Kedves Bogi!

Megtisztelsz a bizalmaddal, de nem érzem magam “rutinos betegnek” (a te szavaiddal élve), már csak azért sem, mert a Parkinson kórban sem, mint ahogy több más betegségben sincs két teljesen egyforma kórlefolyás, terápia (akár gyógyszeres, akár műtéri terápia) és beteg sem, ugyanakkor ezt az átkozott betegséget elfogadni szerintem soha nem lehet, csupán bízni a jövő kutatásainak eredményességében. Éppen az előbb említett különbségek miatt, nehéz megmondani, főleg egy magamfajta laikus betegnek, hogy mire számíts az elkövetkezendő időben. Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagynod, hogy a DBS műtét sem gyógymód, hanem az imént említett terápiás módszerekhez tartozó, azt gondolom, vállalható, tüneti javulással kecsegtető műtéti beavatkozás, amelyre úgyszintén igaz az a megállapítás, hogy két teljesen egyforma eset (sem hatás) nem fordul elő. Tehát a DBS sem más, mint személyre szabott, tüneti kezelésre kiválóan alkalmas terápia. Plusz mindehhez még vegyük hozzá, hogy mindnyájan emberek vagyunk, akiknél kivétel nélkül fenn áll a tévedés lehetősége.

Az imént említettekből is látszik, hogy pontos előrejelzést adni lehetetlenség volna. Egyet viszont bátran kijelenthetek, a legjobb kezekben vagy Kovács tanár úr és kollégái személyében. Hinned kell benne, hogy minden jóra fordul, csak légy türelmes, ugyanis ebben “beállítási időszakban”, elviselve a rosszabb perceket, órákat, esetleg napokat, három – tapasztalatból tudom, nehezen tartható – fontos dolgot kell, hogy szem előtt tarts: Türelem, türelem és ismételten türelem.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nálam sem ment minden úgy, mint a karikacsapás sem a bekapcsoláskor, sem pedig a beállítás közel egy éves időszakában, ugyanis a bekapcsolás kórházban töltött hetében nálam is olyan iszonyatos túlmozgások jelentkeztek, hogy egyik éjjel nyugtató injekciót kaptam. Ugyanakkor a számomra ideális paraméterek megtalálása, beállítása is hosszú, közel egy éves, görcsökkel és túlmozgásokkal teli folyamat eredménye volt. de nálam akkora változást okozott a DBS (még ha az elmúlt, lassan, de biztosan lefelé tendáló 8 nem könnyű év távlatából is nézem), hogy azt gondolom, megért minden várakozást és áldozatot. Ha visszapörgetném az időt és ismét a DBS műtéti lehetősége elé kerülnék (igaz, már annyira rossz állapotban voltam, hogy sok választásom nem volt), gondolkodás nélkül ismét vállalnám a DBS műtétet. Mondom ezt annak ellenére, hogy manapság már gyakran elesek vagy a másik véglet: rettenetes túlmozgásaim vannak.

Csupán annyit tudok zárszóban még mondani/írni, hogy légy türelemmel és ne add fel a technikába, illetve a doktorokba fektetett bizodalmad és meglásd, minden jobbra fordul veled is, amit őszintén kívánok neked!

Üdv! BenMar / Balázs