19 éves vagyok. Pánikbeteg voltam 7 évig(5 év kijöttem, majd 2 éve újra az letttem fél éve kijöttem) és azalatt mindig is volt szédülésem, de ez az egész mellé 6 éve jött egy másik is, eggyik nap reggelre arra ébredtem, hogy iszonyatosan, hevesen forgón szédülök és hányingerem is volt, nem tudtam felkelni bepánikoltam és azt hittem mentőt kell hívni, de ez kis idő után elmúlt, de ha a fejemet hátra, le vagy oldalra fordítottam és vissza akkor újra jött a heves szédülés, emiatt egész nap bizonytalanul éreztem magam, nem az a forgó jellegű szédülés volt hanem az az imbolygó, bizonytalan. Körübelül 5 nap alatt elmúlt teljesen, majd azt hittem sose fog újra, majd 1 hónapra rá kb újra előjött, és ez már 6 éve így megy. De azt vettem észre, hogy ilyenkor a szemeim nagyon furcsának érzem, és égnek is és általába így tudom, hogy kezdődik mert a szemeim furcsán kezdem érezni. De mikor kijöttem a pánikból akkor is elöjött, de ritkábban mint havonta, majd mikor újra pánikbeteg lettem akkor újra felerősödött ez a szédülés, és hogy kijöttem a pánikból újra ritkábban jött, de most újra elöjött, a karantén alatt, eggyik nap újra így éreztem a szemem, de nagyon erősen és másnap újra így szédültem ugyan olyan hevesen. De nagyon beparáztam, és azóta állandó szédülés alakult ki és bepánikoltam miatta, és már egy hete tart. Nagyon kikészít lelkileg, de próbálok ellen küzdeni. Valaki tudja mi lehet ez esetleg a szédülés a , szorongás, pánik tünete? Bárki tapasztalt hasonlót, tanácsot tudna adni?
Szédülés
Téma címkék:
Pánikbetegség Stressz állandó szédülés
Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!
Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez, vagy keressen megbízható forrásokból.Legfrissebb hozzászólások
- Gyogyultnak Minősitve! - Vadnefelejcs 2024.08.12.
- Gyogyultnak Minősitve! - Kiskiraly 2024.04.06.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.03.04.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.27.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.20.
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - tengerzugas 2024.02.18.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
Legfrissebb történetek
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - 2024.02.17.
- Kérdés Makara Doktor Úrhoz - 2024.02.10.
- "Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. " - 2024.02.02.
- Gyogyultnak Minősitve! - 2024.01.16.
- Ünnepre meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éve az új kezelés! - 2023.11.18.
- MEGHÍVÓ a VIMOR Egyesület 20 éves születésnapjára - 2023.10.26.
- A nagy "sárkányfű"-átverés, avagy hogyan ne dőljünk be a csalóknak! - 2023.07.14.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - 2023.06.15.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.02.05.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.01.31.
Kapcsolódó cikkek
- Csak semmi pánik! - 2016.03.03.
- Miért jó pánikbetegségben az orvosra hallgatni? - 2014.01.29.
- A pánikbetegség és a depresszió - 2013.02.27.
- Pánikbetegség – Gyógyítható, de csak gyógyszerrel - 2013.02.04.
- Pánik - megelőzés - 2013.01.14.
- Pánikalap - 2013.01.08.
Legfrissebb aktuális
- Ne felejtsetek el rendelkezni adótok 1%-ról! - 2020.05.11.
- A veszedelmes Hepatitis-C már gyógyítható! Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! - 2019.09.25.
- Egy ritka betegség, amely testünk kötőszöveteit érinti - június 29., a Scleroderma Világnapja - 2019.06.27.
- Figyeljünk a kullancsokra! - 2019.05.14.
- Kellemes Húsvétot Kívánunk! - 2019.04.17.
- Az orvostudomány sikertörténete - szeretne többet tudni a krónikus mieloid leukémiáról (CML)? - 2018.09.20.
- Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! A veszedelmes hepatitis C már gyógyítható! - 2018.09.13.
- Szeretne többet tudni a limfómákról? Kíváncsi a legújabb kezelési lehetőségekre? Szívesen találkozna betegtársakkal? - 2018.09.13.
- Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája - 2018.03.05.
- INR mérés otthon - készülék javaslat - 2018.03.01.
Hívja meg ismerősét a várószobába!
Legaktívabb felhasználók
Népszerű témák, közösségek
+int pánik
1edül..
a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban.
Alkoholizmus
Allergia
Alvászavar
Anorexia
Asztma
Bipoláris depresszió
Borderline
borderline személyiségzavar
Bppv
bulímia
Csontritkulás
Cukorbetegség
daganatos betegségek
Depresszió
Epilepszia
fejfájás
forgó jellegű szédülés
Fülzúgás
Ganglion
Hepatitis
hepatitis c
Lisztérzékenység
Magas vérnyomás
Mellrák
Meniere's szindróma
Méhnyakrák
ongyilkossag
parkinson-kor
Pikkelysömör
Pánikbetegség
Reflux
Ritka betegségek
rák
Sclerosis Multiplex
Skizofrénia
Stressz
stressz/szorongás
szemelyisegzavar
szorongas
Szédülés
Szülés
Zsibongó
RSS 2.0 Kommentek
Nekem a héten jött elő megint , de nem forgatás hanem ez az imbolygó …oldalra fordítva nekem is a szemem olyan fura és könnyezik, sokat ülök a gépnél, nyakam alig bírom elfordítani… Ja és amikor jön , akkor úgy “bebambulok” mint aki aludna és be van rúgva..
Szia!
Ugyanezen a weboldalon a következő történethez írtam le a szédüléssel kapcsolatos korábbi tapasztalataim: ‘Szédülés, fülzúgás, stressz?’
Hátha valami neked is használ belőle.
Mielőbbi gyógyulást!
Szia!
Mérték a vérnyomásodat, pulzusodat és a vércukrod ilyen szédülős napon?
Szervi okokat kizárták?
A pánikroham úgy tudom, hogy rohamszerűen szokott jelentkezni és max 1 óra alatt elmúlik. Napi több roham is lehet. Nem tart napokig vagy hetekig. Szorongás viszont lehet állandó.
Ha kizárták a szervi okokat, akkor sztem ne egyedül küzdj a megoldással, hanem kezdj bele egy egyéni pszichoterápiába.
Interneten mi nem tudunk szakszerű segítséget nyújtani.