Sziasztok.
Elég ideges vagyok, így a hangnem is az lesz.
Múlt pénteken voltam pszihiáternél. A megállapított dagnózis: Kevert szorongásos és depressziós zavar, valamint Pánik zavar (szindróma) (epizódikus, rohamokban jelentkező)
Utóbbi lenne ‘köznyelven’ a pánikbetegség?
Felírtak valami antidepresszáns gyógyszert, a receptet oda is adtam anyukámnak hogy majd ha ráér váltsa ki (pedagógus, tehát nyáron nem dolgozik, mindennap ráér.)
A múlthéten mindennap volt pánikrohamom (volt hogy egy nap többször is), sőt, szombaton egésznap jelen volt a gyomorideg, a folyamatos sírógörcs, remegés. Vasárnap nem volt. Ezen a héten is eddig mindennap.
Mai nap folyamán megkérdeztem anyut hogy a gyógyszeremet kiváltotta-e már. (így szerdára már illő lett volna) Kérdezte hogy minek? Mondtam hogy biztos nem véletlenül írta fel a gyógyszert, erre megkérdezte hogy mi lesz utána. Mondtam hogy pszihológushoz kell járnom augusztustól minden kedden. Erre olyan szöveget nyomott le nekem, hogy nem akartam, de nemis tudtam volna válaszolni, mert már éreztem is torkomban a gombócot.
Arra utalt, hogy tök hülyeség ez az egész, és hogy szerinte nincs is semmi bajom, csak fel akarom hívni magamra a figyelmet és hogy ez az egész rongyrázás, ahogyan az egykori öngyilkossági kisérletem is az volt.
Most mit kellett volna erre reagálnom!? Hogy akkor hagyja a francba az egészet? Miért van az hogy ennyire nem foglalkozik azzal hogy gond van!? Mert akárhogy is szeretném még magam is tagadni, gond van.
Ez kb. egy órája történt, azóta bőgök a szobámban, és most is érzem hogy bármikor rámtörhet.
Nem a gyógyszer érdekel, tudom hogy az csak tüneti kezelés, mentálisan nem segít. Csak nagyon rosszul esik amit mondott. Ezek után kire számítsak, és kinek mondjam el ? Ha a saját anyám nem érti meg?
Persze ez nem a konkrét ok, de nyilvánvaló hogy köze van a dologhoz. Sokmindent leírtam a családdal való kapcsolatomról, abból aztán van mit kibogozni.
Dittike,
Köszönöm, ez tényleg nagyon ösztönző volt. Pont ellentéte vagyok annak akit leírtál. Én vagyok az aki manipulál másokat, gyakran lenéz idegen embereket. Itthon pedig tényleg az vagyok akit leírtál, nem merek szólni szinte senkihez, vagy ha hozzám szólnak is egyből felháborodva vágok oda egy ‘haggyálmár’ vagy ‘ne beszélj hozzám’ -ot. nem voltam ilyen nagyon sokáig. Igenis kiálltam magamért, ha kellett elküldtem apámat is a francba (mégha egy pofon is volt az ára), csakhogy a véleményemet odamondhassam. Ma már nem foglalkozok itthon senkivel, nem érdekelnek, mert bármit mondok nekik hogy mi a baj, mit kéne tenniük, vagy mit nem, a válaszuk csak annyi hogy ha nem tetszik ellehet költözni. Azthiszem visszatudok vezetni mindent az okokra. Nem volt semmi gond a középiskoláig…
Már egészen kicsi koromban tudtam hogy mi szeretnék lenni. Lakberendező. Anyám mindezek ellenére informatikai iskolába küldött. Nem bírtam ezt elviselni. Nem tanultam, lógtam, sorra szedtem az figyelmeztetőket, intőket, megrovásokat. mikor már 3.adjára jártam a 9. osztálytsikerült elérnem azt hogy másik iskolába irassanak. Most végzek a középiskolával, 19 évesen. Csak egy szakmám lesz. Ez semmi, ez nulla. Én nem vagyok ostoba hogy egy alja szakmával éljem le az életem. Felemel a dolog hogy nem anyám vágyát teljesítettem, de még jobban lomboz le az, hogy a magam álmát sem. Mikor elképzeltem gyerekként magam, azt láttam hogy mostanra már a lakberendezési főiskolán koptatom a padot. Ennek ellenére mégcsak érettségim sincs. Nehéz ezt elmagyarázni, sőt lehetetlen mert egyszerr bánom a dolgot de közben tudom hogy jól tettem. Szeretnék most érettségizni, ez maximum 2 évet vesz igénybe, aztán lakberendezést és belsőépítészetet tanulni. Ez ideáig nagyon szép, csakhog mást sem hallok(anyámtól, barátomtól) hogy ez nem kifizetődő munka, hogy nem éri emg annyit tanulni, hogy nem kell ez nekem. Persze ezeket meg sem kéne hallanom, de ha mindig ez a reakció akkor az gyengíti az ember elkötelezettségét az álmával kapcsolatban.
Szeretnék itthonról minél hamarabb elköltözni, mindegy hogy hova csak ne a családommal kelljen élnem, mert ők azok akik kikészítenek. Persze tudom hogy hiányoznának, mert mégis.. de heti 2-3 óra bővel elég (sok!?) lenne velük.
Meglátásom, hogy többnyire azok szenvednek pánik v. hasonló betegségben, akik természetüknél fogva vagy mert szüleik ezt várták el tőlük, mindig is meg szerettek volna felelni mjások elvárásainak. Ez a folyamat még gyermek korban elkezdődhet és észre sem vesszük, hogy adjuk fel személyiségünket egyre jobban és jobban. Nincs kialakult énképünk, nem vagyunk tisztában képességinkkel, erősségünkkel. Persze a gyermek sok esetben még nem tud védekezni, önmagát a megfelelő helyre téve szembeszállni a konfliktusokkal, mert ismétlen lehet, hogy alapvetően nem ez a tipus. Inkább szeret háttérbe szorulni, így védve önmagát az esetleges támadásoktól. Ez a tipikus konfliktus kerüléses magatartás. Bármilyen furcs azt tudom ajánlati huzd fel a kesztyűt. Mutasd ki érzéseidet, mond ki mit szeretnél másként, mit vársz el akár szüleidtől ill. bárki mástól. Egyszóval mutasd meg Önmagad. Természetes, hogy az egykori mindennek kiszolgáltatott “gyermek” egy sor ellenállásba fog ütközni, hiszen mit akar ő aki eddig csendben meghúzta magát. De végre elő kell hozzni azt az énedet, aki ki mer állni jogaiért, érdekeiért és nem utolsó sorban túljutva az önmaga és mások számára való bizonyítási kényszeren, értékes emberré fejleszteni magát, aki tudja, árzi, hogy legalább oly értékes láncszeme a gépezetnek, mint bárki más. Ezek fokozatok és mégha előről is kell kezdeni, de már felismerve az előbbieket, tudatosan, egyre füljebb és följebb kell jutni az élet ranglétráján. Itt csupán a személyiség fejlődésének folyamatáról van szó, ami sosincs elkésve, de sok esetben sajnos van mit bepótolni. Bizonyára sokan el fognak maradni mellőled, barátok, esetleg rokonok, vagy legalábbis időleges “hátat” mutatni, így próbálva meg visszhozni azt a kis ártatlan emberkét, akit oly könnyű volt manipulálni. Az már más kérdés, hogy egyes tipusokat, az éltet tudat alatt, hogy mások felett uralkodnak, de ez legyen az ő problémájuk. Ne akarj megfelelni senkinek és semminek. A poizitív hozzáállás pl. ha nem vagyok jó a munkahelyemen és kirugnak, nézek v.mi máűst mert vagyok olyan szerencsés, hogy bármikor találok ennél még jobbatz is. A párkapcsolatban? Ott sem szabad megfelelni, jó vagyok, tükéletes és fogadjak el úgy ahogy vagyok. Ha nem? Le is út fel is út. Remélem levem üzenete elért hozzád és hidd el sohasem késő. Most még csak azzal küszködsz ki miért nem fogad el úgy ahogy vagy, miért nem szeret ahogy Te szeretnéd. Ez az állóvíz. Ne ezzel foglalkozz. Hiss el és hitest el, hogy tökéletes vagy és ha elhiszed, tudod, természetes módon fogsz ezeken a problémákon túllépni, koncentrálva jövőd alakítására, tehetséged kibontakoztatására. Sok sikert Neked! Mindannyian tanulni jöttünk erre a bolygóra! Az is aki éppen bánt Téged!
Szia!Hát nagyon megoszlanak a vélemények,itt már csak a te döntésed számit.Tedd azt amit jónak látsz!!!!!!!!Feletted az ég,alattad a föld,Benned a létra!!!!!!BETTI
Rosszul tudod, nem benned van a hiba! Ez betegség, sőt egy elég súlyos betegség, és ez nemolyan, h ha akarom (megengedhetem magamnak), h beteg legyek, akkor az leszek, de ha nem engedhetem meg, akkor nem is vagyok beteg, mint ahogyan az édesanyád gondolja..tehát csak ismételni tudom, h ez a betegség gyógyszerrel csak tünetmentesíthető, de ez is csak egy ideig, mert a szervezet hozzá szokik, és időnként váltani kell a gyógyszert..tehát várom válaszod..
Elmondom mégegyszer minenkinek! Én nagyon jól tudom hogy bennem van a hiba, csak az szúrja a szememet hogy a szüleim mégis azt adagolják maguknak (és próbálják nekemis) hogy ez mellőzhető/lényegtelen dolog, hogy nincs is semmi bajom. Tehát semmibe veszik. Igenis komolyan kellene ezt venni, főleg ha már egyszer fajult öngyilkossági kisérletté…
Kedves 6-15-am!
Nem kell hibáztatnod szüleidet,nehéz ezt felfogniuk, főleg ha nem ebben a problémában szenvednek Ők is.Kívülállónak nehéz ezt megérteni(pedig fontos lenne nem félvállról venni a dolgokat).El kell döntened azt is, hogy természetes módon szeretnél meggyógyulni vagy a gyógyszerek mellékhatásait élvezve tüneti kezelésben részesülni.
A testi-lelki-szellemi egyensúlyba kerüléssel a problémád is megoldódik ,ebben tudok segíteni Neked.
Szeretettel:Tóth László (lelki segítő)
met.pszichiterapeuta-speciális tanácsadó
Keress fel egy pszihoterapeutát,nekem sokat segitett másképp gondolkodni,mert hidd el bennünk van a hiba, a gondolkodásunkban.Az erő legyen veled!Betti
Kedves 6_15_am!
Sajnos az aki nem élte át ezt a helyzetet, az sok esetben szkeptikusan áll a dologhoz. Nem tudom, hogy anyukádnál ez egy stratégia, vagy valóban hisztinek hiszi. A lényeg, hogy valóban létezik a kórság, és ha olyan állapotban vagy, akkor szükséges a gyógyszer. Esetleg mástól kérj segítséget, vagy a pszichológusnak mondd el ami bánt, mert fontos, hogy legyen aki melletted van, amíg kicsit talpra állsz. Ami még fontos, nem hiszti, nem agybaj, vannak akik kilábalnak belőle, de ahhoz szeretni kell magad és bízni magadban. Ide nyugodtan írhatsz, tapasztalataim szerint mindíg van aki olvassa és reagál.
nemtudom ki mast hibaztathatnek.. ha a szuleim igyekeznek tudomast sem venni a helyzetemrol, en vagyok a hibas!?
Szia!Mások hibáztatása is a pánikbetegség egyik tünete!!!!!!!!!!!!!Betti
mehetnék vele én is, de még 1 évem van a suliból. Amint végeztem biztos hogy kimegyek vele, vagy ha nemis külföldre legalább itthon. Inkább éhezek hogy kifizessem az albérletet minthogy ilyen emberekkel éljek egy légtérben. Minenki azt monja hogy a beszélgetés így beszélgetés úgy. De az sem old meg semmit, mert mindenegyes normális hangnemű beszélgetés ordítozásba torkollik. Nyilván nem csak mások hibájából, de sosem belőlem kiindulva.
A lényeg,hogy ne hagyd el magad annak ellenére,hogy milyenek a családtagjaid.Volt nekem is olyan időszakom,hogy a szobában kuksoltam,kerülve a konfliktusokat,de a pszicgológusom azt mondta,hogy igenis eléjük kell állni,és meg kell mondani a véleményemet,hogy mit kéne másképpen csinálni.Én erre azt mondtam a pszichológusnak,hogy erre képtelen vagyok,de pár nappal ezelőtt a sarkamra álltam.Éppen anyámmal volt konfliktusom.Megmondtam neki a magamét,nem úgy mint máskor,hogy magamra zárom az ajtót,és csodák csodájára működött a dolog.Nem tartott napokig a duzzogás egyikünk részéről se,mert láttam anyámon is,hogy megértette amit akkor a szemébe vágtam,nem túl szép hangnemben.Meglepődött,mert azt hitte hogy megint a szokásos folyamat zajlik le majd közöttünk,hogy ő dumál,én meg sértődötten otthagyom a francba..Na végülis csak annyit akarok ebből a dologból kihozni,hogy te is egyenrangú ember vagy a családban,és igenis állj ki a magad igazáért,mindig.Lehet hogy eleinte a szüleid ugyanúgy le fognak oltani,de ezekkel ne foglalkozz,mert egy idő után másképpen fognak kezelni.Egyébként a barátod nem tudna neked is munkát szerezni külföldön? Vagy te nem szeretnél kimenni a barátod után?
Kedves délelőtti csajszi!
Csak ismételni tudom az ajánlatomat: keress meg!
dremak@vipmail.hu
Kedves történetíró szobatárs,én is mint sokan akik ide látogatunk megértjük a problémádat igaz átvenni nem tudjuk de ha kiírod magadból az már egy pici mozdulás a jó irány felé. Mond meg kellő tisztelettel anyudnak hogy ez bizony betegség de nem olyan mint az influenza ,mások a tünetek és ezt is gyógyítani kell. A pánikbetegség és a depresszió a lélek betegsége ami kellemetlen testi tüneteket produkál mint a verítékezés,nehéz kapkodó légzés,szapora szívverés stb. és be is zárúl a kör. Akkorra már rögzűl benned hogy bármikor előjöhet és már a gondolatától is “bepánikolsz”. Ebből ki kell és ki is lehet törni,de előre megmondom rögös lesz az út. A gyógyszert váltsd ki és az orvos ( a psziáter orvos) előírása szerint szedd.A pszichológus majd elbeszélget veled,meghallgat így egyszerre két fronton közelíteted meg az ő segédletükkel a betegségedet. Gondolom egyenlöre marad a gyógyszer és a terápia augusztustól. Addig meg itt lenénk neked a városzoba közössége. szia. fel a fejjel.
Erzsike! Mint írtam nem a gyógyszer hiánya zavar leginkább, meg az hogy nem hajlandó kiváltani, hanem az hogy lényegtelennek és elengedhetőnek tartja ezt az egészet. Nem veszi elég komolyan, sőt nem is foglalkozik vele. Nem én kezdtem az efféle egymáshoz viszonyulást hanem ő. Persze örülnék ha meglenne már a gyógyszer mert azért napi szinten már nem annyira muris a dolog.. Nem érdekel hogy ki mit mond a gyógyszerről, ha úgyérzem hogy nekem jó/jobb vele mint nélküle, igenis szedni fogom.
Dream-1! A kapcsolatunk sosem volt jó, úgygondolom hogy a családomnak köszönhetem hogy idáig süllyedtem. Az egyik testvérem rendszeresen ver (szembevérzéstől kezdve már volt minden, rendszeresen teli vagyok kék zöld foltokkal). A vele való konfliktusaimnak oka, hogy úgy beszél velem mint a kuytával, és amikor visszamerek szólni neki hogy normálisan viselkedjen már( nem használva trágár szavakat mint ő) akkor nekemjön. Volt hogy rámtörte az ajtót úgy hogy az széttört, a zár kiszakadt. Ezután még én lettem emgbüntetve, egy hétig nem volt ajtóm… Anyám azt mondja hogy én provokálom őt, mert azt akarom hogy megevrjen aztán sajnáljanak engem. Apám azt mondja mondja hogy ideje megtanulnom hogy hiába vagyok idősebb, erősebb már nem.. de az ég szerelmére, ehez muszály lekurvázni meg fasszopózni ha bekopogok a szobájába? Persze hogy ezt nem tűri el az ember.. Kedvenc példám, bekopogtam a szobájába, mert megakartam kérdezni hogy milyen pizzát rendeljek. válasz: takarodj te geci kurva, erre visszaszóltam hogy hogy beszélsz te kis takony.. ekkor törte rám az ajtót, mert bezárkóztam előle. Mostanában nem veszekszem itthon senkivel, mert nem megyek ki a szobámból. Belvált, mert már lassan másfél hónapja nem volt semmilyen balhé. Ilyen egy normális család? hagyják hogy az egyik gyerek agyonverje a másikat? És utána még az áldozat a hibás? És ha ebbe beéebetegszik (mert előbb utóbb mindenki belebetegedne) akkor még azt mondják hogy hülyeségeket talál ki hogy felhívja magára a figyelmet!? Ez vicc. Esküszöm jobb lenne egy elmegyógyintézetben.
barbigirl22! Van barátom több mint egy éve. Ő nekem az egyetlen. A régi barátaimmal nem tartom a kapcsolatot, nemtudom miért, de nem is akarom. A barátom kimegy külföldre dolgozni pár héten belül. Nemtudom mi lesz velem. Hova fogom menekülni ha nembírom mér tovább? Hozzá nemlehet majd. Megfogok őrülni azthiszem.
Szia!Szerintem nem a gyógyszerben kellene látnod a gyógyulást és nem anyukádba keresned a hibát!Mutasd meg magadnak önmagad,remélem érted mit akarok irni.Ha anyukádat hibáztatod egyértelmű,hogy igy reagál rá.Nekem nem él már az édesanyám és te is akkor érted meg igazán,hogy mit jelentenek amikor már nem lesznek!Becsüld mig él elvégre felnevelt!?Én is két éve pánikbeteg vagyok,gyógyszer nélkül probálom gyógyitgatni magam,minden emberben a jót látni és nagyon szeretni mindenkit.Az erő legyen veled!Betti
Szia, te délelőttös csajszi!
(az am ugye erre utal a nick nevedben?)
Ne valami rózsás nálatok a szülő-gyerek kapcsolat, de mit is vársz el pedagógustól? Nyugodj meg, kérdd vissza az Rp-t és váltsd ki te, elvégre neked van rá szükséged..mint írtad, ez csak tüneti kezelés, addig jó, míg egy kicsit rendeződöl, és aztán talán nem lesz szükséged gfyógyszerre..ha gondolod, keress meg priviben, és segítek a gyógysze nélküli terápiánan..ha levélben válaszolsz, légysz ezt linkeld be, h tudjam kirőlk van szó..szia..dremak@vipmail.hu
Szia! Nekem is ugyanezt állapította meg a pszichiáter,és anyámat illetően hasonló cipőben járok,mint te,de szerencsére a párom 100%-osan mellettem áll.Neked is szert kell tenned egy olyan barátra/barátnőre,aki megérti,hogy mi is ez a betegség,mert szerintem is komolyan kell venni ezt a dolgot,plána,hogy te azt is írtad,hogy volt már öngyilkossági kísérleted is..:(De biztos akad oylan ember a környezetedben.akivel tudsz beszélni erről a betegségedről.Szerintem a pszichiáterrel való beszélgetés jót fog tenni.Én nemrég vagyok túl az elsőn,de nekem csak havonta kellesz hozzá járni.Fel a fejjel,és a gyógyszert pedig váltasd ki mással,ha anyukád nem hajlandó rá,mert az orvos biztos nem viccből írta fel.Visszatérve az én anyámra,nekem azt mondta,hogy feleslegesen szedem a gyógyszert ilyen fiatalon(25 éves vagyok)és kb 1.5 éve szedem a gyógyszert…de akinek még nem volt pánikrohama,az nem tudhatja,hogy mi olyankor mit élünk át,úgyhogy engedd el a füled mellett,ha sértőnek is találod amit anyukád vág a fejedhez…..legyen szép napod,és fel a fejjel.