Sziasztok! Nálam a pszicho-mókusok már szinte minden dili-betegséget felfedezni véltek: voltam már szerintük depressziós, bipoláris (mániás depressziós), skizofrén, borderline (személyiség-zavaros), sőt még autista is! Ennek szerintem 2 oka lehet: a dokik sz@rnak rá, hogy kiderítsék a valódi problémámat. Vagy pedig a pszichológusok és pszichiáterek nagy részétől vissza kellene venni a diplomát és a doktori rangot, mert nem tudják azt szakmailag, amit tudniuk kellene.
31 éves leszek, és a 130-as IQ-szintemmel már a 6. éve járok egy olyan egyetemre, amit 4 év alatt kellene elvégezni. A szülőket nem érdekli, hogy szenvedek, csak rugdosnak lelkileg, hogy végezzem el, ha beledöglök is. Gratulálok, emberségből egyes! A lelki terror nem szokott erős felnőttet nevelni egy napi szinten megalázott és megfélemlített gyereknek, akinek állandóan a sárba taposták az önbizalmát: ha ugyanis valakinek sokáig mondják, hogy nem jó semmire, akkor tényleg nem lesz jó végül semmire, lehet bármilyen tehetséges és intelligens.
Sok hozzászólásnál említik a beírók, hogy ők nem dolgoznak vagy nem fognak, mert nem bírnak emberek között lenni. Nos, sajnos én ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak, hogy egyszerűen otthon maradok: hiszen senkit sem érdekelne, ha a híd alatt laknék egy kukában.
Drága Embertársaim! Tud valaki nekem valami bíztatót írni ezzel kapcsolatban? Előre is köszönöm, és (a körülményekhez képest) szép karácsonyt kívánok Mindenkinek!
szia… most lehet itt sok szülőnek szentségtörő leszek, de hagyd a fenébe a sulit. csinálj vmi olyat, amit szeretsz. tanulj egy szakmát pl, amihez van affinitásod.
hja és ajánlom a “mérgező szülők” című könyvet.
amúgy könynen lehet hogy a magas IQn kívül semmi bajod… tapasztalat, hogy az átlagos IQval rendelkező szakemberek rettenetesen nehezen kezelik azt, akik ebben többek náluk. és pont azért mert valami dilis IQ istenítés jellemző a társadalomraa sokszor.
ez szeméyles tapasztalat. ha az embernek 120 nál több az iqja, és ezt többsoron igazolták, vagy van kiemelkedő képessége, inkább csaöndben kell maradni. akkor kell vele előjöbnni, amikor hasonlókkal találkozol. pl én a geometria, amtek területen vagyok jóvak jobb (nekem ez huzza fel a tesztet). de ha ez kiderül, egyből vagy őrültnek vagy zseninek bélyegeznek… így inkább mégha rá is kérdeznek, csak mosolygok, stb. persze szerencsére van egy csomó ember aki szintén jó ebben, ill nekem melóban is kell, így ott használom, és szuper.
szóval keresd meg amiben jobb vagy. és ha dokihoz jársz hallgass a megérzésedre. és ez most kicsit fura lesz, de csak nálad logikusabban gondolkodóhoz!! na ő fog tudni segíteni életveztésben vagy ha tényleg van bajod a tényleges diadnózisban.
persze mindez idő… legfőképp próbálj mindig türelmes lenni.
én sportot csináltam belőle, hogy nem vittem magammal soha a papírokat ha egy új dokihoz mentem, pedig nagyon szerették volna, annak híjján ui, hogy látná mit talát ki egy másik orvos, mindegyik különböző szakvéleményt talált ki, így egy makk egészséges határesetis skizofrén vagyok, akinek van skizoaffektív zavara is
az emberekkel való viszony nehézségein segíteni látszik a Seroquel amit szedtem úgy három hónapig azon az alapon, hog ymeglássuk mire jó, ha már ingyér van, azóta nem érzem, hogy zsigeri mélységig zavarnának a kisded játékok és mindennapos szarkeverések, míg előtte piszok rosszul tudtam ilyesmitől érezni magam
ha zavar a tanárok lelki terrorja, lehet, hogy meg kéne próbálkozni valami gyógyszerrel, én se hittem benne, hogy bármire is jó, pedig jó lehet – nyilván egyén függő, hogy kinek mire
Kedves Sárkány lány!Azt szoktam mondani a fiamnak amikor haragszik az iskolára:nyugi ez a pár év elrepül,szinte mindegy ,hogy milyen volt a tanár,úgyis csak annak a nevét jegyezzük meg akit szerettünk.Hidd el fontosabb te mit kezdesz azzal a tudással amit “leadnak” mint az hogy ők milyen véleménnyel vannak rólad most.Akkor amikor majd nagy emberré válsz majd meglátod mind elmondja,hogy ő tanított téged!
Szia kedves Ilona!
Köszönöm a hozzászólásod, és egyúttal boldog új évet is kívánok Neked!
Az egyetemmel kapcsolatban: sajnos a szüleim úgy gondolják, hogy CSAK az lehet értékes ember, aki diplomát szerez. Szerintem pedig az embert elsősorban nem a tudása, hanem a jósága teszi értékessé és emberivé! Intelligenciát egy robotba vagy számítógépbe is lehet programozni. De próbáljon valaki önzetlenséget, hűséget, együttérzést, jóindulatot, becsületességet programozni egy gépbe: tutira nem fog sikerülni!
Az egyetemen senki nem veszi figyelembe, hogy lelki problémáim miatt nem haladok úgy a tanulmányaimmal, ahogyan kellene. Sőt, a tanárok még meg is alázzák az embert, és a maradék önbizalmát is sárba tiporják a diákoknak. Esküszöm, ha farkasok között élnék, még azok is emberségesebben viselkednének velem!!!
A pszichiáterek pedig elintéznek ilyen mondatokkal, hogy:
-”Fel a fejjel: másnak sokkal nagyobb és több gondja van, mint magának.”
-”Szedje már össze magát, gondolkodjon pozitívan.”
Nos, az ilyen jellegű és ezekhez hasonló mondatok csak olaj a tűzre egy depresszív és sérült személyiségű ember számára.
Az tette be nálam az ajtót, amit a legutóbbi pszichiáterem mondott (azóta nem is megyek hozzá: ne belém törölje a lábát!) A következőt mondta: “Ha maga öngyilkos lesz, az senkit sem fog érdekelni, csak magával szúr ki!” Na, ez igen, ez pszichiáter! És ezért még valaki neki doktori címet és diplomát adott! Ezért halad ez az ország a süllyesztő felé!
Kedves sárkány-lány ! Aki egyetemre jár nem értéktelen! Valószínüleg tudod milyen ember nem szeretnél lenni,akkor azt is tudhatod milyen akarsz lenni! Teljesen mindegy mit mondanak téged csak a te saját céljaid visznek előre nem az amit a szüleid mondanak!
Szia kedves Troublegum (tetszik a “művészneved”: ötletes, szomorú és mégis aranyos!)
Köszönöm szépen bíztató szavaid! talán hihetetlennek tűnik, de már 6 éves korom óta foglalkoztat az “öngyi”, mint megoldás az élet gondjai és az emberek (tisztelet a kivételnek) szemétségei ellen. Az, hogy már 30 vagyok/ 31 leszek, és még mindig itt vagyok, lehet néhány magyarázata:
-túlzott gyávaság
-vagy épp ellenkezőleg: túlzott bátorság
-vagy az, hogy hiszek Istenben, és ez sok bajon és bánaton átlendít.
Megpróbálom megvalósítani a tanácsaid, mert hasznosak. Mondjuk elmehetnék simán forradalmárnak, mert egész eddigi életem során az önállóságomért küzdöttem.
De az tuti: ha lesz egyszer gyerekem, én nem fogom kijelölni az életútját: vagyis, ha őt az teszi majd boldoggá, hogy BKV-ellenőrként dolgozzon, akkor nem fogom “rugdosni”, hogy: “márpedig jogász leszel, mert azt mondtam!”
Remélem és szívből kívánom Neked, hogy legyél egyre jobban lelkileg. Mert (szerintem) minket a szeretet, egy jó barát vagy hűséges élettárs előbb meggyógyít, mint az “okos” orvosok…
Boldog(abb) új évet kívánok Neked!!!
Szia
Nem kicsit hasonló a problémám a tiedhez, én is mindig csak feketebarinak voltam jó a családban, meg ellenpéldának…
Aztán egy nap úgy döntöttem, hogy leszarom… 22 éves voltam, megszakítottam minden kapcsolatot a családommal és jött jópár nehéz év.. Most 31 vagyok és nem mondom, hogy megbántam a döntésem, mert a pár év távollét, ha másra nem volt jó, hát arra, hogy már nem utálom őket, tudok egyedül is élni… ha nem is mindig jó, ha nem is mindig egyszerű vagy könnyű, de ha hibázok, már én cseszem le saját magam…
No, ezzel nem azt akarom mondani, hogy hagyd el a családod, csak azt, hogy igyekezz egy olyan apró birodalmat felépíteni, amit te koordinálsz, amiért te vállalod a felelősséget, ahol te döntesz, ahol te vagy a főnök. Ad egy kis önbizalmat, rájössz, hogy nem feltétlen kell az útmutatás, rájössz, hogy vannak saját álmaid, amit a te agyad/szived/lelked szül és nem feltétlen kell azt kergetned, amit mások rádtukmáltak.
Én már annyit mantráztam magamnak, hogy meg tudom csinálni, hogy már-már el is hiszem.. tény, néha kilengek, de esendő ember lévén, mindig megbocsátok magamnak.
Határozd el magad és néha mutass középső ujjat a gondolataidnak
ui.: Baromi optimista vagyok ma és lehet holnap jön egy kis rotty, de eddig még mindig felálltam.
Neked is menni fog 