Sziasztok 18 éves vagyok és 6 éve pánikbeteg és 2 és fél év 3 havonta 1 roham amit tudtam kezelni. 12 évesen kezdődött nálam ez a betegség. Nagyon sok megrázó élmény történt velem, ebbe az időbe több rosszullétet is láttam ami nagyon megviselt, majd mikor elhunyt a nagyapám csak egyre rosszabb lett. Aztán az iskolai bántalmazások és kiközösítések minden naposak voltak az általábosba
.- Egyik nap ültem az iskola padba és egyszer csak az óra közepén rosszul lettem, szédültem erősen és erős szívdobogás, azt hittem megfogok halni, ott fogok összeesni, olyan rosszul voltam, hogy ennél rosszabb nem is lehetett volna( Ez volt az első rohamom). A tanár aki tartotta az órát ő is azt hitte rosszul leszek, már mentőt akartak hívni hozzám, de nem engettem. Mivel már párszor éreztem hasonlót, de nem pont ilyet elmentem orvoshoz és ő elküldött pszichiáterhez. A pszichiáternél első alkalommal ott kaptam egy rohamot és oda is kiakartak hívni mentőt mert féltek, hogy tényleg rosszul leszek,de elvégeztek pár vizsgálatot, és mivel 10 perc mulva elmult és rájöttek ez egy pánikroham volt, egyből felirtak egy erős antidepit és hazamentem. Ez sokat segített nekem. Vizsgálat után kiderült, hogy szorongás, depresszió, pánikbetegség lett a diagnózis.
Nagyon sokat kellet küzdenem, de 14 évesen azt hittem teljesen kigyógyultam belölle leszoktam a gyógyzserről,de rohamaim voltak 2-3 havonta, amiket tudtam kezelni.
Majd mikor 17 éves lettem újra sok minden ért engem, 2 dagantos betegség az eggyik az apám volt. Nagyon megrázott sajnos, főleg mikor a korázba került. Nem bírtam ezt a terhet és mély depresszióba estem majd újra jöttek a rohamok, de most olyan rohamok jöttek rám amik elfutás volt, tehát önkontroll elvesztése. Úgy döntöttem, hogy segítségre lenne szükségem így bejelentkeztem pszichiáterhez és sajnos 2 hónapra rá kaptam időpontot ez augusztusba volt tavaly. De eközbe elkezdődött az iskola, én meg bezárkoztam ugye és nem tudtam kimenni egy nyilt térre és ha kimentem a lakásból vagy az utcára rohamokat kaptam. Attól féltem, hogy újra rohamot kapok majd, ha kimegyek így kialakult nálam az agorafóbia. Majd pszichiáterhez mentem, újra antidepit kaptam, de 3 hónapig nem mentem ki a lakásból. Majd kezdtem heti 1 szer elmenni itthonról.
Most ott tartok, hogy eltudok menni többször itthonról hetente, frontitnt és scippát szedek, a rohamaim 1 havonta jönnek, de elfutás kisebb minden héten 2 sze, a depresszióbol mondhatjuk kigyógyultam. Elkezdtem egy úk sulit esti iskolába,de múlt alkalommal olyan szarul voltam, hogy haza kellett mennem. Mostanába mióta elkezdődött a suli a rohamaim kezdenek újra heti szintüek lenni. És kezdek kicsit újra depis lenni.
Valaki tudna nekem segíteni abban, hogy tudnék ebből a betegségből kigyógyulni, vagy kicsit jobban lenni, a gyógyszer adagon nem akarok emelni, napi 3 0.25 frontin és 1 darab 0.15 scippa amit szedek. A rosszulléteimet most felsorolo, hogy milyen tüneteim vannak. Hátha valaki ugyan így érez.
Bizonytalanság érzés, megszédülések, olyan érzések mintha mindjárt rosszul lennék, de 10mp ig tart és ez havonta szokott lenni és ma nagyon szarul voltam mert így éreztem magam, furcsán érzem magam, mintha kivülről figyelném magam ilyenkor mindig megilyedek, stb.
Valaki tudna nekem tanácsot adni, nagyon szorogok és attól félek, hogy mi van, ha agydaganatom, vagy bármely halálos betegségem van, a pszichiáterem azt mondta kizárt a tüneteim alapján ez 100% pánikbetegség, de mivel hipohonder is vagyok és az orvosoktól korházaktól rettegek ezért nem merek kivizsgálásra se elmenni. Reméltem valaki tudna közülletek tanácsot adni, a pszichiáter csak a gyógyszereket tömi belém, amik nem segítenek, azt mondta tanácsot nem tud mondani, én meg csak úgy néztem.
Szia!
Terápiát javaslok. Ambulánsan vagy bentfekvős helyen. Pl Tündérhegyen vagy Thalassa Házban.
Szia! Nekem Tündérhegy segített!! Budakeszin van. Nem bántam meg!! Izgalmas ott töltött idő volt.
Szia, igaz nem hiszem, hogy a gyógyszerek segíthetnének, de eltudnád nekem mesélni, ha megadom az email címemet, hogy milyen volt a tündérhegy, mit tapasztaltált, hogyan folytak a kezelések és hogyan érezted magad. Ha akarod ide is leírhatod.