Sziasztok!

Az én történetem 10 évvel ezelőtt kezdődött. Ki spofúk kamaszlány voltam, 163 cm és 86 kg. Mindenki engem piszkált, kinevetett a tornaórán, ha nem ment úgy valamai ahogy nekik stb. Ez már egyébként az általános iskolában is így volt. Aztánm hirtelen jött egy gondolat: eljókezdek fogyókúrázni. Ehhez az akkori gyermekorvosom segítségét kértük a szüleimmel. Minden hónapban kontroll vizsgálatra jártam hozzá. Azt figyelte, hogy milyen fokoztaokban szabadulok meg a nem kívánt kilóktól. Először minden szépen lassan ment: 2kg, majd 3 kg ….. és így fokozatosan szépen tovább. Aztán í nyár folyamán valami megváltozott. Egyre kevesebbet kezdtem enni és inni. A kilók számomra észrevételnenül mentek le rólam, de soha nem volt elég. Egy balatonparti nyaralás alkalmával már csak üres teán és öntet nélküli netúr zöldgégeken, salátákon éltem. A nyár vége felé aztán elkezdődtek a problémeák: mestruáció elmaradása, hajhullás stb. A szüleim nem sejtették, hogy baj van. Egyik nap édesanyám jött haza a munkahelyéről, és mondta, hogy találkozott a házi orvosával, aki szt mondta, hogy sürgősen beutal a Debreceni Klinikára…… Elkezdődtek a vizsgálato, és minden falat kínszenvedés volt. Pszichológushoz is kellett járnom. Aztán egy 1/2 év alatt helyrejöttem, és már rendesen is étkeztem. De csak egy ideig…….

Most 27 éves vagyok. A depresszióm telesen ledöntött a lábamról. December óta SSRI-t szedek. Két hónapja  pedig pszichiátert váltottam, mert az előző sajnos nem foglakozott a 10 évvel ezelőttről visszamaradt evészavarommal. Sajnos a házui orvosom sem vette komolyan a dolgot. Most egy megfelelő orvoshoz járok, aki végre helyesen is kezel, és nem ráz le. Nutridrink tápszert kell innom. Ebből napi kettőt kellene, de örülök, ha egy 2 dl-es kis dobozzal megküzdök. Mellette nem nagyon eszek, csak gyümölcsöket, tejet és literszámra iszom a kávét…. Hogy miért? Mert bennem van az, hogy újra elhízok. Hiába vagyok tudatában az ana-nak, mégsem tudok tőle megszabadulni. Sajnos előfordult az is, hogy hánytatásra kényszerítettem magam…. , az evések elől pedig mindig próbálok kibújni. Tudom, hogy hosszú út áll előttem, de megpróbálok kitartani. Bár megmondom őszintén, ami eddig volt jövőképrm, az is elveszett…….

Hogy ennek mi az oka? a munkanélküliség. Már a főiskola utolsó évében dolgoztam. Azátn mikora összeköltöztem a Párommal, akkoris csak 2 hónapot voltam munkanélküli, aztán eltudtam helyezkedi, most meg……. Pedig rám nem lehet azt mondni, hogy enm prróbálkozom. 3 hónap alatt 50 helyre adtam be az önéletrajzomat, és hiába a megszerzett tudás, sehová sem kellek. Pedig komolyan mondom, még akár utcát seperni is szívesen elmenneék, csak hogy csináljak valamit, és én is hozzak valami jövedelmet a családi kasszába a bérpótló juttatás helyet…