18 éves vagyok. Már több, mint fél éve vége a 3 éves kapcsolatomnak, de nem tudok túllépni. Annyira fáj, legszívesebben meghalnék. Mindenki azt mondja, hogy még fiatal vagyok, és majd találok valaki sokkal jobbat, de nekem csak ő kell. És már nem szeret… Csak vele tudom elképzelni a jövőmet, nem tudom a múltamat elengedni. Olyan ez az egész, mintha egy álom lett volna, és most.. minden pocsék. Bárhol vagyok, bárkivel, rosszul érzem magam, úgy érzem csak mellette tudnék újra boldog lenni. Ő tudja, hogy szeretem, de már nem akar velem lenni. Amikor szakítottunk azt mondta, hogy még egy ilyen lányt soha nem találna (tudom, ez megszokott duma), de ha így gondolja, akkor miért nem szeret már?…
Azért szakítottunk, mert a kapcsolatunk vége felé nagyon sokat veszekedtünk, és úgy gondoltuk így lesz a legjobb. Ő tűnt gyengébbnek, mintha neki lenne majd nehezebb elviselni, hogy többé nem leszünk együtt. De nem.. neki megmaradt a volt társaságunk, neki sokkal könnyebb. Neki már sikerült túltennie magát, és ez annyira fáj, mert nem tudom elhinni, hogy neki ez ilyen könnyen ment, és tudom, hogy szeretett.. Örülök, hogy ő boldog, de én szeretem őt, és nem birom ki nélküle. Mindenki azt mondja, hogy idővel jobb lesz, de úgy érzem ez mindig így fog maradni, nem látom a fényt az alagút végén, és úgy érzem csak avval lenne könnyebb, ha csinálnék valamit magammal, hogy ne érezzem ezt a fájdalmat. Szeretem, de nélküle nem tudok élni. Nem akarok fájdalmat okozni azoknak, akik szeretnek, de én így nem tudok élni…
Pontosan ugyanebben a cipőben járok, mintha csak én írtam volna le az elejétől a végéig, annyi különbséggel, hogy mi nem veszekedtünk. Te mit csináltál? Hogyan lépetél tovább? Egyszerűen nem látom a kiútat és ez szépen, lassan megöl…
nameséjj! mijen cipőben IS járkálsz te??
Lehet, hogy jobb volna inkább új témát indítani. Az ilyen régi történetek szerzői talán már évek óta rá sem néztek az oldalra, nem valószínű, hogy girl18 válaszolni fog neked. Azóta már girl23, és nemrég hagyta ott a harmadik pasiját a negyedikért.
v a 34-ikért…
tök igazad van HAver!;)
éppen ezért a 24198 számú FELszólalásomat továbbrais FENNtartom! (LEszop6 a összes!!!)
Én egy 1 hónapos szünettel lettem utamra engedve és ugyanezt érzem.
Kedves Girls18!
Én tudok segíteni neked, sok embernek segítettem már, államvizsgával rendelkező természetgyógyász vagyok. Ha érdekel, írj a sairen@t-online.hu-ra. Szép napot!
Kedves Girl 18!
Szerencséd van, még nagyon fiatal vagy.De sok a tanulnivalód az életben,igaz még az elején jársz,nagyon sok olyan fiúval találkozhatsz aki méltó lesz hozzád, fonomabban fogalmazva passzolni fog Hozzád.Mert akivel igazán kijössz azzal kevesebbet (minimálisan) veszekedsz,gyorsabb a kibékülés.Az én szeretem Őt, nem bírom ki nélküle,a ragaszkodásról árulkodik,tulajdonképpen a birtoklási vágyról,amiről ilyen korban azt hisszük,hogy ez a szeretet.Nos ha igazán szereted,akkor el fogod tudni engedni és hidd el Te a saját életed miatt tartózkodsz itt ezen a bolygón.Ha Ő el tudott engedni, Neked is meg kell ezt tenned,hidd el az életben nagyon sok lehetőség rejlik és nagyon ritka az,hogy valaki már 18 évesen megtalálja az igazit .Ha mégis Ő lenne akkor az élet szele ugyis újra összesodor Benneteket.
Van egy nagyon egyszerű módszerem az elengedésre, nem sok minden kell hozzá,ha érdekel szívesen megosztom Veled .
Szeretettel üdvözöllek:Tóth László lelki segítő(pszichoterapeuta spec.tanácsadó
e-mail:laszlo.thot@gmail.com
Köszönöm a tanácsokat, sokat segített. Persze tisztában vagyok velük, csak könnyebb, ha ezeket többször hallom újra és újra, hogy minél jobban megerősödjön bennem, és belássam… Tudom, hogy ha hülyeséget csinálnék mindennek vége lenne, és könnyebb lenne, mert nem kéne tovább gyötrődnöm ettől a fájdalomtól…de egyszer, egyszer biztosan sikerül majd túllépnem, lehetetlen, hogy idővel ne tudjon az ember túllépni valakin, vagy felejteni múltat.. Sikerülnie kell, még ha nagyon fáj is. Voltam korábban hsonló cipőben, de akkor még fiatalabb voltam, (nem mintha most öreg lennék), akkor is nagyon fájt a szakítás, és valami hülyeséget akartam csinálni, de úgy örülök ma, hogy élek, és hogy azóta mennyi szép pillanatot éltem át… És most is biztos bánnám, ha egy ember miatt feladnám. Csak az a legfájdalmasabb, hogy úgy érzem nekünk együtt kell maradnunk, nem lehet, hogy ennyi idő után külön váljunk. Nem volt előttünk semmi titkolni valónk, úgy, mint ő senki sem ismert engem, neki osztottam meg minden örömömet-bánatomat, mindent tudtunk egymásról és így szerettük egymást.. képtelen vagyok elengedni, pedig mióta nincs mellettem…
Egyetértek Crying-gal. Ahogy Zorán énekli: “a szerelemnek múlnia kell, és ha múlik akkor fájnia kell, hogy érezd mennyit ér”. Igen, fáj, ez természetes. És valóban az az egyetlen gyógyir, hogy lekötöd magad mással. Egy új hobbi, tanfolyam, sport, táncórák, jógaórák, barátnőkkel közös programok, bármi, ami téged érdekelhet és ami eltereli a figyelmedet. Van élet a “nagy Ő” után is, sok nagy Ő lehet még, bár ezt még most nem hiszed el. Ha nem illetetek össze, akkor jobb ezt időben tisztázni és keresni valakit, akivel nem veszekedtek, nem leszivjátok egymás energiáját, hanem ketten együtt egymást erősititek. Lehet, hogy most még egy kis idő, mig megtalálod, addig foglald el magad a tanulással, és a barátaiddal, barátnőiddel. Én annak idején egy ilyen periódusban felkerestem azokat a pasikat, akik odavoltak értem, de ugye én foglalt voltam, illetve ők nem jöttek be nekem. De az önbizalmamnak jót tett egy-egy randi velük. Szóval: fáj, igen ez most természetes, fogadd el.
” Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fájdalmát, ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja, ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk. “
Szia girl18.
Ez ‘jutott’ eszembe, amikor olvastalak. Hasonló cipőben járok, csak nekem már lassan 2 éve, hogy vége, és bizony intenzív az a hiány…most mondhatnám, hogy megnyugtassalak, hogy így van, fiatal vagy még, most természetes, hogy fáj, engedd, ne türelmetlenkedj, az idő majd begyógyítja. Nos, kötve hiszem, hogy “ilyen” egyszerű lenne….talán egy másik kapcsolat képes lesz enyhíteni, de hát így meg hogy nyisson az ember gyerekének szíve, mikor majd belegebed a másik elvesztésébe? Hiába minden próbálkozás, Őt kerestem bennük…már ritkán sírok, azt hiszem kezdek beletörődni, hogy ennyi volt. Kicsit amúgy is defektesre sikeredtem, érik a dolog elmenni….no de, most nem ezért vagyunk itt.
Én amondója vagyok, ha van kivel, akár 1-2 barátnő, és még lehetőséged is van rá, amikor csak tehetitek kapcsolódjatok ki. Akár egy séta, akár elmerülni az éjszakában, lassan megérkezik a tavasz is ;), akkor aztán tömérdek jobbnál-jobb kinti programra van lehetőség, és még új embereket is megismerhetsz, esélyt adva magadnak, hogy egyszer talán még boldog légy…tudom mennyire fáj látni, hogy a szeretett fél elindult a gyógyulás útján, míg mi mindig csak a hiányában fuldoklunk, amivel együtt lehet élni ugyan, sőt, még így fél emberként is tuti vár valahol a boldogság, az már mindenkire rá van bízva, hogy él-e vele, vagy lesz-e türelme kivárni, vagy olyan hülye lesz, mint én és kiengedi a kezei közül, mint minden mást is…légy türelmes magadhoz, van élet a “halál” után is, de ha csak szeretnéd…