Egy ideje rájöttem, hogy a sima paranoid skizofrénia, borderline szindróma, depresszió mellett a személyiségzavarom, az antiszociális fajta is játszik. Agresszív magatartás olyanokkal szemben, akik meg sem érdemlik. Bocsánatot kértem a szerkesztőtől, anyámtól, mert bunkó-agresszív voltam velük. Társadalomellenesség, mizantrópia, (pszichiátrián gyűlölöm a csoportfoglalkozásokat), az utolsó pszichiáter magához vett mint beteget, de lassan, félek, vele szemben is kiüt valamilyen agresszió. Talán kezdek szétesni, nem emlékszem dolgokra, most töltöttem a 26-ot, belül gyerek vagyok, az Ypsilától pedig sokat kell aludnom, mert annyira erős gyógyszer, de ha nem szedem, demens leszek. Ott van még a folytonos öncsonkolás; véresre, lilára rágom az ujjaimat, a karomon nehéz lenne megszámolni a vágásokat, mély nyomok, és további vágy hajt, hogy kárt tegyek magamban. Arra is gondoltam, hogy tönkreteszem az egyik lábam, hogy azután csak bicegjek. Az emberek jobban odafigyelnek egy bicegő emberre, mert az elmebaj nincs kiírva a homlokunkra. Egy kalapács kellene.

Aztán szépen-csendben exitálnék. Már van terv, ugrani akarok a miskolci bölcsészépület tetejéről. Minden lehetőség odalett; amit most anyámék csinálnak, hogy visznek injekciókra, veszik a gyógyszert, néha rámnéznek, hogy nem haltam-e még meg, ezt majd folytatja egy elmegyógyintézet. Nem félek a haláltól. Voltam egyetemista 4 évig, míg öngyilkos nem lett a legjobb barátnőm, jelent meg novellám, bár későn adtam szekesztőkézre, többre vittem, mint a család többi tagja, ha nem is diplomáztam, akkor is. Egyetemen ötösök a szemináriumi beadandó dogákra, előttük egy nyelvvizsga tanulás nélkül, emeltszintű érettségi 4-es, hogy a tételsort sem tudtam. Voltam valaki. Mára senki. Bár még mindig könnyen franciázom, latinozom, izé-Bizet. Nincs jövő, mindig éreztem, hogy golyhó leszek, bolond, de hogy ilylen korán, hála annak a sok nemierőszaknak, molesztálásnak, aszexuális lettem, nem lesz Edvárd (az Ollókezű Edward után) fiam, pasim, férjem, mert undorodom tőlük. Legjobb lenne kiszállni, nem potyázni tovább. Eddig szólt a jegyem. Filozófiát kezdtem tanulni, olvasni, hogy ezáltal valami esszenciát leljek. Életigenlés már nemigen lesz bennem. Csak tudjam, miért szart a világra a gólya, olyan nagy kérés ez? Miért nem dobtak le a Taigetoszról, ez foglalkoztat.