Elmentem nagymamámékhoz egy hétre. Tőle több odafigyelést kaptam, mint a szüleimtől, egy hét alatt. Mindig megkérdezte, hogy bevettem-e a gyógyszereimet. Ha nem lenne 78 éves, odaköltöznék hozzá. Rájöttem, hogy ez a szülő-gyerek viszony nem fog menni, megint visszaesek a depresszióba itthon. Mondtam apámnak, hogy kedden kontrollra kell mennem, erre ő azzal jött, hogy hobbiszinten már megint be akarok feküdni. Ha ez az ára, hogy megszabaduljak tőlük, megteszem. Nem szeretem anyámékat. Még a betegségeimet sem ismerik. Sose voltak jó szülők.
Nagyanyámmal gyakran együtt keltem, nem bírtam aludni. Apám ezt se képes felfogni. Ha sokat buzerálnak, el fogják érni, hogy összeszedjem a lakásban fellelhető Ypsilát és bevegyem vagy felvágom a karom hosszában.
Sajnos nem választhatunk szülőket. De ha egyszer tényleg kikészítenek, nem fogok válogatni az eszközökben.
Szia!
Értelek. Tudom, hogy a lányok jórészt nemkívánatosak voltak anno Spártában, de ahogy akarod, hagyjuk. A kötszer-dolog is világos.
Szia!
Nahát nehogy azt hidd hogy az ember nagyobb rendű a természetnél,nem birája életnek és halálnak.A taigetosról meg nem csak azokat a gyerekeket vetették a mélybe akiket menthetetlennnek gondoltak,hanem a nemkivánt vagy éppen fiú helyett leány született ugyhogy inkább ezt hadjuk.Nekem is vannak Rivo megvonásaim,durva de nem veszélyes valamiért időnként kiürül a gyógyszer emésztés stb nem azért mert nem veszem be,de én már nagyon keveset szedek de mégis vannak megvonási tüneteim.Én karcolásokat okoztam a kézfejemen különböző motivumokat rajzoltam,de ezt a szokást egyszer csak elhagytam, biztos volt tudatosság is benne nem tudom.Szóval szerintem ne a kötszer döntse el helyetted hogy mit csinálsz a kötszer az csak egy lehetőség megoldás egy problémára,nem tudom érted-e igy hogy mire akarok kilyukadni.Nekem locsoghatsz ha nem zavar hogy más is olvassa,bár a lelkizéstől el vagyok tiltva meg a mások lelkivilágával való foglakozástól,és megmondom hogy miért is mert akkor hajlamos vagyok a saját dolgaimat félretenni.Ennek ellenére ugy érzem kell foglakoznom mással is mert igy talán az én dolgaim egy más megvilágításba kerülnek,és lehet hogy neked is segít,és nekem is jó megoldás születik,végülis valahol ez lenne a csoportterápiák lényege csak mi virtuálisan műveljük ezt a műfajt.Szerintem legalábbis nekem igy őszintébb,mert azért ne feledjük a tényt hogy szemtől szembe,hiába a hasonló cipő, nem olyan őszinte az ember mert ott van már a csoport hatás, az én problémám nem is olyan súlyos dolog megitélése akkor már nem is számit.Nem tudom hogy zajlik egy ilyen még sohasem voltam,csak igy tudom elképzelni.
további szép napot kivánok neked,és kivánom hogy találd meg a fényt a szivedben:)
szeresdd önmagad
pá
Zsu
ne haragudj a locsogásomért, nincs kivel beszélnem
Zsu, igazad van, nekem is voltak rossz dolgaim, de kevés, ahhoz meg végképp, hogy folyton üssenek.
Nem tudom, mitől remegek, tegnap volt egy kis Rivotril megvonásom, de pótoltam és Kemadrint is szedek, még csak nem is fázom. Igazából félek. Hogy a félelem meg a szorongás egy volna-e, nem tudom. A doki azt mondja. Nyitott ajtó mellett alszom, úgy nagyobb biztonságban érzem magam. Van egy plüssbékám, ővele, megszemélyesítettem, Bébike nekem már társ két vagy három éve. A másik nemtől is félek, de mint kiderült, a magamétól szinte ugyanúgy. Sose lesz gyerekem, férjem. A világon nagyjából 2-3 barátom van, aki az is. Felszinesek nincsenek. Az egyik fiúbarátommal szoktunk, ha találkozunk, gyerekesen csókolózni, ennyi az élet számomra, ő skizoid, így megértjük egymást. Semmi esélyem. Mert igenis vannak halálra ítélt emberek, akiket le kellett volna dobni a Taigetoszról. Mint engem. A pengéimet még nem fedezték fel, ha lenne kötszerem, most összevagdalnám magam.
Szia!
Sajnos nekem is vannak olyan emlékeim hogy nem is tudom miért kapok csak kapok.Nahát a félelemről meg nem is beszélve.Én nem azért szerettem volna megforditani a kérdést hogy magunkat hibáztassuk vagy önmagunkban keressünk hibát csak kiváncsi voltam.Az én szüleim sem szentek,és nekem a nagynénik mondták hogy én nem voltam kimondottan rossz gyerek,de az igaz hogy szerettem a tilosban járni.Csak kiváncsi voltam hogy milyen vélemények születnek ha megfordítjuk ezt a dolgot:)Köszönöm a válaszodat!
További szép napot neked!
pá
Zsu
Jó a felvetés; én például mint apa nem vertem volna szarrá a gyereket azért, mert ötéves korában lehülyézett, holott azt sem tudta, mit jelent. És ha lett volna egy csepp eszem 8-10 éves koromban, nem mondom meg anyáméknak, hogy a bátyám fúrja a kasszát. Amiért részemre rendszeres verés járt a bratyótól. Szerintem még örömét is lelte benne az a mocsok. Mint anya nem hanyagoltam volna a gyereket, nem mondtam volna rá, hogy ezen a fotón is hülye színben tűnsz fel, nem rakjuk ki. Nem én voltam a hibás nagyrészt, voltam én meg a szobamagány. Nulla jó barát. Senki, aki szeretett volna, kivéve nagyanyám, akit ritkán látok. Aztán ott voltak a félelemben telt éjszakák; amikor mindenki alszik, bejön a mikulás, lekaszabolja a családot, én meg verejtékben fürödve ébredtem minden reggel, de anyáméknak ez sem tűnt fel. Nem vittek dokihoz meg ilyesmi. Azt hiszem, nem volt sok vétkem. Talán egy kevéske hisztéria.
Sziasztok!
Mostanában felvetődött bennem a kérdés, és nekem sem volt egyszerű gyermekkorom.De vajon mi, jó gyerekek voltunk?Én bevallom töredelmesen szerettem sőt imádtam olyan dolgokat tenni amit tiltottak és igy visszagondolva amikre emlékszem a mai értelemben problémás gyerek voltam az iskolába óvódába is bölcsire nem is emlékszem.Kiváncsi vagyok hogy nektek milyen emlékeitek vannak,hogy igy felnőve ha neked lenne egy ilyen gyereked mint amilyen te voltál hogyan viselkednél vele?
Dexter, az ötlet jó, de sajna már gyámság alatt vagyok. Apám dirigál, felügyel rám, enged el akárhova vagy sem.
Üdv.Ugyancsak én vagyok,olvasgatni kezdtem a történeteidet.Én pl jelenleg a nagymuterrel élek,76 éves és igazán segitségre szorul.Szerintem ha te nála,náluk jól érzed magad próbálj meg egy kicsit többet ott lenni,talán segit egy kicsit és számit az odafigyelés.Én még semmien terápián nem voltam,de a történtek után énis megfogok keresni egy szakembert vagy többet és meglássuk hogy mit mond.
Hát, én amolyan ziher, hogy az vagyok, csak nem tudom be maganak, ez egy paradoxon. Úgy értem, nem érzem betegnek, csak furcsának magam, mimikautánzás TV-ből, innen-onnan, a fejemben vizsgálódnak, vizsgálják az agyamat, azon keresztül lépnek kapcsolatba velem, néha utasítanak, most például azt szeretnék, ha felvágnám magam. Meg is teszem, este, talán a fürdőkádban. Még nem mondták ki. A pszichonéni mérges lesz. Most azért nem hallucinálok, mert Ő felírt lassan egy éve egy igen hatékony gyógyszert. De ha legközelebb bunkó lesz velem, hozzávágom az összeset és nem veszek be több antipszichót, vállalom a demenciát meg a hallucinációt.
Kisprucsok: engem a pszichiáter gyakorlatilag ránézésre minősített paranoid skizofrénnek, a pszichológus rorschach és szondi teszt elvégzésével igazolta, hogy nem vagyok az. Utóbbiakat használják a hatósági pszichiátriai vizsgálaton is, szóval valamire jók.
Gyomorfekély: Az sem biztos teljesen, hogy skizo vagyok, már annyi mindenneki ki lettem kiálltva. Most új dokihoz kezdtem járni, megkérdezem legközelebb ő mit lát ebből.
Kisprücsök! A skizó lehet örökletes, ott van a genetikai hajlandóság. Szegényebb környezetben nagyobb eséllyel indul a fiatal emberünk.
Abi! ez a kedvenc idézetem, amit az utolsó mondatodban írtál
nehéz ez a szülőtéma…szülőnek lenni nehéz, főleg jó szülőnek…főleg jó anyának…mert nem attól lesz any az anya, hogy szülni tud, sokan a szüléssel letudják ezt az anyatémát…anyává válni kell és ez nehéz. Feltétel nélkül szeretni és önfeláldozóan nevelni nem könnyű, de aztem aki nem tudja, az ne vállalja be…mert egy gyerek olyan lesz, amilyen az anyja…kérdés az, milyen is a jó anya…elsőnek kel, utolsónak fekszik le este…hason csúszva is, de elmegy a munkába, még ha pokolian érzi is magát…mert a gyerek az éhes lesz…szeret, támogat, véd, és elenged, de mindig viszavár…és megbocsájthatalna, ha engedi, hogy bántsanak, vagy méginkább az, hogy bántson…a tisztelet kölcsönösnek kell hogy legyen…nem abból lesz jó anya, aki szülni tud…és mert osonni csak azért érdemes, hogy egy alvó gyerek arcára puszit nyomjunk:)))
A
Kedves XY és Gyomorfekély!
Gyomorfekély: Engem ugyan nem vertek, de valamitől mégis skizo lettem. Csak ennyi.
De részemről is téma lezárva.
Ha ilyen nagy hatással volt Reád az a mód ahogyan viselkedtem veled belátom, hogy ez a reakciód velem szemben. Máskor mindenben azt fogom mondani, hogy igen és nem érint az, hogy valaki unja a beszólásom. Így nagyobb tiszteletnek és megbecsülésnek fogok örvendeni,nem úgy mint most.
Lezártam.
Ciao.
Több, mint 2 százalék, a populáció egy százaléka skizofrén. Mégis hogyan lesznek azok? Szerintem anyámék sem százasok, azért vertek kiskoromban. Már elnézem Nekik, a múlt megtörtént, és nem lehet változtatni rajta. Ha módodban áll, ne gyere megint azzal, hogy a kiszólásaim nem vallnak skizóra, mert azt már unom. Tudom, mi vagyok. Lezárva. Meg az anya-apa kapcsolat is.
Gyomikám! Akkor úgy beszélgetünk, mint nő a nővel. Az Édesapám nem egy sunyi alak, megmondja mindig a frankót a báttyámnak és nekem. Sokszor cinikus mindkettőnkkel, de felráz minket. Ugyan azt a nevelést kaptuk, voltak kemény cirkuszok itthon, utána pedig minden jó megadatott nekünk a gyermekkorban. A báttyám, csak a jóra emlészik Neki bejött az, amit úgynevezünk egészség=boldogság. Így merem állítani, hogy akinek vannak ‘hál Istennek’ szülei, kb. 2%-ban tehetnek a gyermekeik pszichoszomatikus tünetetei miatt.
Remélem jól vagy, szép hétvégét kívánok!
A szüleimmel rendeződött a viszonyom, kérdezgetik, nem kell-e aludnom az Ypsila miatt, de voltak nem épp kedves odaszólásaik. Apám egy alkalommal lekurvázott, lehettem vagy 16, hamvas szűz, ha úgy tetszik. Lány vagyok, gondolom, ez világossá vált. Tényleg nem cserélném le a szüleimet, nevezzük a problémát kis elmeroggyanásnak.
Kedves Kisprücsök !
Nem fognak támadni téged, csak kicsit komformitálható vagy, illetve leírtad őszintén mit érzel. Ez tényleg nem ide való téma, kínos.
Kedves XY!
Én nem szeretnék senkit bántani, meg támadó lenni. Nem utálom a szüleimet, igaz már sajnos csak az egyikük él, a másikkal nem tartom a kapcsolatot(de ez személyes nem ide való téma), de én nem mondtam hogy elmebetegek. Csak esetleg kicsit több figyelemet szentelhettek volna…
Tudom, most lesznek akik támadni fognak, szíve joguk, én így érzem, ezt éltem át.
Lehet az, hogy te ff-i vagy, Gyomikám ?
Elfogadhatatlannak tartom, aki szüleivel szemben áll.
Szívesen meghallgatnám ezek után, ha a sors álltal kíméletlenül hírtelen elragadná a halál apucit és anyucit, kinek sírna a szája a legjobban!?!
Különben Gyomi lezárta ezt a témát, elgondolkodott, valszeg érettebb a gondolkodása, mint akik szívesen lecserélnék szüleit.
Bármily meglepő egy gyermekgyógyász is fenyíti kamasz fiát, lányát, hogy megfékezze indulatát, ne keveredjen rossz társaságba, tanuljon rendesen, ne csavarogjon, bolyongjon, ne essen kényes ügyletekbe. Mindezt teszi a gyermeke érdekébe.
Függetlenül ettöl, valóban léteznek elmebeteg szülők, de kevesen.
Nem írom, hogy utáljátok szüleiteket !
Kedves XY!
Egy olyan szülő aki többet ártott, mint használt, egy olyan aki nem szerette a gyerekét, egy olyan aki társadalmi elvárásnak megfelelendő csinált gyereket vagy azért, hogy legyen valaki aki őt szereti, mert olyan seggfej, hogy amúgy senkiben nem tud pozitív érzéseket kiváltani, az NEM érdemel tiszteletet. Demagógia, hogy a szülőket tisztelni kell, sőtt épp az imént vázolt szülők szertik terjeszteni ezt a demagógiát.
Nekem anyakomplexusom van már kiskorom óta. Mindig vonzottak az anyatípusú nők.
Tiszteljétek a szüleiteket !!!
Kedves Gyomorfekély!
Átérzem a helyzeted!
Sajnos nekem is hasonló a viszonyom anyámmal, illetve egész pontosan nincs is. Apum meg már nem él. De nem értették, már csak anyám van, ő se értett meg soha.
Igaz, sajnos tényleg nem választhatunk szülőket!
Gyomikám! Hidd el, hogy a szüleidnek és Neked már magzati korban el volt döntve a sorsotok. Itt az idő, hogy ezen változtass. Beszélj Istenhez, mint egy élő személyhez
Nekem szimpatikusak a szüleid.
Nálunk is volt gyermekkorban veszekedés, verekedés. A legtöbb férfi abberált, engem is molesztáltak. Letojom mi volt. Nem vagyok egy magnókazetta, aki folyton ugyan azt játsza le.
Örülök, hogy megismertelek
Kedves Bpd888!
Az már megvolt gyerekkoromban. Ma már nem bántanak. Néha szavakkal. Elfogadtak betegnek, akinek gyógyszer és pszichiátria kell, mert egyszer elszakad a madzag, és az végzetes lehet. Nem szakadhatok el tőlük, alkalmatlan vagyok párkapcsolatra a sok abuzus meg nemierőszak miatt.
Anyámék gyerekkoromban gyűlöltek, vertek. Mióta beteg vagyok hivatalosan is, azóta több odafigyelést kapok. Addig le se tojtak. Aztán jött egy doki és elmagyarázta nekik a skizofréniát. A többit is, pedig megkértem, hogy tartsa titokban a vágásokat a lábamon.
A szüleim nem engednek dolgozni, ma már nem hibáztatnak. Nem adják ki a kezembe a gyógyszereket, csak az estit, délit, reggelit. Féltenek, hogy megint beszedek egy csomó antipszichót. Ezért talán mondhatom, hogy szeretnek és én is őket. Nem engednek helyi buszra ülni, inkább kivisznek Barcikára, nehogy megtámadjanak; a kisebbség. Csak fel kellett dolgoznom az ovis kort meg a tinédzsert. Anyám örül, hogy nem tétlenkedek, írok, amit talán kiadnak. Tudok nekik segíteni az anyagiakban. Most már többet vagyok velük. Amíg élek, velük leszek. Tudják, hogy nagyon labilis az idegzetem, a munka kikészítene nem fizikailag, hanem lelkileg. Anyáméknak egy gyerekre kell vigyázniuk, rám.
Gyomikám! Tedd a szívedre a kezed és mondj legalább egyet, amiért szereted a szüleidet.
XY:)
a szülők viselkedése nagyon komolyan hozzájárul a lelki fejlődés zavaraihoz, és a szülőktől való elszakadás elemien fontos a gyógyuláshoz - az ember sokszor észre sem veszi milyen apróságokkal csepegtetik belé az idegmérget, csak akkor, amikor már jó rég óta nem kapja
szia
Nem egyszerű a helyzet, de azt is meg kell értened, hogy nem egyszerű az elfogadás sem.Én nem vagyok anya, hogy erről papoljak.Csak a saját példámat tudom mondani,illetve mutatni.Én kiskorom óta azon agyaltam, szinte mióta az eszemet tudtam, hogy elmegyek itthonról.Zűrős háttér anyám mániákus depressziós,skizofrémiával és generatizált szorongással,egyszerűen tönkretette a gyerekkoromat 10 éves voltam mikor diagnosztizálták nála.Apával jó a kapcsolatom, viszont ő nem látja szükségesnek nálam a gyogyszeres kezelést,”nincs neked semmi bajod”címszóval.Szóval visszakanyarodva,18 évesen sikerült egy olyan lehetőséget kapnom persze az én munkám is benne volt, hogy tanulni elmentem itthonról, mit sem tudva a betegségemről, tudtam hogy nem lesz egyszerű, de azt is tudtam ha nem probálom meg akkor nincs jővőm,ekkor még annak a hobortnak éltem hogy különböző mintákat rajzoltam a kezemre és lekapartam valami éles tárggyal a mintát, mondván ez jobban fáj mint amit lelkileg el kell viselnem.Aztán ahogy jött ez a lehetőség ez a hobort szépen lassan elmaradt.Aztán 25 évesen dignosztizálták egy akut pszihozis után a bordelinet, az az érdekes hogy az anyám aki maga is beteg nehezebben fogadott el sőt még a mai napig csatákat vivok vele, hogy fogadja el.Lényeg az hogy hazakerültem újra,nekem is jobb volt a korházban mint otthon.Nagyon sokat beszéltem itthon arról hogy visszamegyek, de valahol ha belegondolsz te is nem lehetsz örök életedben KÓRHÁZBAN, a legjobb kórház az a való élet, és erre neked is rá kell jönnöd.Nem a társadalmi elvárások teljesítése szempontjából, az nekem se megy.Meg kell találnod az értékedet a világban, akár a nagymamán keresztül akárki máson keresztül, biznod kell magadban hogy fontos és értékes vagy.Nekem is volt öngyilkossági kisérletem,de volt mellettem egy olyan barátnő aki segített.Mindig van melletted valaki,csak lehet hogy éppen te fordítasz hátat és nem veszed észre.
Na a lényeg a lényeg szerintem a menekülés nem megoldás,szembe kell állni a farkassal és beszélni kell neki,nyitni kell hogy más is megértse mi zajlik le benned.Látod én is visszakerültem pedig nagyon ragaszkodtam az önálló élethez, de ahonnan elmenekültem az a probléma nem oldodott meg sőt még fokozodott.
Meg kell látni a jót akármilyen pici is,és azokra építeni a harag és a düh felemészti az embert.Hit a Remény és a Szeretet vezérli az utamat.Én sem vagyok gyógyult de már elég élhető életet tudok élni.Ugyhogy fel a fejjel és nézz szét magadkörül,ha nem megy balra az út, menj jobbra,de ez a te utad ezt végig kell járni.Nekem nagyon tanulságos sétának számított a szent Gellért hegy sétáló oldala a Sziklakápolnától felfelé,nem az a az ut ami egyenesen visz felfelé hanem ami a Duna felőli oldalon van,de mindenkinek van egy hegye csak még nem találta meg:)
Na pápusszancs
Szia!
Szerintem őrültég ami tenni akarsz!Tudod, hányszor gondolnak az emberek arra, hogy legyen már vége, ne kellene szenvedni, meg ebben, vagy abban a betegségben küszködni?? Hm…Az élet jól próbára tesz mindenkit…Túl kell élni…
Ah, miért nem beszélsz a nagyival, hogy te vele szeretnél lenni? Hátha tényleg jobb lesz..Azonban, ezt én nem dönthetem el helyeted….Te , csakis egyedül te tudod, meghozni, a helyes döntést:) Ami neked jó:)
Mielőbbi gyógyulást:)
Miert is problema neked a nagyi 78 eve?Talan abban a korban mar nem lehet ember?