Egyik ismerősömtől hallottam az oldalról aki nemrég írt.

Kicsit nehéz megfogalmazni a kiáltásom ami nagyon régóta egyre erősebben foglalkoztat.

34 éves vagyok (pár nap múlva 35)   és nem volt igazán komolyabb, bizalmas, őszinte, baráti kapcsolatom. Nem tudom igazán hogy pontosan ez lenne-e az ami mostanában egyre jobban zavar, idegesít, nyugtalanít , nagy (lassan növekvő) feszültséget érzek legbelül lelkileg.

Nehezen ismerkedem, szar a természetem, külsőm sem igazán vonzó (nagyfokú gerincferdülésem van amit operáltak de így is nagyon látszik a púp ami nagyonn régóta nagyonn zavar!) Egyre gyakrabban nyomaszt, hogy talán emiatt is szinte képtelen vagyok normálisan ismerkedni.

Gyermekkoromban sokminden történ(hetet)t, de szinte csak a kórházi emlékek, élmények, érzések maradtak meg sok másra nem igazán emlékszem úgy ahogy azokra. Emiatt kialakult bennem valamiféle (testi kissé perverz) vonzódás (nem a kórházakhoz, hanem talán más fiatalok egészségével, életörömével kapcsolatos irigységből) ami nem tetszik és valahogy nem érzem magaménak.

Szeretnék megismerni eléggé türelmes, mértékkel nyugodt esetleg hasonló dologgal (ha van olyan) küzdő fiatalembert akivel esetleg néha személyesen is meg tudom diszkréten osztani az érzéseket, gondolatokat, belső nyugtalanságot vagy csak szimplán jólérezni (ha még tudnám magam igazán..)