Sziasztok!
17 évesen kezdődött, bár akkor nem tudtam, hogy ez az, így hívják, és azt sem tudtam, hogy introvertált vagyok. Jó kis párosítás. Most 29 éves vagyok, és 27 évesen kerültem pszichológushoz, ki is lábaltam belőlle, és elfogattam magam olyannak amilyen vagyok. Amin tudtam változtattam, és a legkisebb pozitív változás is örömmel töltött el. A fóbia kialakulásának története röviden:
Egyik nap azt vettem észre, hogy remegek, pillanatok alatt leizzadok, szószerint csurom víz lett a ruhám, hányingerem volt, szédültem, kiszáradt a szám, étvágytalan voltam, a két karom lezsibbadt és a nyelvemben csípőérzés volt. Féltem elhagyni a házat, a biztonságos helyet, ahol jóléreztem magam, de megtettem, mert muszály volt. 27 évesen minden áldott nap így jártam be dolgozni, azóta elkellett hagynom a munkahelyem leépítés miatt. 17 éves korom előtt imádtam utazni, buszon, vonaton, villamoson, bármin, de ennek egy csapásra vége lett, és inkább volt számomra nyűg, mint élvezet, mert ha előző nap tudtam nekem utazni kell, azonnal előjött a rosszullét, aludni sem tudtam.
Ok amiért ez kialakult: akkoriban volt két barátnőm, több is volt, de ők voltak az igaziak, akkor ezt gondoltam én. De egy napon azt vettem észre, hogy egyedül vagyok, nincs mellettem senki, rá kellett döbbennem, hogy csak kihasználtak, mert ha szükségük volt valamire jöttek, de fordítva már nem így történt. Szóval szépen elmaradoztak. Volt egy srác, aki szintén átdobott a palánkon, csúnya landolás…Elkezdtem magam hibáztatni, magamban keresni a hibát, hogy mind ez miattam történt, mert rosszul csináltam valamit. 27 éves koromig minden kimaradt az életemből, barátok nélkül tengettem az életem. Közben egyre inkább magam hibáztattam, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen, engem miért nem szeret senki, engem csak utálni lehet? És ehhez hasonló dolgok, voltak ennél rosszabbak is. Nem mertem társaságba menni, mert attól féltem, hogy azonnal megutálnak, kinevetnek, mert nem vagyok okos- igen, iszonyatos butának tartottam magam, pedig az IQ-teszten kiderült, átlagon felüli az intelligenciám. Féltem attól, ha beszélek, csak hülyeségek fognak kijönni a számon, ezért inkább nem szóltam semmit, és megadtam magam a kétségbeesésnek. Csendben maradtam és meghúztam magam. Ez apróságnak tűnhet, de ez nagyon megviselt lelkileg. A végén annyira kikészültem, hogy alig bírtam az ágyból is kikelni, elfáradtam, egy ilyen fóbia kialakulásával hatalmas energiát vesztettem. Bántott az is, hogy nem tudok kiállni magamért, és inkább annyiban hagytam a dolgokat, ezáltal pedig kihasználtak. Az is igaz, hogy nem szeretem a konfliktusokat, inkább rájuk hagyom, mert vannak dolgok ami miatt nem érdemes veszekedni, nem érnek annyit, sokkal fontosabb az egészségem. A pszichológusom segítségével kilábaltam a fóbiámból, és elfogadtam, hogy introvertált vagyok. Szóval ez a történetem röviden.
Most viszont megint rossz a helyzet, minden újra kezdődött. A legkisebb problém is gondot okoz, és rosszulléttel reagál a szervezetem. Tudom mivel állok szembe, tudom, hogyan kellene kezelnem a helyzetet, de mégsem megy. Ugyanis annyira érzékeny lélek vagyok, hogy a legkisebb igazságtalanság is megvisel, nem tudom feldolgozni. Belefáradtam az emberek rossz májuságába. Én is hibás vagyok, de kiváncsi vagyok, erre Ti hogyan reagáltok.
Történet: új munkahelyre kerültem 3 hete, a munkaügyi közppont közvetitett ki 4 órába, és csak 2 hónapra. Nem adom fel emellett próbálok állást találni, nem sok sikerrel, na mindegy. Sajnos, ha valakit kiközvetitenek lenézik, kihasználják, mindent vele csináltatnak meg és még ki is nevetik, ha valamit nem jól csinál. Nem értem mire jó az, ha valaki új és nem tud valamit, akkor ki kell nevetni. Ennek hangot is adtam a főnöknek, amikor odajött hozzám, hogy még alig ismerjük egymást, beszélgessünk. Valahogy szóba került a kiközvetitett munka. Nekem sem kellett sok és kiadtam magamból, egyszerűen erő kényszert éreztem, hogy ezt kimondjam. Persze nem ilyen durván mondtam el a véleményem. Csak feltettem kérdés formájában, miért van ez? Mert sajnos nem egyszer jártam így előző munkahelyemnél. Nagyon megsértődhetett, mert azóta is úgy néz rám, mint egy véres rongyra. De elmondanám, vagyis inkább leírnám, amikor oda mentem semmit nem mutattak meg, mit merre találok, mi a feladatom, csak ráböktek a csoportra, hogy ott leszek. Ha kérdeztem, akkor az volt a bajuk, mintha egyértelűnek kellene lennie, pedig ők sem profin kezdték a munkát. Volt aki besem mutatkozott, elment mellettem, volt aki bemutatkozott, de próbáltam beszélgetni vele, csak rosszalló tekintete kaptam. Így is nehéz egy kezdőnek, hátha még ilyen helyre megy…Így sem kedveltek, de amióta a csoprt vezetőnk megutált azóta, akivel tudtam kommunikálni az is hátat fordított. 10 emberrel kell szemben állnom. Mindent a nyakamba zúdítanak, csináld meg ezt, csináld meg azt, ők meg a körmüket festik, beszélgetnek, nevetgélnek, néha nagy lomhán tesznek egy mozdulatot. Akiket ismerek, mind azt mondják, hogy sikerült kifognom a legszemetebb társaságot, nagyon kétszínűek. Hát ezt észrevettem sajnos. De miért, miért jó az nekik, ha így viselkednek? Értem, tudom is a választ, de mégsem fér a fejembe. Ezt nem tudom lelkileg feldolgozni, és ezért megin előjött a fóbiám, a sírások is kezdenek minden nepossá válni. Hiába mondják, ne foglalkozzak velük, engedjem el a fülem mellett, nem megy, próbálkozm, de nem sikerül, most meg már erőlködöm, ettől vagyok feszült, félek, hogy a végén megbolondulok. Ha vissza szólok az a baj, ha hagyom magam az a baj, így meg mégjobban rám szállnak, akkor most mit tegyek? Tanácstalan vagyok. Arra gondoltam, hogy nem érdemes vesződnöm ezzel az egésszel, mert csak 2 hónapról van szó, ebből is letelt 3 hét, utána pedig megszabadulok tőlük, és nem kell a társaságukat élveznem. De még is feszült vagyok. Ha most ez az egész megoldódik, de megint jön egy probléma, veleegyütt a fóbia is? Ezt nem szeretném, hozzállás kérdése az egész, és pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz. Viszont hiába teszek így nem működik. Miért? Teljes a homály.Emellett megint felbukkant az akkori félelmem, megint súlykolom magam. Azt hiszem ebből újra pszichológiai ügy lesz. Remek. Bár az is sokat segített, hogy kiírtam magamból mindent, ami bánt, na jó nem mindent, de ez is sokat segített. Remélem érthetően írtam le mindent, hajlamos vagyok a dolgokat túl bonyolítani. És egy hasznos tanácsnak még jobban örülnék.
Eni
Szia!
Meglehet, hogy az érettségi miatt vagy ideges, végülis mindjárt itt van. Meglehet most jön ki rajtad az idegeskedés. Volt egy osztálytársam, mindig mindent olyan lazán, könnyedén oldott meg, soha nem láttuk rajta, hogy ideges lenne, de az érettségi napján bizony ez megváltozott.
Próbáld meg elkerülni a pánikbetegség gondolatát, ez egy vizsgadrukk lesz, de amint túl leszel rajta, hatalmas megkönnyebbülésben lesz részed. Ezután meglehet Te is felfogod tenni a kérdést: ezért izgultam?
Sokan ha idegesek rosszul érzik magukat: szédülnek, remegnek, leizzadnak, hányingerük van…és még sorolhatnánk. Minden esetre kerüld ezeket a gondolatokat, mert többet súlykolod magadban, annál nagyobb lesz az esélye, hogy tényleg pánikbeteggé válsz.
Ha tudod az anyagot, akkor nincs semmi probléma, ott eszedbe fog jutni. Tudom, mert attól féltem semmi nem jut eszembe a nagy napon, de amikor kihúztam a tételeket, megkönnyebbültem, és alig győztem a gondolataimat papírra vetni. Ha meg nem tudod, akkor sem kell aggódni, mert úgy is kiszednek belőlled valami kis tudást.
Fel a fejjel és sok szerencsét:)
Sziasztok 18 vagyok és nem tudom mi van velem
Félek hogy beteg leszek kezdek kikészülni nem tudom mi van velem . Minden nap félek hogy beteg leszek de közben nincs semmi bajom sokat olvastam és talán pánik beteg vagyok ráadásul az érettségi is itt van nem tudom mi lesz
Kedves Eni!
Az agorafóbia gyógyítható, mégpedig gyógyszer nélkül, mint ahogyan olvasom, te is megpróbáltad ezt rendezni pszichológus segítségével..Van más módszer is a gyógyszermentes gyógyulások között, ha érdekel, légyszi, keress meg, és beszélgetünk róla, üdv.: Dream-1
Kedves Eni!
Én is utálom a munkahelyem, és én is mindig kilógok a sorból, vagy csak úgy érzem. Általánosságban úgy tűnik az emberek nem kedvesek egymással, kicsinyesek és gonoszak vagyunk. Ezért szeretem jobban az állatokat
Szóval, főleg a nők, de most megéltem, hogy a pasik is, tehát megint ott tartunk, hogy az emberek szeretnek klikkesedni. Ha van aki sebezhetőbb azt kihasználják, főleg ha ez látszik is az emberen. Na ezzel elég sötéten festem le a világunkat, de valóban az a baj velünk, hogy emberből vagyunk. Egy csomó embernek van kisebbségi érzése, és ezt így vagy úgy próbálja titkolni, valamilyen módszerrel kezelni, és ez különböző. Van aki agresszív lesz, van aki lenéz másokat, és van aki klikkesedik, nyal a másiknak, hogy ne ő legyen a kirekesztett. Szerencse kérdése, hogy egy melóhelyen milyen társaságba akadsz, mert lehet olyanok jönnek össze akik lelkizősek, akkor a macsó csajt nézik ki, vagy a macsócsajok a szendét. Most tele vagy negítav élményekkel, de ha te elfogadod magad azt megérzik mások is, és ők is jobban elfogadnak. Ne legyél zavarba attól amit mondasz, mert azt Te gondolod úgy, és neked az a véleményed. Senki sem tökéletes, hiába próbálja az ellenkezőt mutatni. Szerintem egy hasznos utravaló: más is érez úgy mint te 
Szia!Teljesen átérzem a problémádat,mindent amit leírtál már átéltem,ez egy ördögi kör,ha jobban vagy jön egy kis hullámvölgy,és kész visszaesünk.Másodjára vagyok benne és nincs igazán erőm küzdeni de muszály mert van egy kislányom akinek szüksége van rám!!!!Most megint mélyre zuhantam….:(.Én is a munkahelyen alig leülök melozni alig várom a műszak végét és addig csak kinlódok!!!De kitartás neked is!!!Ha gondolod írj nyugodtan,szívesen meghallgatlak és remélem tudunk egymáson segíteni…..szép napot!
sajnálom.
ha gondolod, barátkozhatnánk,..nekem is jól jönne egy olyan barát,aki ha rámtör a rosszullét,nem azt érzem,hogy ellenséges,hanem hogy átérzi,és megóv,ahogyan én őt!
ki fogsz ebből lábalni,de ismerősök,akiknek teljesen megnyílsz minden negatív,és pozitív tulajdonságoddal együtt, ezek nélkül nem megy! hidd el!