ra, megalazott tobbszor is telefonon és személyesen is, majd feltettem a kerdest magamban, hogy beszelhetett velem valaki igy?! Akkor tudtam, elkezdtem gyogyulni. Mar regebben is sejtettem, hogy valami nincs rendben, de most megbizonyosodtam, hogy bordeline szemelyisegjegyekkel volt felruhazva. Gyors hangulatvaltozas, masok hibaztatasa sajat elethelyzete miatt, tulzott alkohol fogyasztas es dohanyzas. Nem volt atmenet az imadat es a gyulolet kozott. Depresszios epizodok. Rengeteg felelem,szorongas es fobiak. Eszmeletlen hangulatvaltozas, instabilitas. Hideg, meleg…amit tudott magarol es azt sem mondta, hogy nekem nem fajna, hogy szeretem. Tudta es erezte. Magas intelligenciaju ferfi.
Meg most sem tudom teljesen, hogy mit tegyek, segitsem vagy tamogassam vagy teljesen forduljak e el tole es epitsem a sajat eletem. Harom hete nem beszeltem vele, de mikor legutoljara beszeltem vele es ujra elkezdte azokat a koroket futni ami a fajdalmarol szolt, akkor hirtelen rosszul ereztem magam es elbucsuztam tole telefonon. De egy megmaradt a lelkiismeretfurdalásom…. nem tudom mi a jo ut, meg ma sem….
Az előző levelemhez képest eltelt 2 hónap, ez a két hónap az életem egyik legnagyobb tanulási időszakát jelentette. Tudatosan kezdtem feldolgozni az eseményeket.
Először ami nagyon sokat adott: “Ha fáj szeretni” című könyv illetve ennek a folytatása, ” Még mindig fáj szeretni” és a legnagyobb segítséget, mindemellett “Én, a megbélyegzett” adta. Ezek olyan szakirodalmak,”irományok” amely alkalmasak arra, hogy elolvasva rengeteget segítsen, megérteni mi is történt velem, abban a kapcsolatban. A Borderline személy működésének zavarairól, definíciójáról, tüneteiről és kapcsolatrendszeriről. Érdekessége minden könyvnek, hogy azt sugallta, hogy egy egészséges ember nem tud ilyen kapcsolatban működni, és a szakkönyvek utolsó fejezete arról szólt, hogy hogyan szakítsunk és a szakítást, hogyan dolgozzuk fel. A könyv világított rá, hogy a hullámhegy és hullámvölgy nem rólam szólt, a túlzott szerelme és a ragaszkodása illetve a gyűlölete, agresszivitása ami ellenem irányult, az sem. Ahhoz, hogy a lelki terrort, manipulációt, amelyet ellenem végzett megfelelően kezdjem el feldolgozni, terapeutához kellett járnom. Egy idő után már nem a személy iránti szerelmem, hanem a cselekedetei jutottak eszembe. Voltak bizonyos események, amik annyira megragadtak, hogy előjöttek többször. Félelem, az agressziójától,, a szemében lévő zavarodottságától. Sokáig maradt az a kép meg, mikor másfél órán kezdve alázott és nem mertem semmit mondani, mert tartottam attól,hogy fizikális erőszakra kerülhet sor, nem mondhattam sem jót, sem rosszat a saját lakásomban, nem tudtam lépni, bekerítve éreztem magam. Sokszor jutott eszembe az is ,hogy inkább ütött volna meg, mert az a seb hamarabb begyógyult volna.Mindvégig a kapcsolatban ambivalenciát éreztem, amely két területre irányult: tudtam, hogy ez a kapcsolat nem jó, nem egészséges, abnormális és másnak ezt a viselkedést nem engedném meg, de a szívem, szerelmi érzéseim már nem engedtek az eszemnek. Pozitív, hogy mindig egészségesnek éreztem magam, voltak céljaim, terveim az élet mindennapjaira. Bár belül felemésztett ez az egész ambivalens viselkedés, érzés: 4 kg-t lefogytam, étvágytalanság, álmatlanság, alvási zavarok. A hullámzás nálam is megjelent, de aztán megnyugtattak a szakemberek, hogy egy ilyen ambivalens kapcsolatból máshogyan nem lehet lereagálni. Voltak olyan időszakok, mikor megmenteni szerettem volna, máskor pedig dühös voltam rá. Elkezdtem magamon is figyelni a borderline tüneteket, és tudatosan figyelve jöttem rá, hogy nálam ez nem jellemző. Ezek a tünetek, viselkedési minták a gyászfeldolgozásról szól, annak ahogyan feldolgozom a traumát. Már rég túl vagyok azon, hogy magam hibáztassam amiért ez a kapcsolat,így alakult, már nem kérdezem meg, hogy mit és hol rontottam.
Bár a hangulatom egy héten néhány órára még rossz hangulatú, de már újra mosolygom, újra kezdek azzá válni , aki igazából előtte is voltam: mosolygós, kiegyensúlyozott, optimista ember. Azonban ehhez kellettek a szakkönyvek és még kell a terápia.
Mit is tanultam ebből a szerelmi “borderline” kalandból? 1. első perctől kezdve tudatosabban figyelek az eszemre, 2. ezek a szélsőséges viselkedések nem rólam szólnak. 3. fontos tudatosan jöjjünk ki egy kapcsolatból. 4. szakmailag megéreztem, hol vannak, mik azok a határok, amelyek épek és nem épek. 5.Mást nem büntetek amiatt , amiért ilyen dolgokon mentem keresztül. 6. Barátaim támasztéka, mekkora erővel bír, mint egy “védőháló”.
Ez a két hónap segített abban, hogy ne utáljam, hogy ne érezzek dühöt, hogy megértsem, hogy neki sem jó és könnyű.
Senkinek nem mondom, hogy ez a jó út, amit tettem, de magam ezt éreztem. Sokat jelent, hogy az adott borderline személy hol tart a folyamatban, mennyire tud stabil lenni. Van olyan barátom, akin nem lehet érezni, de van olyan ismerősöm is, aki nem képes beilleszkedni.
Mindenkinek saját maga kell eldönteni, mit tud és szeretne megtenni a másikért, mennyit képes önmagából feladni, átadni…én az elején túlzottan is sokat…mára már nem.