Amióta az eszemet tudom,mindig is problémás,és beteges gyerek voltam. Már kis koromban viselkedési zavaraim, voltam. Amikor megszülettek a gyermekeim, elkezdtem fogyókúrázni. Nem bírtam abbahagyni, anorexiás lettem. 175 centis magasságomhoz jött a 45 kiló. Elmaradt a menstruációm. Akkor kerültem pszichiáterhez. 2 év kellett,mire kijöttem ebből, de akkor már tombolt bennem a totális őrület,a  borderline személyiségzavar, és a bipoláris affektív zavar.Soha nem bírtam a fájdalmat, de akkor a fájdalom a barátom lett. Ha magányos, szomorú, és elhagyatott voltam, elkezdtem vagdosni magamat. Először kisollóval csipkedtem a bőrömet,később jött az üvegcserép,majd  a penge. Ezzel nem demonstrálni akartam, mindig titotkban csináltam. Kellett a vér szaga látványa, és a fizikai fájdalom. Ennek ellenére soha senkit nem bánottam. A gyerekeimnek még a fenekére sem ütöttem soha. A bipol pedig hozta a végletes és pusztító pörgéseket, aztán a mélységesen mély zuhanásokat. Soa nem tudtam eligazodni saját magamon. A hangulatom néha óráról- órára változott. Sokszor úgy éreztem,nem is létezek. Hallucináltam. Szagokat, hangokat, látványokat, amik sokszor ijesztőek voltak. Volt,hogy éjszaka remegve  bújtam a takaró alá, mert hallottam,hogy valaki csikorgó léptekkel járkál, és a fülembe liheg, és hasonló dolgok. Aztán jött a megváltás a Ketilept személyében. Tavaly május óta szedem. Igaz, folyamatosan emelni kellett, de azóta tünetes vagyok. Tudom,hogy a gyógyszer vezetett ki a pokolból, és azt is tudom,hogy ha nem szedném, visszaesnék. Egy párszor eljátszottam már ezt, de soha többet nem fogom.