Én nem is választ keresek, csak muszáj leírnom mi történt. Sajnos családi problmémák és szokásos hétköznapi dolgok nagyon megviseltek. Főleg a családi, amit nem tudok a mai napig feldolgozni. Azt gondoltam, majd megoldódik, minden rendbe jön. A legutolsó párkapcsolatom nagyon csúnyán végződött, ami miatt nem tudok bízni az emberekben és ennek köszönhetően semmi önbizalmam nincsen és 8 hónapja egydül vagyok (21 évesen). Általában én vagyok az a társaságban, aki tanácsokkal látja el az ebereket, akihez fordulnak segítségért, kvázi “lelki szemetesláda”. Nem gondoltam volna, hogy hozzászokok ahoz, hogy nem beszélek a gondjaimról és most már nem is tudok. Pár hónapja a stressztől nagyon rosszul leszek, hányok, volt rá példa, hogy elájultam. Nem tudok aludni, állandó rémálmaim vannak. Odáig fajult, hogy az utóbbi időben, amikor hetekig otthon voltam (vizsgaidőszak) nem mozdultam ki a szobámból, állandóan sírtam és bámultam magam elé, vagy aludtam. Pár napja nagyon rosszul lettem megállás nélkül fájt a szívem és hánytam. Egy idő után már pánikszerűen sírtam apunak, hogy halál félelmem van, merr effektíve az infarktus jeleit produkáltam. Elmentünk orvoshoz, ő azt mondta pszichés dolog, felírt nyugtatót, amit most minden este be kell szednem (21 évesen!!!). Azt mondta elküld szívultrahangra, de ha ott sem találnak semmit, akkor el kell mennem pszichiátriára kikezeltetni, mert ez később súlyosbodhat. Nem tudom hogy jutottam el idáig…és azt sem, hogy valaha lehet e jobb. És teljesen egyedül érzem magam…

Tudom, hogy szükségem lenne valakire, aki mellettem áll és a párom lesz, de rettenetesen félek belemenni a dologba, pedig lennének jelentkezők. De mire eljutok odáig, hogy rendben találkozzunk, keresem a kifogásokat, mert félek, hogy úgyse menne, kevés vagyok én ehez és ilyenek….mit tegyek, hogy ez elmúljon? hogyan tudnék újra boldog lenni?